hulladék;Fidesz;luxus;Hegedűs Zsuzsa;urizálás;

2017-07-29 07:01:00

Féktelen urizálás a Fidesznél

Ellenzékben még tiltakozott a tízmilliós állami autók miatt a Fidesz, kormányon azonban már úgy látják: ez egyáltalán nem luxus.

Miközben 2010 óta 11,3-ról 2016-ra 13,9 évre nőtt a hazai személygépkocsi-állomány életkora, vagyis egyre öregebb autókat hajtanak a magyarok, addig az Orbán-kormány illetékesei úgy vélik: ma már egyáltalán nem számít kirívónak egy 10-20 milliós állami szolgálati jármű. Ez derült ki legalábbis abból a válaszból, amit Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére adott a Nemzetgazdasági Minisztérium. A MSZP-s országgyűlési képviselő arra várt választ: „Összesen mennyi luxusautót tart fenn a kormány?” A tárca azt közölte erre: „A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nem tart fenn és nem finanszíroz luxusautókat.”

A kormányzat tehát luxuson alulinak tartja például a Skoda zászlóhajójának számító, felső-közép kategóriás Suberb-et, amelynek a listaára, alapfelszereltségtől függően 7,8 és 13 millió forint közötti, de extrákkal akár 15-16 millióba is kerülhet. Ebből a „nem luxus” modellből egyébként 140 van csak a minisztereket, államtitkárokat, helyettes-államtitkárokat, miniszteri biztosokat és tárca nélküli minisztereket kiszolgáló állományban. Azt, hogy pontosan milyen felszereltségűek és mennyibe kerülnek ezek a típusok, nem közölte a tárca.

A felső vezetőket kiszolgáló, több mint 200 kocsiból álló flottában megtalálható még - az Orbán Viktor kedvencének is számító - Volkswagen Multivan, amely bőrülés nélkül, alapáron „csak” 10,6 millió forint, de nyilván a legolcsóbban 9,2 millióért kapható Volkswagen Sharan is teljesen hétköznapi választás. S bár nem a tárca hatásköre, de azért a terrorelhárítás másként nem tudja védeni a hazát, csak Q7-es Audikkal, amelyek már 17 millióért is megvásárolhatóak.

Nyilván nem luxus az sem, hogy a gyermekéhezés ellen két Audi A6-ossal száll harcba Orbán Viktor főtanácsadója. "Hegedűs Zsuzsa nagyjából tízmillió forintnyi benzint autókázott el, áldásos tevékenysége közben. További kérdésünk: hány gyerek lakott jól ezalatt?" - közölte ugyanis az MSZP, miután Bangóné Borbély Ildikó egy másik írásbeli kérdésére kiderült: "Hegedűs Zsuzsa megbízása ideje alatt 272 104 kilométert utazott a részére biztosított gépjárművekkel".

Varga Mihály miniszter nevében Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár azt közölte: a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által biztosított gépjármű 24 945 liter, míg a szervizcsere-gépjármű 5 968 liter üzemanyagot fogyasztott. Itt érdemes felidézni: a miniszterek, államtitkárok, helyettes-államtitkárok, miniszteri biztosok és tárca nélküli miniszterek 204 autójába több mint mint 95 millió forintért tankoltak csak az idén január elseje és június közepe között, szervizre pedig majd 60 millió ment el.

Hornung egyébként Hegedűs Zsuzsa autói kapcsán azt is közölte: a kormányzati flottában lévő Audi "a 2006-2010-es kormányzati ciklusban került beszerzésre, a 10 éves gépjármű futott kilométereinek száma jelenleg közel 450 000, mely futásteljesítmény a gépjármű gazdaságos üzemeltethetőségének, életciklusának végét jelenti. A miniszterelnöki főtanácsadó asszony ezen kívül szervizcsere-gépjárművet használt az elmúlt időszakban, melyet a szerviz-szolgáltató a szerződésben vállaltaknak megfelelően biztosított számára".

Lapunk írta meg: a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány elnökét olykor fekete, máskor pedig ezüst színű Audi A6-os személygépkocsival szállítják. Mint azt maga Hegedűs akkor lapunknak elmondta, a fekete Audit 2010 júniusától használja, amióta kinevezték – havi egymillió forintos fizetésért – Orbán Viktor főtanácsadójának. A másik – 2009-es évjáratú, 240 ezer kilométert futott – ezüst Audi nem a kormányzati flottába tartozik. Azt a Porsche Hungaria ajánlotta fel használatra a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítványnak, de azt nem csak a szervizelés idején, hanem mindig használhatja: a csereautó valójában ajándékautó, amelyet nem az alapítvány, nem is a gyermekéhezés harcosa, hanem szintén az állam tart fenn 2013 óta, közpénzen.