Publicus;pártok népszerűsége;

2017-07-29 19:31:00

Orbán vesztett népszerűségéből - Stagnál a Fidesz

A Fidesz népszerűsége nem moccant, a Jobbik is stagnál, ahogy az LMP és a DK is, az MSZP egy százalékpontot vesztett - derül ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből, amit a Vasárnapi Hírek megbízásából készített.

A közvélemény-kutatás szerint a Jobbik-támogatók közül immár 85 százalék rühelli, amit a kormány csinál (ez a múltkori felmérés során még csak 80 volt), az MSZP-szavazóknál a kritikus arány júliusban 77 százalék – ami 80 százalékról szelídült vissza. Az ellenzéki pártok mozgásait vélhetően a vizes vb befolyásolja, a gigarendezvényt ugyanis a jobbikosok jóval kevésbé szerették, mint a szocialisták.

Csakhogy az elégedetlenség önmagában kevés ahhoz, hogy átrendezze az erőviszonyokat - fejtik ki a felmérésben. A Fidesz, a Jobbik, de az LMP és a DK népszerűsége is stagnál, az MSZP pedig egy százalékpontot vesztett. 

Orbán Viktor egy hónap alatt támogatói 2 százalékát bukta, ahogy hasonló arányú veszteséget könyvelhetett el Botka László, illetve Vona Gábor is. Ami az utóbbi kettőt illeti, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje az MSZP-s belviszályok miatt halványodik, a Jobbik első embere pedig azért fakul, mert a nemrég elfogadott plakáttörvény miatt több ezer hirdetési helyről tűnt el az arca, és a köztéri jelenléten kívül érdemi politikai teljesítményt nem nyújtott az utóbbi időben.

A felmérés eredményeiről bővebben a Vasárnapi hírekben olvashat!