Meghalt Szigethy András, Táncsics-díjas újságíró

Hosszú, súlyos betegség után, életének 73. évében elhunyt Szigethy András író, újságíró, a Népszabadság volt főmunkatársa.

Nem mondhatnánk, hogy kíméletesen bánt az élettel. Világmegváltó volt, de szerencsétlenségére és a mi szerencsénkre, nem az elhivatott, hanem a tépelődő fajtából, akivel a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig, a Balaton-felvidéken, az imádott Szentbékkálán, vagy a teniszpályák környékén hajnalig lehetett morogni a léttel kocsmai asztalokra könyökölve, ahol a szesz tényleg csak járulék volt. Hihetetlenül megtörte, amikor korosztályának hasonló lelke, talán legjobb barátja, Cseh Tamás itt hagyta a Földet. Meg őt is.

Ismerte az életet, amellyel pörölt: 1963–1964-ben a MAFILM gödöllői telepén állatidomár, 1968-ban, a Ganz Árammérőben segédmunkás. 1969-től újságíró a Heves Megyei Népújságnál, Egerben. 1982-ben a Kév-Metrónál teniszedző. 1983-ban az Ifjúsági Magazin olvasószerkesztője. 1984-ben bútorszállító segédmunkás. 1985-től a Népszabadságnál újságíró, veszprémi tudósító, főmunkatárs.

Ragyogó képességű írástudó volt, azon kevesek egyikeként, akik a magyar skriblerek történetéből itt ragadtak lebegve hírlap és irodalom között. Írt riportokat, tárcákat, novellákat, esszéket, regényeket. Kegyelem című drámáját, amely Kádár János és Nagy Imre valóságos és valóságosnak gondolt emberi viszonyát vizsgálta 1998-ban mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház, majd a budapesti Merlin Színház, a Pesti Színház.

Utolsó éveit kegyetlenül megszenvedte, második felesége áldozatos ápolása segítette. Sokan gyengék voltunk keresni. Menteni akartuk a menthetetlent, hogy betegsége tudatában is olyannak őrizzük meg, amilyennek ismertük. Sokkal többnek, mint zsivajgó szerkesztőségi téblábolónak. Szeretni-kell, meditáló barátnak.