fesztivál;Jazz;Székesfehérvár;Alba Regia Feszt;

2017-08-01 07:45:00

Alba Regia Feszt: feléledő hagyomány

Székesfehérvár belvárosában – a Bartók Béla téren és a Szent István Király Múzeum udvarán – augusztus 7-én kezdődik az Alba Regia Jazzfesztivál háromnapos szabadtéri programsorozata. A városban már fél évszázados hagyománya van a jazzfesztiváloknak: az elsőt 1967 májusában rendezték meg, a Vörösmarty Színházban.

A hetvenes-nyolcvanas években a szervezést a Magyar Rádió vállalta magára. A bemutatott program jelentős része – néhány nap különbséggel – a Rádió 22-es stúdiójában rendezett, élőben sugárzott gálakoncerteken is elhangzott. A rendezvény anyagi hátterét a város állami nagyvállalata, a Videoton biztosította, így számos európai és amerikai világsztárt is meghívhattak. A rendszerváltás, a korábban monopolhelyzetben lévő zenei intézmények (ORI, Interkoncert, Magyar Rádió) megszűnése vagy meggyengülése 1989-ben a programsorozat végét jelentette.

A hagyomány csak négy évvel ezelőtt éledt újra: azóta megint minden nyáron szól a jazz Székesfehérváron. Az idei programban közreműködik többek között László Attila, Babos Gyula és Tátrai Tibor gitártriója; a Márkus Tibor vezette Equinox, Pocsai Kriszta énekesnő és a Bágyi Balázs New Quartet, a Vörös Janka E-Series, valamint a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint duó és a Random Trip muzsikusai.

Infó:

Alba Regia Feszt – 2017. augusztus 7-9.

Székesfehérvár, Belváros