Robert Fico;Szijjártó Péter;menekültek;V4-ek;

2017-08-02 07:31:00

Szög a V4-ek koporsójába

Összeomolhat az utóbbi időben amúgy is repedező visegrádi együttműködés. Pozsony jelezte: hajlandó befogadni menekülteket.

Mióta júniusban Magyarország átvette a visegrádi országok elnökségét, a magyar miniszterelnök, illetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is mintaszerűnek nevezi a V4-ek együttműködését. A magyar kormányfő tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott, a visegrádi államok megkerülhetetlenné váltak Európában. Előzőleg ezen országok megerősödését fontosabbnak nevezte az amerikai elnökválasztásnál is. A V4-ek együttműködése iránti lelkesedés azonban jóval csekélyebb mind Pozsonyban, mind Prágában, mint itthon vagy Lengyelországban.

Fotó: AFP/Vladimir Simicek

Fotó: AFP/Vladimir Simicek

Robert Fico igyekezett különutas politikát folytatni. Miközben rendre azt állítja, hogy menekültügyben, s a kötelező betelepítések kérdésében teljesen osztja a V4-ek elutasító magatartását, valójában egyre kellemetlenebbek számára a budapesti és varsói kormány demokráciaellenes intézkedései. Fico feltett szándéka, ha kialakul a kétsebességes Európa, Pozsony a mag-Európához tartozzék, emiatt azonban óhatatlanul távolságot kell tartania a magyar és a lengyel kormánytól. Ennek a kettős játszmának egy újabb része az, hogy elismerte: bár továbbra is elutasítja a menekültek újraelosztását célzó uniós kvótákat, befogad hatvan migránst az olaszországi és görögországi központokból. Fico azt állítja, nem a kötelező betelepítések jegyében fogadnak be menekülteket, hanem hazája egy korábbi vállalásának tesz eleget.

A lényeg azonban az: Szlovákia befogad menekülteket szemben a V4 többi államával. A szlovák kormányfő hírek szerint múlt héten, brüsszeli látogatása során állapodott meg erről Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével. Mindez azt is jelenti, hogy hiába állítják a magyar politikusok azt, mennyire mintaszerű a V4-ek együttműködése, valójában még az eddigi egyetlen igazán összeforrasztó témában, a menekültkérdésben sincs egység. Cseh lapok szerint hamarosan a prágai kormány is óvatosan kihátrálhat a „nagy egységből”. Brüsszel egyébként csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított kötelezettségszegési eljárást a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntés megtagadása miatt.