Mészáros Lőrinc;Class FM;országos rádiófrekvencia;

2017-08-02 11:16:00

Mészáros Lőrinc országos rádiót is kap

Egyre több jel utal arra, hogy Mészáros Lőrincnél landolhat a Class FM elnémítása óta kihasználatlanul álló, egyetlen hazai országos kereskedelmi rádiós frekvencia - írja a Magyar Nemzet.

 Bár tavaly év végén még úgy tűnt, hogy akár évekig eltarthat, mire a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve ügydöntő szerve, a médiatanács egy pályázat keretében ismét kiosztja a sávot, mostanra változott a felállás. Immár hónapok óta rebesgetik, hogy a Fidesz vezérkara még a választások előtt befejezi a hazai rádiós piac radikális átszabását, ennek záróakkordja pedig épp az országos frekvencia megszerzése lesz. 

Piaci és politikai források egybehangzóan állítják, a kormánypárt vezetése biztonsági játékot játszik: bár az állami tulajdonban lévő frekvenciák sorsáról döntő médiatanács mandátuma csak 2019-ben jár le, még előtte győztest akarnak hirdetni.

A már tavaly elindított folyamatot két dolog is megakasztotta. Egyrészt a Class FM tulajdonosa nem vonult le önként a pályáról, és pereskedve próbálja visszaszerezni a frekvenciáját, így a pályázat kiírása több hónapot csúszott. Másrészt a Fidesz első választottjával is volt némi probléma. A leginkább magától értetődő jelölt ugyanis a TV2-t is kézben tartó Andy Vajna lett volna, aki a Rádió 1 révén immár több mint egy éve a rádiós piacon is aktív. 

A Fidesz vezérkara azonban nem akarta még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen személyre bízza a jobboldali média fenntartását: ódzkodott attól, hogy a TV2 és a legnagyobb, országos kereskedelmi rádió egy kézbe kerüljön. Vajna így kiesett, amivel mindössze annyi volt a gond, hogy rajta kívül egészen júliusig nem akadt olyan „megbízható” szereplő, aki rendelkezne rádiós tapasztalatokkal. Június 30-án viszont feltűnt a színen Mészáros Lőrinc, aki családi cégén, a Talentis Groupon keresztül felvásárolta a Balatont lefedő Part FM nevű rádiót. 

További részletek a Magyar Nemzetben.