környezetvédelem;túlfogyasztás;ökológiai túllövés napja;

2017-08-03 07:19:00

Mértéktelenül túlfogyasztunk

Öt év alatt 20 napot tolódott előre a ökológiai túllövés napja, amikor feléltük a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

Újabb 6 hat nappal korábbra került az Ökológiai Túllövés Napja, vagyis idén már augusztus 2-án elérte az emberiség azt a pontot, amikor feléltük a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Mivel a bolygó nem tud a fogyasztás növekedésével azonos ütemben megújulni, minden évben egyre korábban kezdődik a következő évi „tartalékok” felhasználása. Ahhoz hogy ne álljon elő, vagy legalább szinten tartható legyen ez az erőforrás deficit, csaknem kétszer ekkora, 1,8 Földre, de mindenképpen fenntarthatóbb életvitelre lenne szükségünk.

A természeti erőforrások túlhasználata mellett az energiaforrásokkal való pazarlás is jelentős terhet ró a bolygónkra, amelyből Magyarország is jócskán kiveszi a részét. A lakóépületek 80 százaléka, azaz mintegy 2,5 millió családi ház energetikai szempontból korszerűtlen a nem megfelelő vagy hiányzó szigetelésnek, a korszerűtlen fűtőberendezéseknek és az elavult nyílászáróknak köszönhetően. Egy átlagos magyar családi ház fűtési energiafogyasztása (300 kWh/év/négyzetméter) 64 százalékkal magasabb mint egy svéd családi házé. energiafogyasztásánál.

„Egy 100 négyzetméteres otthont nagyjából 1,8 millió forintból lehet szigetelni korszerű hőszigetelő anyagok felhasználásával, a 2018-tól az energetikai felújításokra vonatkozó előírásoknak megfelelően - mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. Ekkortól mind az új épületeknél, mind a felújításoknál a jelenleginél sokkal alacsonyabb energiafelhasználást kell produkálniuk, amely csak korszerű, 15-20 centiméter vastagságú hőszigetelő anyagok, megfelelő nyílászárók és kazán alkalmazásával érhető el. 2021-től pedig kizárólag csaknem nulla energiaigényű épületek kaphatnak használatbavételi engedélyt, ami fentiek mellett magába foglalja azt, is, hogy az adott épület energiaellátását 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell biztosítani.