Venezuela;választási csalás;Maduro;

2017-08-03 07:38:00

Bizonyított a választási csalás

Csalás történt a vasárnapi voksoláson, amelyen az elnöknek elsöprő hatalmat biztosító, az ellenzéki többségű parlamentet felváltó alkotmányozó nemzetgyűlésről voksoltak. Nicolás Maduro szocialista elnök vasárnap tánccal ünnepelte a „győzelmet”, s büszkén jelentette be, hogy – bár az ellenzék bojkottálta a szavazást és követőit is erre buzdította – a venezuelaiak 41,5 százaléka járult az urnák elé.

Bár a Maduro által bejelentett részvételi arány nem túl magas, az ellenzék már akkor is csalással vádolta a rendkívül népszerűtlen kormányt, s azt hangoztatták, hogy a valós részvételi arány jóval alacsonyabb volt. Szerdáig azonban erre nem volt bizonyíték. „Sajnálattal közlöm, hogy meghamisították a június 30-i voksolásra vonatkozó részvételi arányt” – jelentette be tegnap egy londoni sajtótájékoztatón Antonio Mugica, a Smartmatic nevű, elektronikus választási rendszerekre szakosodott cég ügyvezető igazgatója. Mugica hozzátette, hogy bár a cég birtokában vannak a pontos részvételre vonatkozó adatok, azokat nem hozzák nyilvánosságra addig, amíg le nem folytatják az ilyenkor szükséges vizsgálatot.

A bejelentés várhatóan tovább növeli a feszültséget a latin-amerikai országban, ahol a vasárnapi – az ellenzék és a lakosság jelentős része szerint is törvénytelen – voksolás csak olaj volta tűzre. A kormányellenes tüntetések április óta mindennaposak az országban, a csalás ténye pedig tovább növelheti az erőszakos demonstrációk kialakulásának esélyét. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a caracasi kormány kijelentette, az alkotmányozó nemzetgyűlés szerdán – lapzártánk után – átveszi a törvényhozás feladatait, ám az ellenzék – amely többségben van a parlamentben – egy frissen elfogadott határozatban imegerősítette korábbi állítását: nem adja át a hatalmat.