A kézilabda még nem került elő

Publikálás dátuma
2017.08.03 07:57
Fotó: DPA/Marius Becker
Fotó: /

Az utóbbi egy hétben a szlovéniai Roglában készül az előttünk álló idényre a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája bronzérmes Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, amelynek újdonsült vezetőedzője, Ljubomir Vranjes remek hangulatról és kemény munkáról számolt be a klub honlapjának nyilatkozva.

„Nem sokat kézilabdáztunk még eddig, hiszen most a legfontosabb a fizikai felkészülés. Például a futás, és az erő megszerzése az előttünk álló szezonra” – közölte a Javier Sabatét váltó Vranjes a handballveszprem.hu portálon tegnap megjelent interjúban. – A játékosok természetesen fáradtak, de nagyon jól edzenek és a motivációjuk is az egekben van. Keményen dolgoznak, motiváltak és látni rajtuk, hogy jól érzik magukat. Eddig nagyon jól alakul ez az előszezon – tette hozzá a szerb származású svéd szakember.

A csapat napi rutinjával kapcsolatban a szakvezető elmondta: a kerettagok általában 7 órakor ébrednek, fél órával később pedig már megkezdik a 4 kilométeres futást, melyet reggeli, majd 10 órától edzés követ. Az ebéd után kicsit pihenhetnek a játékosok, ám 17 és 19 óra között már ismét edzenek. Mindez monotonnak tűnik, a közösségi portálon megosztott képek mégis arról tanúskodnak, hogy a csapattagok vidáman végzik a dolgukat.

„Én egy olyan edző vagyok, aki először a csapatot építi. Ezután építhetjük fel magunkat és az általunk játszott kézilabdát. Ez eddig nagyon jól megy, mindenki egy irányba húzza a csapat szekerét, és maga, valamint a csapat számára is jó döntéseket hoz. Így lépdelhetünk csak előre. Nagyon boldog vagyok attól, ahogyan a játékosok viselkednek és egymást segítik az edzések alatt” – közölte Vranjes.

A szombatig edzőtáborozó bakonyiak számára ez a hónap még nem tétmérkőzéseket, ám felkészülési találkozókat már tartogat: az elsőt augusztus 12-én vívja a formálódó alakulat a PPD Zágráb ellen.

Szerző
2017.08.03 07:57

Nem kapott vízumot Alexis Sánchez az USA-ba

Publikálás dátuma
2018.07.16 21:55
Alexis Sánchez
Fotó: AFP/ OLI SCARFF
A klubvezetők remélik, hogy a játékos hamarosan mégis csatlakozhat a Manchester United csapatához.
A chilei Alexis Sánchez vízumproblémák miatt nem utazhatott a Manchester United labdarúgócsapatával az Egyesült Államokba. Az MTI a Sky Sport hétfői beszámolója alapján azt írja, a csatár azért nem kapott vízumot, mert korábban 16 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották Spanyolországban adócsalás miatt. A klubvezetők ennek ellenére reménykednek abban, hogy Sánchez hamarosan mégis megkapja az engedélyt, és csatlakozhat a csapathoz. A Manchester United vasárnap utazott az Egyesült Államokba, ahol csütörtökön a mexikói Club América együttesével játszik felkészülési mérkőzést Phoenix-ben, később pedig a többi között a Liverpool, a Real Madrid és az AC Milan csapatával is találkozik. Az utazó keretnek nem tagja a holland Daley Blind, aki minden bizonnyal visszatér az Ajaxhoz, a vasárnap véget ért világbajnokságon szerepelt játékosok – Paul Pogba, David de Gea, Romelu Lukaku, Marouane Fellaini, Marcus Rashford és Jesse Lingard – pedig pihenőt kaptak, így ők sem utaztak el klubcsapatukkal. 
2018.07.16 21:55
Frissítve: 2018.07.16 21:55

Nem játszhat a stadionjában a Paksi FC, míg nincs kész a vendégszektor

Három lehetséges forgatókönyv létezik.
A Paksi FC egyelőre nem rendezheti saját stadionjában a hazai mérkőzéseit a labdarúgó NB I-ben – írja az MTI. A klub honlapjának beszámolója szerint Balog Judit ügyvezető a hétfői szurkolói ankéton elmondta: ameddig nem készül el a vendégszektor, nem futballozhatnak otthon. „Három lehetséges forgatókönyv létezik: a legjobb, hogy a Vidi FC elleni mérkőzésre végeznek a munkálatokkal. A B variáns, hogy a rekonstrukció miatt a pályaválasztói jogok felcserélését kérjük, a C pedig, hogy albérletbe költözünk erre az időre” – közölte. Arról, hogy melyik verzió lép majd életbe, később adnak tájékoztatást. A paksiak a második fordulóban, jövő szombaton mérkőznek a címvédő MOL Vidi FC-vel. Az eseményen Csertői Aurél vezetőedző kijelentette, hogy céljuk az első hat hely valamelyikének megszerzése a hétvégén rajtoló bajnokságban. 
2018.07.16 21:35
Frissítve: 2018.07.16 21:35