MSZP;LMP;kilakoltatás;Soros György;sorosozás;lex CEU;

2017-08-03 16:51:00

CEU, kilakoltatások - Rendkívüli ülést kezdeményezett az MSZP és az LMP

Az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy tartson az Országgyűlés rendkívüli ülést nyáron. A szocialisták annak érdekében kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását július közepén, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. Ezen túl a devizahitelesek kilakoltatásának ügyét is tárgyalnák a parlamentben.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, támogatják az ülés összehívását és javaslatot tettek a napirend kiegészítésére annak érdekében, hogy a devizahitel-károsultak kilakoltatását a lehető leghamarabb felfüggesszék. Hozzátette: tavaly rekordszámú, mintegy háromezer károsultat lakoltattak ki, idén pedig már több mint 10 ezer kilakoltatási eljárás indult el.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány nem oldotta meg a devizahitelesek problémáját, tett ugyan lépéseket, de azoknak segített, akiknek a legkevésbé volt szüksége erre. Az országgyűlési képviselő a kilakoltatási moratórium határidejéről azt mondta, annak addig kell tartania, amíg a devizahitelesek problémája meg nem szűnik.

Hadházy Ákos a CEU-val kapcsolatos napirendről közölte, "az egyetem meggyilkolásának megakadályozására nincs túl sok idő". A kormány nem akar tárgyalni, nem akarja megoldani ezt a helyzetet - tette hozzá. Az LMP-s képviselő azt mondta, a napirendi javaslatukat támogatja a Jobbik és a Párbeszéd is, de szerinte vannak hírek arról is, hogy a KDNP is támogatni fogja a moratóriumot.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke közölte, ha az Országgyűlés egy hónapon belül nem lép a CEU-t ellehetetlenítő törvény ügyében, akkor a kérdés az Európai Bíróságra kerül, amelynek ítélete súlyos pénzbírságot jelenthet Magyarországnak. Elmondta, javaslatuk szerint augusztus 21-én lenne a rendkívüli parlamenti ülés. Annak összehívásához negyven képviselő aláírása szükséges. A szocialista frakció jelenleg 28 tagú, az LMP-s képviselők öten vannak.   

A szocialista politikus értékelése szerint a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása nemcsak az EU alapjogi chartájával, hanem "a józan ésszel és a nemzeti érdekekkel is" ellentétes. Jelezte, az MSZP támogatja, hogy a devizahitelesek ügyét is tárgyalják a rendkívüli ülésen.    

A Fidesz továbbra is Sorost látja mindenhol
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem vesz részt az MSZP és az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen - közölte a kormánypárt megint Sorosra hivatkozva. "Soros György a helyi embereivel akarja összehívatni" a magyar Országgyűlést, hogy eltöröltesse a "Lex CEU"-t és a "törvények fölé helyezze a Soros-egyetemet" - vizionálták. Szerintük a magyar baloldal végre is hajtja a rendelést, hiszen Soros bábjai. Ha rajtuk múlna, ugyanilyen gyorsasággal bontanák le a kedvéért a kerítést, a tranzitzónákat és fogadnák el a kvótát, hogy végre tudják hajtani a Soros-tervet" - fogalmaztak.
Emlékezetes, hogy a Fidesz legutóbb szintén Sorosra hivatkozva maradt távolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésétől. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke már a hétvégén bejelentette, hogy a kormánypárt bojkottálni fogja az ülést, amit szerinte az ellenzéki képviselőkön keresztül „Soros György hívott össze.