London;Usain Bolt;atlétikai világbajnokság;Justin Gatlin;Christian Coleman;

2017-08-07 07:53:00

Usain Bolt a szimpatikus vesztes

Usain Bolt csak harmadik lett a férfiak 100 méteres döntőjében, ám a legnagyobb üdvrivalgást így is ő kapta a több mint hetvenezer nézőtől.

Aki nem látta, sajnálhatja. A Londonban zajló atlétikai világbajnokság második napján pályafutása során utoljára indult el 100 méteren Usain Bolt, a nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter. Ezúttal a finálé aligha arról szólt, hogy kinek a nyakába akasztják az aranyat, sokkal inkább a jamaicairól, akit utoljára láthattunk egyéniben.

Már a bevonulás is rendhagyóan zajlott. Bolt csak a második legjobb idővel kvalifikálta magát a szombat esti fináléba, mégis ő érkezett meg utolsóként, a legnagyobb tapsvihar közepette az arénába. A megszokottól eltérően békésen pacsizgatott honfitársával, Yohan Blake-kel, illetve elhagyta azt a show-t, amit már megszokhattunk tőle. Legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy meg akarná félemlíteni ellenfeleit.

A startnál alaposan beragadt, s noha a hajrára megszorította Christian Colemant, látszott, nem volt meg az az elképesztő dinamika, amely az elmúlt évtizedben jellemezte. Bolt végül csak harmadikként zárt, ugyanis Justin Gatlin a semmiből előtűnve világbajnok lett 9.92 másodperccel. Coleman ideje 9.94, Bolté pedig 9.95 volt.

A célba érkezéskor szürreális pillanatok következtek, síri csend fogadta a versenyzőket. Néhány másodperc elteltével Boltot bajnokként ünnepelte a közönség, míg Gatlin csak pfujolást kapott. No, nem feltétlen azért, mert legyőzte a közönség kedvencét, hanem amiért már a rajt előtt sem szimpatizáltak vele. Pályafutása során kétszer tiltották el doppingolásért (összesen nyolc évre), s ez nagyon rossz fényt vet a megtisztulni vágyó sportágra.

Az viszont rendkívül emberi volt, amikor a győztes Gatlin térdre ereszkedett Bolt előtt. Az amerikai 35 évesen először tudta legyőzni riválisát vb-, vagy olimpiai döntőben, ráadásul soha nem fordult még elő, hogy valaki ilyen idősen nyerje meg a világbajnokságot férfi 100 méteren. Gatlin 2005 után diadalmaskodott ismét ebben a versenyszámban.

Fotó: AFP/Antonin Thuillier

Fotó: AFP/Antonin Thuillier

Bolt 2008-ban, Pekingben világrekorddal győzött 100 és 200 méteren, s csak azért nem kilencszeres olimpiai bajnok, mert Nesta Carter doppingolása miatt Jamaicát utólag megfosztották a 4x100-as váltóban megszerzett elsőségétől. Bolt a vb-ken is ellenállhatatlan volt, a pályán nem győzték le. 2011-ben Blake úgy lett bajnok, hogy Boltot rossz rajtja miatt kizárták. Ezúttal be kellett érnie egy bronzzal, ám mindez mit sem von le érdemeiből.

A férfiak 110 m gát előfutamában Baji Balázs 13.35 másodperccel csoportjában a második helyen ért célba, és bejutott az elődöntőbe, melyet lapzártánk után rendeztek.

A férfi maratonfutóknál hat év elteltével született ismét kenyai siker, Geoffrey Kirui 2:08.27 órás idővel lett első, közel másfél perccel előzte meg a második helyezett etióp Tamirat Tolát.

A férfi diszkoszvetést a litván Andrius Gudzius nyerte, akinek a második kísérlete egyéni csúcsot jelentő 69,21 méteres eredményt hozott. A második a svéd Daniel Stahl, a harmadik pedig az amerikai Mason Finley lett. A két évvel ezelőtti világbajnok lengyel Piotr Malachowski ezúttal ötödikként, az olimpiai bajnok német Christoph Harting pedig csak hatodikként zárt. Kővágó Zoltán a pénteki selejtezőben mindössze a 22. helyen végzett, így nem jutott tovább.

Távolugrásban az olimpiai ezüstérmes dél-afrikai Luvo Manyonga győzött. Az előző világbajnok brit Greg Rutherford sérülés miatt nem indult.

A nők mezőnyében 10 000 méteren az olimpiai címvédő Almaz Ayana óriási fölénnyel, több mint 46 másodperccel nyert honfitársa, a Rio de Janeiróban harmadik Tirunesh Dibaba előtt. A bronzérem a kenyai Agnes Jebet Tiropnak jutott.