Van ennél lejjebb? - Kétszer is testvére adatait adta meg a rendőröknek

Publikálás dátuma
2017.08.08 10:56
A kép illusztráció! FOTÓ: Shutterstock
Fotó: /
Egy győri férfi tavaly július 18-án saját autóját vezette, amikor Győr közelében személyi sérüléssel járó balesetet okozott. Mivel vezetői engedélye nem volt és a gépkocsin nem volt érvényes felelősségbiztosítás, az intézkedő járőröknek a férfi azt mondta, hogy az iratai nincsenek nála, majd testvére személyi adatait adta meg sajátjaként, nem utolsó alkalommal.

A baleset és a biztosítás hiánya miatti eljárások a testvére ellen indultak meg, aki nem értette, miért érkezett a nevére büntetésről szóló határozat. Panasszal élt a döntés ellen, így derült ki, hogy a testvére visszaélt az adataival – írja a Nyugat.

Tavaly december 17-én újra balesetet okozott, szokásához híven újra a testvére adataival igazolta magát a rendőröknek, akik így megint a testvére nevére állították ki a helyszíni bírságról szóló nyomtatványt.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene, amiért a testvére adatait használta fel, és az ő nevében írta alá az eljárásokban keletkezett közokiratokat.

Szerző
2017.08.08 10:56

Tolatás közben gázoltak halálra egy kántorjánosi férfit

Publikálás dátuma
2018.07.19 16:32
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A 68 éves áldozaton már nem lehetett segíteni, a helyszínen életét vesztette.
Halálos baleset történt csütörtök dél előtt Kántorjánosi területén, az Őri utcán. A rendőrség úgy tudja, hogy egy kisteherautó sofőrje tolatás közben ütötte el az idős férfit, aki belehalt sérüléseibe. 
A hatósági helyszínelés délután két óra után ért véget a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, az esetet a a Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya fogja kivizsgálni.
2018.07.19 16:32

Kilenc év után fogták el az idős asszonyt kirabló férfit

Publikálás dátuma
2018.07.19 13:42

Fotó: police.hu/
Társait továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Egy idős asszonyt rabolt ki társaival sajógalgóci otthonában 2009-ben az a férfi, akit most elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök – írja a police.hu. Még 2009. november 30-án rendeltek el nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, akik – fejükön csuklyát viselve – bántalmaztak egy akkor 85 éves asszonyt sajógalgóci otthonában, elvették értékeit, majd bezárták a ház egyik szobájába és elmenekültek. A nyomozók azonosították, majd hétfőn a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével izsófalvai otthonában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan azonosítható 27 férfit. Csoportosan elkövetett rablás, magánlaksértés- és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésével gyanúsítják. A Kazincbarcikai Rendőrkapitánysága Sajókazai Rendőrőrse gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vette, majd előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.   Társait a rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi.
2018.07.19 13:42
Frissítve: 2018.07.19 13:42