Felelős minisztériumot!

Mióta kitakarították a hiteles szavakat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szótárából, velük együtt kiűzték Magyarországról a megbízható egészségügyi ellátást is. Rendre elűzték az országból az ápolókat, a szakdolgozókat, az orvosokat.

Az ígéretekkel csak a bolondját járatják a védőnőkkel. Megették a mentősöket reggelire az életpályamodellel és az elillanó fizetésemeléssel. Mára az is kiderült, hogy biodíszletnek akarták használni a Magyar Szakdolgozói Kamarát a júliusi bértárgyaláson. Eközben a "humán erőforrás" belerokkan az elviselhetetlen munkaterhekbe, a megbecsülés hiányába, a szakmai és erkölcsi ellehetetlenülésbe, a vezetők pedig a kiszolgáltatottságba, a „szájbefogó törvény"-be. Ahogy a társadalom a gyalázatos ellátásba, a küldözgetésbe, az el nem végzett vizsgálatokba, az akadályfutásszerű ellátásba. Miközben az állampolgárnak arra lenne szüksége, hogy egészségét megvédje, betegségére gyógyulást találjon.

Elég volt a tájékoztatás hiányából, az állampolgárok és a szakmai bizottságok negligálásából, javaslataik kidobásából!

Elég volt abból, hogy minden szakmai protokoll szabály és előírás mint a megpöckölt dominósor dől el. Évszázados morális törvények omlanak össze a szakmában a rendszer hibái miatt. Mert a hatalom a benne dolgozókat naponta kiállítja a szikla szélére és vigyorogva azt lesi: egyensúlyoznak-e karjukban a rájuk bízott betegekkel? Leesnek-e, és akkor vajon mekkorát ordítanak?

Szívjuk el az erőt a parttalanul terjeszkedő minisztériumtól és adjuk vissza a szakterületek képviselőinek, az ÁNTSZ, az OEP volt dolgozóinak, a szétzavart háttérintézmények szakembereinek. Vegyük el a hibás törvényeket és rendeleteket az egészségügy döntéshozóitól, aztán írmagjukat is irtsuk ki! Hogy ne nyomorítsák tovább a rendszerben dolgozókat és a rendszert igénybe vevőket.

Verjünk rá az egészségügyi adataink után kutakodó kezekre. Tartsuk meg magunknak a személyes és különösen az érzékeny adataink feletti döntés jogát. Ennek legyen kulcsa az intelligens betegkártya, amely mint egy azonosító, a mi kezünkben legyen. Ha az adatainkat bárki kezelni akarja, csak az engedélyünkkel tehesse, mint ahogy a bankkártyákkal is történik.

Vegyük el a jogot az Integrált Jogvédelmi Szolgálattól, amely 2017-ben szerveződött át a beteg-, ellátott- és gyermekjogok érvényesítésére, de ami valójában történt, az a betegjogok védelmének megcsúfolása. Adjuk vissza a betegeknek a törvényben meghatározott panaszhoz való jussukat. A szolgálat ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériuma önálló szervezeti egységeként olyan „ragyogóan" működik, hogy a beérkező panaszosokat visszakézből utalja vissza annak a kórháznak az igazgatójához, ahol a sérelem megtörtént.

Vegyük el az időt a hatalomban ülőktől, és mondjuk meg: nincs tovább. Adjuk az időt az egészségügyhöz értőknek, az egészségügyben dolgozóknak, hogy szánják ránk. Hogy tehessék a dolgukat.

Vegyük el az emberi ügyeket az EMMI vezetőjétől, aki azt állítja: „Lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most már legalább van.” Ő már nem képes a szétesett egészségügy megmentésére sietni, mert mint vezető morális vakságban szenved. Ezen állapotra jellemző az erkölcsi problémák iránti érzéketlenség, a gondok, bajok kiűzése a tudatból és persze a médiából.

Erkölcsi vakságot tükröz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) minapi ajánlása is, miszerint a kórházigazgatók egy nyílt levél aláírásával utasítsák ki a médiát a szakdolgozók, orvosok világából. George Eliot úgy vélte: „Erkölcsi butaságra születünk mindahányan, s mint holmi tőgybe, úgy kapaszkodunk a világba, hogy példátlan lényünk táplálására kényszerítsük.”

Vegyük el a pártoktól az erőforrást, és kérdezzük meg, miért nem határozzák meg a szükséges teendőket.

Legyen önrendelkezésre módja a betegnek, tisztességes tájékoztatás után. Legyen igazságos az ellátás az egészségügyben az ügyfeleknek és a pácienseknek. Nem ártsanak nekik, ellenkezőleg, a „jó tett”, a biztonságos, az adott körülmények közötti lehető legjobb ellátás legyen a fő irány. Vegyük el az erőforrást attól az orvos lobbitól, amely soha nem engedte el a hálapénz-termelő betegágyat. Ezerrel védi az ágylábakat, épít szuperkórházakat, annak megértése nélkül, hogy több ezer ápolónak kellene most azonnal belépnie a rendszerbe, hogy ezek a kórházak működni tudjanak, miközben az elöregedő generáció ellátásában sokkal nagyobb szükség lenne a kétkezi, aranyszívű, pengeéles eszű szakdolgozókra.

Mutassunk fel egy másfajta erőforrást, amelybe vetett hitüket az emberektől, a hivatás képviselőitől elcsalták és elvették: a támogatások, az egészségügyi ellátások rontásával, a szakma önrendelkezésének kiirtásával. Adjuk vissza a család értékét, ahol maguk ápolnak beteg gyermeket, ápolásra szoruló idős embert. Adjuk vissza az önkormányzat hatáskörét, felelősségét az egészségügyi ellátórendszer megtervezésében, szervezésében, ellenőrzésében. Állítsuk vissza a felelős minisztérium fogalmát!

2017.08.09 08:03

Fejtő és a ballibek

Két fiatal politológus: Soós Eszter Petronella és Bartus Tamás Fejtő-tanulmányai újranyitották és aktualizálták a Fejtő-vitát. Kötetük iránt külön figyelmet ébresztett, hogy – amint a Népszavában Csókás Máté elemezte - a szerzők Fejtő Ferenc eddig ismeretlen, kéziratos háborús naplófüzeteit is feldolgozták.
Fejtővel nemigen tud mit kezdeni sem a jobb-, sem a baloldali emlékezet. A jobboldali azért, mert a kezdeti rokonszenv után Fejtő Orbán bírálója lett. A baloldali pedig talán azért, mert Fejtő eleven bizonyítéka annak, hogy mégiscsak léteznek „ballib”-ek. Ma viszont az a divat, hogy a szociáldemokrácia a liberalizmushoz képest, annak ellentéteként határozza meg magát. Mintha a szocialisták és a Fidesz – persze más-más motivációból - versengenének abban, hogy elhatárolják magukat a liberális eszmerendszertől. A kormányoldalnak a szabadságjogokkal és az ellensúlyok és fékek intézményrendszerével van baja, a baloldalnak a neoliberális gazdaságpolitikával, amely az államtól teljesen megszabadított piac mindenhatóságában bízott. 
De akkor hová tegyük Fejtőt? Le kell venni nevét a magát szociáldemokrata lapként definiáló Népszaváról? Ugyan. De érdemes újra megvizsgálnunk – ahogy az említett kötet is teszi -, kimondható-e még olyan mondat, amit Fejtő büszkén vallott magáról: „liberálisnak és szocialistának is tartom magam”. 
Már az 1936-ban József Attilával és Ignotus Pállal közösen indított Szép Szó ars poeticáját is így fogalmazta meg: „a humanizmus, a reform, a liberalizmus, a szocializmus eszméinek visszaadjuk régi ragyogásukat, megfontoljuk egy szintézis lehetőségeit”. Most feltárt naplója ráerősít erre. „Reformista vagyok,… a fél-liberalizmus, fél-szocializmus híve”. (Tegyük hozzá, a naplók arról árulkodnak: mai normáink felől nézve olykor-olykor tényleg csak „fél-liberalizmusról” van szó. Igaz, csak bizalmas feljegyzéseiben, nagy nőbarátként is hajlamos olyan antifeminista megjegyzéseket tenni, amitől ma égnek áll egy rendes emancipált nő haja.)
Mit kezdjünk a „ballib” Fejtővel? És vele a rendszerváltás utáni korszak lenézőleg emlegetett „szoclib” értelmiségével? Először is válasszuk ketté a neoliberális gazdaságpolitikát és az emberjogi, kulturális, közjogi liberalizmust. Fejtő az utóbbiakra esküdött fel, a gazdaság kevésbé érdekelte, még ha rokonszenvezett is a Blair-, Schröder-féle harmadik úttal. Azóta a válság bebizonyította: az állam szabályozó, humanizáló, az egyenlőtlenségeket mérséklő politikája nélkül a piac komoly társadalmi kártételekre képes. A neoliberalizmus halott, bár éppen Orbán szociálisan érzéketlen állama hajlamos bizonyos területeken feléleszteni. De legalább ugyanannyi kárt okoz, ha az állam beavatkozik ugyan a gazdaságba, de ezt a saját klientúrája érdekében, teljesítményellenesen teszi. Az államnak van gazdasági szerepe, de nem az egyenlőtlenségek növelése, hanem éppen azok csökkentése. A mai szociáldemokráciának egyszerre kell küzdenie a piac hozta társadalmi igazságtalanságok és az orbáni állam kiváltságosoknak kedvező, pártpolitikai beavatkozásai ellen.
A szabadságjogok terén még ez az „egyrészt-másrészt” sincs. Itt nemhogy elvetendő, de kiszélesítendő a szabadelvű örökség. Az emberi jogok fogalmát a baloldal szolidáris céljait szolgáló szociális jogokkal kell teljessé tenni. A szociáldemokrácia nem kevesebb, hanem több szabadságot akar, mint a klasszikus liberalizmus, nem ellenfele annak, hanem szándéka szerint integrálója és betetőzője. Épp, ahogy a „ballib” Fejtő írta: „Liberálisnak (vallom magam),… hiszek a sajtó, a gondolat, a vállalkozás, főként a kis- és középvállalkozás – természetesen nem korlátlan - szabadságában. Végül szocialistának tartom magam, mert hogyan is képzelhető el modern vagy posztmodern társadalom olyan erős állam nélkül, amely képes megvédeni a rászorulókat, és képes gátat vetni a túlságosan nagy egyenlőtlenségeknek?”
Szidjuk nyugodtan a neoliberalizmust épp úgy, mint az illiberalizmust. De ne dobjuk ki a fürdővízzel együtt a szabadelvű kulturális és emberjogi értékeket, ne dobjuk ki Fejtő örökségét!
A szociáldemokrácia nem kevesebb, hanem több szabadságot akar, mint a klasszikus liberalizmus
2018.07.17 12:46
Frissítve: 2018.07.17 12:47

Mentalitás

Megint sokat tanultunk a futball világbajnokságon. Fájdalom, egyelőre nem a labdarúgás terén, ezért a magyar csapatok maradnak, ahol eddig voltak (a futottak még kategóriában). Viszont a politikusok! Nem véletlenül jegyezte meg a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a foci mindig sokkal többről szól, mint hogy miképpen küzd két csapat a pályán. A megszólalásaival gyakran feltűnést keltő Hollik Istvánt eme Facebook-bejegyzése miatt éles támadások is érték. Pedig ő csak megpróbált - ahogy már annyiszor - méltó lenni főnöke szavaihoz, netán bővíteni is őket.
Orbán Viktor ugyanis már a múlt heti NATO-csúcs után is szükségesnek tartotta, hogy szót ejtsen a vb-ről, különösen a horvátok remek szerepléséről. Döntőbe jutásukat egyenesen ama régió dicsőségének nevezte, ahová mi, magyarok is tartozunk. Azt is mondta, "azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke" (mármint a futballkultúrájuk, amit mi meg sem közelítünk). Csoda-e, ha ezek után Hollik képviselő vonalban akart maradni? A döntő előtt azt írta tehát, hogy "egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!”.
Lényegében szót sem érdemelne ez a történelmi és politikai tudatlanság és szűklátókörűség, ha nem a Magyarországon uralkodó körök szinte hivatalos álláspontját képviselné. És nem az a szomorú, hogy a horvátok kikaptak, ami - a jelek szerint - a mi kudarcunk is. Hanem hogy ez a gondolkodás a miniszterelnöknek is sajátja. Hiszen szerinte a horvátoknak el kell hinniük magukról: bár kevesebben vannak, de semmivel sem kisebb nemzet az övék. Győztes mentalitással, nagy nemzetként kell küzdeni - üzente Orbán kedvenc lapjában, a Nemzeti Sportban. És ez már valóban nem a fociról, viszont a magyarokról szól.
Csak hogy tudják, mire számíthatnak a jelenlegi hatalomtól.
2018.07.17 10:22
Frissítve: 2018.07.17 10:23