választás;Kenya;Obama;Uhuru Kenyatta;Raila Odinga;

2017-08-09 07:39:00

Aggódik Obama a kenyai választásért

Fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezték meg kedden a kenyai választásokat. Afrika leggazdagabb és politikailag egyik legstabilabb országában 180 ezer rendfenntartó biztosította a voksolást. A 19,6 millió választópolgár másodjára járulhatott az urnákhoz az új választási rendszer szerint. 2004 óta ugyanis kétkamarás parlamentje van Kenyának, és a szenátorokkal illetve képviselőkkel egyidőben választják meg az ország elnökét valamint a 47 tartomány kormányzóját is.

A rendkívül szigorú biztonsági intézkedések annak köszönhetőek, hogy a 2007 év végi parlamenti és 2008-as elnökválasztások véres etnikai összecsapásokba torkolltak a szoros eredmény miatt. Ezt követően módosult az alkotmány és a választási rendszer is. A zavargások veszélye továbbra is fennáll, nemcsak azért, mert a kampány finisében ismeretlen tettesek meggyilkolták a választási bizottság egyik vezetőjét és megtámadták az alelnök házát, hanem elsősorban azért, mert az etnikai törésvonalak változatlanul meghatározzák az ország politikai életét is. A jelöltek most is etnikai voksokra hajtanak nem választási programjukkal szereznek híveket maguknak. A választási koalíciók is az etnikai törésvonalak mentén alakulnak ki, az etnikailag idegen körzetekben nem is kampányolnak a jelöltek. Így az elemzőknek nincs nehéz dolguk, hiszen az etnikai arányok ismertek, az elnökjelöltek általában fej-fej mellett haladnak, a választást az nyeri, aki saját táborából nagyobb részvételt tud kicsikarni. Uhuru Kenyatta jelenlegi elnök és az ellenzéki Raila Odinga volt miniszterelnök párharcában is ez fog dönteni.

A szavazást számos külföldi megfigyelő követi, köztük olyan nevezetességek, mint John Kerry volt amerikai külügyminiszter, illetve Thabo Mbeki volt dél-afrikai elnök.