luxushajó;Mészáros Lőrinc;luxusjacht;

2017-08-09 10:26:00

Mészárosék titokban jachtoznak az Adrián

Az Artemy névre keresztelt fehér luxusjacht – amelyre elsőként a Magyar Narancs talált rá tavaly nyáron – az elmúlt két hétben többször is kikötött a horvátországi Cres szigetén, de nem Mészáros Lőrinc, hanem egyik lánya és az ő vendégei voltak a fedélzeten.

Az első alkalommal csak Homlok-Mészáros Ágnest látták a hajóról leszállni és több ismeretlen vendéget, de egy néhány nappal későbbi kikötéskor ott volt az újdonsült férj, Homlok Zsolt is, aki korábban a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott - írja újabb cikkében a magyarnarancs.hu.

Érdekes, hogy a nagyjából két héttel ezelőtti első megérkezésük során a kikötőben Mészárosék letakarták az Artemy nevét, vélhetően azért, hogy ne vegyék észre olyan magyarok, akiknek ismerős lehet a hajónév. A második alkalommal már nem voltak ennyire elővigyázatosak.

Az Artemy útját tavaly egy AIS (Automatic Identification System) nevű navigációs rendszer – amely egyebek közt a hajó pozícióját és sebességét, valamint annak statikus adatait rögzíti és jeleníti meg egy arra alkalmas eszközön – adatait felhasználó egyik nyilvános hajókövető oldal, a www.vesselfinder.com adatai alapján lehetett követni, de sem ezen, sem pedig a hasonló oldalakon idén júliustól már nem találni nyomát a hajó mozgásának. Mészárosék minden bizonnyal kikapcsolt műholdas azonosítóval szelik nappal a hullámokat – nyilván nem véletlenül, hiszen a nemzet nagytőkése és a család aligha szereti a nyilvánosság előtt élvezni a közbeszerzések útján elnyert százmilliárdok gyümölcsét.

Íme Mészáros jachtjának belseje:

Fotó: arconyachts.com

Fotó: arconyachts.com

A jacht tavaly szeptember közepe óta sokáig Zadarban vesztegelt, idén áprilisban került át ideiglenesen a Zadartól nagyjából 80 kilométerre található Murter szigetén lévő Marina Betina kikötőbe, ahol az Artemy tavaszi karbantartását végezhették. Ezután június végén mentek egy kis kört a hajóval, az ezt követő utakról nincs látható rögzített adat a fentebb említett rendszerben. Mindez azért is érdekes, mert a tengeri élet biztonságáról szóló S.O.L.A.S. (Safety of Life at Sea) nemzetközi tengeri egyezmény elvileg kötelezővé tenné az AIS meglétét és annak használatát azokon a 2002. július 1. után épült hajókon – azok méretétől függetlenül –, amelyek nemzetközi vizeken hajóznak. (A máltai felségjelzés alatt közlekedő Artemynek a horvát partok nemzetközinek számítanak.) Az AIS ki nem kapcsolható, útközben és horgonyzáskor is működnie kell - hívták fel a figyelmet a cikkben.

Mészáros Lőrinc luxusjachtjának feltérképezése után a hetilap derítette ki azt is, hogy a felcsúti polgármester pont akkor volt a spliti kikötőben, amikor az azóta elhunyt Ghaith Pharaon híres luxusjachtja, az akkor Interpol-körözésben is szereplő Le Pharaon is befutott a horvát város kikötőjébe. Tavaly augusztus 2-án Maslinica mellett fotózták le Orbán bizalmasát és feleségét, egy Hvar szigetén üzemelő kikötői kamera pedig augusztus 10-én rögzítette, ahogy Mészáros "Stróman" Lőrinc sportosan felugrik a hajóra. Vagyis Mészáros szinte biztosan a hajón volt, amikor az Artemy leparkolt a Le Pharaon közelében. Az éjszakát mindkét hajó utasai Splitben töltötték - írták meg még tavaly novemberben.

A Magyar Narancs videofelvételt is készített még tavaly Mészáros Lőrincről, amint "sportosan" felpattan egy fekete gumicsónakról a luxusjachtra a zadari kikötőben: