Nincs megállás a török tisztogatásban

Publikálás dátuma
2017.08.11 07:35
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Mustafa Kamaci
Fotó: /
Recep Tayyip Erdogan török elnök teljhatalma biztosításában semmit sem bíz a véletlenre. Az egy éve tartó tisztogatás megállás nélkül dübörög, fő ellenség a média.

Harmincöt török újságíró ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön Törökországban. A vád ezúttal is az, hogy állítólag kapcsolatban álltak a 2016. július 15-16-i puccskísérlet elkövetőivel. A kapcsolatot pedig azzal bizonyítják, hogy a megvádolt újságírók ugyanazt a titkosított üzenetküldő mobilapplikációt, a ByLock-ot használták, mint amit puccsisták, vagyis a hatalomátvételi kísérlet fő felelősének tartott, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónok törökországi hívei. A ByLock vélt vagy valós használatáért már nagyon sok török került rács mögé az elmúlt egy évben, köztük számos bel- és hadügyi alkalmazott, az igazságszolgáltatásban, oktatásügyben vagy médiában dolgozó.

Az állítólagos titkosított üzenetküldő rendszer használata az egyik, de nem a leggyakoribb ok a meghurcoltatásra, bebörtönzésre Törökországban. A tavaly július óta elbocsátott több mint 150 ezer közalkalmazott és több mint 50 ezer bebörtönzött „puccsista” zömét terrorváddal illették, s ugyanilyen jogcímen indítottak eljárást 170 ezer ember ellen. Ám a terrorizmus is relatív fogalommá vált Erdogan rezsimjében, hiszen az úgynevezett güllenisták is már terroristának számítanak, mint ahogy a bebörtönzött kurd parlamenti képviselők, pártvezetők és polgármesterek is mindnyájan azok. Épp a tömeges kurd vezetői letartóztatások igazolják legbeszédesebben, hogy a szűnni nem akaró tisztogatási hullámnak sok köze nincs a tavalyi puccshoz, hiszen a kurdok egyértelműen nem Gülen hívei, s a Kurd Munkáspárthoz(PKK) is legtöbbjüknek annyi köze van, hogy azonos etnikumhoz tartoznak, amely nem fér bele az elnök jövőről szőtt elképzeléseibe.

A média kezdettől fogva a maga illiberális államát építő Erdogan fő ellenségének számított, kezdetben a legismertebb ellenzéki majd kurd adókat, újságokat zárták be, később a kisebb mértékben kormánykritikus orgánumok is sorra kerültek. A Törökországi Újságírók Szövetségének adatai szerint mintegy 150 sajtóterméket zártak be és 160 újságírót börtönöztek be az elmúlt egy évben. Az eddig letartóztatott újságírók legtöbbjét is terrorizmussal vádolták meg és válogatás nélkül kapcsolatba hozták egymással akár rivalizáló, semmiféle kapcsolatban nem lévő terror, vagy annak mondott csoportokkal. A csütörtöki elfogatóparancsok kapcsán azonban egyelőre elmaradt a terrorvád, már egy applikáció puszta használata is elég ahhoz, hogy embereket őrizetbe vegyenek, lakásukban házkutatást végezzenek.

S mindezt alig néhány nappal azután, hogy (július 25-én) megkezdődött az egyik legismertebb ellenzéki napilap, a Cumhuriyet terrorizmussal vádolt 19 vezetőjének és munkatársának pere. A Cumhuriyet munkatársait azzal vádolják, hogy olyan fegyveres terrorszervezetek támogatói és védelmezői, mint a szakadár PKK, Gülen nemzetközi mozgalma, illetve a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű szélsőbaloldali csoport, illetve olyan írásokat közölt, amelyek messze túlmutattak a sajtószabadság biztosította bírálaton, aszimmetrikus háborút indítva és célba véve ezzel a köztársaság kormányát és Erdogan államfőt. A tegnapi újabb média ellenes támadás egyértelművé tette, Törökországban Erdogan illiberális rezsimjének mindenféle bírálata szabadságvesztéssel jár.

Ősellenségnél kért és kapott menedéket az iráni újságíró

Ankara a külföldi kritikus médiát sem szereti. Olyannyira nem, hogy egy Törökországban élő iráni újságírónő tegnap Izraelbe menekült a perzsa és a török hatóságok elől. Neda Amin 2014-től élt Törökországban, most viszont abbéli félelmében, hogy Ankara kiadja Iránnak, Izraeltől kért menedékjogot. Amin dolgozott egy perzsa nyelvű izraeli honlapnak is, ami halálos bűnnek számít a perzsa államban. Kiadatása esetén – amelyről a török hatóságok értesítették – kivégezték volna Iránban.

2017.08.11 07:35

Washingtontól Jeruzsálemig ível az illiberális románc

Publikálás dátuma
2018.07.20 20:15

Fotó: Facebook/Orbán Viktor/
Az Amerikai Zsidó Tanács döbbenten bírálta az Orbán-vizit idején elfogadott új izraeli nemzetállamtörvényt, a magyar miniszterelnöknek viszont csak dicsérő szavai voltak vendéglátója, Benjamin Netanjahu irányába.
A judaizmus szent helyét, a Nyugati Falat látogatta meg péntek reggel Orbán Viktor. Ez volt a kormányfő szerdán kezdődött hivatalos izraeli látogatásának záróprogramja. A falnál tett látogatásával olyan fontos vezetők nyomdokaiba lépett, mint Donald Trump amerikai elnök, Mike Pence alelnök vagy Vilmos herceg, a brit (2. számú) trónörökös. 
A Jerusalem Post izraeli konzervatív napilap beszámolója szerint a magyar miniszterelnököt fogadta a létesítmény alapítványának igazgatója, Mordechai Eliav, majd a nyugati fal rabbija, Shmuel Rabinowitz megáldotta, hogy a Síratófalba elhelyezett papírcetlire felírt kívánsága teljesüljön. Az alapítvány igazgatója a történelmi háttér ismertetése mellett arról is beszélt, mit jelent és mit jelentett mindig a világ zsidóságának Jeruzsálem, a rabbi pedig az áldás előtt elszavalta számára a 21. zsoltárt. Orbán Viktor elmondta, mennyire elbűvölték az előző két nap során látottak. A két nap viszont nagyon rövidnek bizonyult, szívesen visszatérne családjával egy hosszabb izraeli kirándulásra, számolt be Jerusalem Post. 
A konzervatív napilap azonban azt is kiemelte, hogy a migrációellenes magyar miniszterelnök megítélése „ellentmondásos”, és emlékeztetett arra, hogy az izraeli-magyar államközi kapcsolatok soha nem voltak ilyen jók. A tavaly július 19-én Budapestre látogató Benjamin Netanjahu volt az első izraeli kormányfő, aki az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok felvétele óta Magyarországra látogatott, és Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben. A magyar kormány feje ez alkalommal azt is előrebocsátotta, hogy 2019-ben, a diplomáciai kapcsolatfelvétel 30. évfordulóját meg fogják ünnepelni. Hangsúlyozta azt is, örül, hogy mostani látogatása Izrael Állam létesítésének 70. évfordulóján került sorra. 
A magyar-izraeli kapcsolatok javulása valóban üdvözlendő tény, de ezen túlmenően több szépséghibája is van az Orbán-Netanjahu szövetségnek. Mindenekelőtt az, amit maga Orbán Viktor is hangsúlyozott a csütörtöki, Netanjahuval közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy „azonosan látják a 21. század” nagy kérdéseit. Merthogy mindez elsősorban az Orbán Viktorral szemben kritikus izraeli média és civil szervezetek által is hangsúlyozott illiberális, a demokratikus alapelvekkel szembe menő nézetazonosságban, vagyis abban nyilvánul meg, hogy mindkét miniszterelnök tudatosan és következetesen próbálkozik a jogállam lebontásával saját országában. Az ellenzéki Haaretz értékelésében tovább ment, és a Washingtontól Jeruzsálemig ívelő illiberális románcról írt. 
Amint arról az Orbán-vizit kapcsán beszámoltunk már, csütörtök hajnalban fogadta el az izraeli törvényhozás azt a nemzetállamtörvényt, amelyet még izraeli ellenzékiek is az apartheid jelzővel illettek. Bár végső változatában a hazai és nemzetközi felháborodás következtében némiképp módosult a jogszabály legvitatottabb része, a kizárólagosan zsidó települések létesítését ösztönző passzus, számos olyan rendelkezése maradt, amely világszerte tiltakozást szült. Az Európai Unió, amely előzetesen is tiltakozott a diszkriminatív előírások miatt, többek között azért fejezte ki aggodalmát, mert a kétállamos megoldás ellehetetlenítését látja a törvényben az arab kisebbség jogainak csorbulása mellett. Tiltakozott az Amerikai Zsidó Tanács is: az ynetnews portál beszámolója szerint azt emelték ki, hogy ez a Netanjahu által is szorgalmazott törvény árt a zsidóságnak és Izraelnek egyaránt.
A környező országok közül elsőként Törökország állt ki a törvény ellen, többek között azt kifogásolva, hogy Jeruzsálemet a zsidó nép osztatlan fővárosaként határozza meg.
2018.07.20 20:15

Máris feltámadt a katalán függetlenség főnixmadara

Publikálás dátuma
2018.07.20 20:08

Fotó: AFP/ Tobias Schwarz
Új mozgalmat hirdetett Carles Puigdemont volt katalán vezető, aki a lapunknak nyilatkozó szakértők szerint ismét felkorbácsolhatja az érzelmeket a függetlenségpártiak körében.
Főnixmadarakat megszégyenítő gyorsasággal képes újjászületni Carles Puigdemont volt katalán vezető, akinek köszönhetően új erőre kaphat a függetlenségi mozgalom. A tavaly október 1-jei népszavazás és az elszakadás egyoldalú kikiáltása során betöltött szerepe miatt Spanyolországban egyebek között árulás, zendülés és hűtlen kezelés miatt körözött – és emiatt jelenleg külföldön élő – politikus a héten egy új mozgalmat jelentett be, a Crida Nacionalt. Az alapítók között van a mostani katalán elnök, Quim Torra, és a jelenleg börtönben ülő Jordi Sánchez aktivista is, akit a függetlenségi mozgalomban betöltött szerepe miatt csuktak le. Bár az egyik alapító – Puigdemont saját szavaival élve – önkéntes száműzetésben él, és így többnyire videóüzeneteken keresztül kommunikál a Katalóniában élő hívekkel, a másik pedig a börtönből küldött levelek útján, a jelek szerint nincs kudarcra ítélve a projekt. Sőt, a továbbra is független köztársaságról álmodók között kimondottan nagy népszerűségre tett szert az indulás óta eltelt pár napban. „Úgy tűnik, hogy a Crida erősen indul, máris sok ezren csatlakoztak hozzá... A tömegek egy részének Puigdemont továbbra is hiteles figura” – mondta lapunknak az MTA-KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa, Éltető Andrea Carles Puigdemontról, aki vezetőként tavaly igen kockázatos politikát folytatott, kiharcolva az egyoldalú függetlenséget, majd az otthoni káosznak hátat fordítva külföldre menekült, mondván, a börtönből nem tud harcolni az önálló Katalóniáért. Éltető szerint az általa alapított mozgalom célja valószínűleg az, hogy őszre párttá alakuljanak, bár a függetlenséget támogató párt már van, ilyen például a PDeCAT.   „Elképzelhető, hogy később egyesül ezzel a mozgalommal… a Crida Nacional célja épp az összes függetlenséget akaró erőnek az egyesítése lenne. De kérdés, hogy nem éppen a megosztottságot fogja-e növelni.... ezt még nem látni” – tette hozzá.
A héten tartott alapító gyűlésen és sajtótájékoztatón a Crida Nacional céljairól ennél sokkal többet nem is  lehetett megtudni. A felolvasott közleményben újra és újra a függetlenségi erők összefogásának szükségességét hangsúlyozták, s a végső célként a köztársaság megalakítását nevezték meg, „kizárólag békés és demokratikus” eszközökkel. A Népszavának nyilatkozó alkotmányjogász, Xavier Arbós Marín szerint Puigdemontnak lehet egy másik, nem kimondott célja is a Crida Nacionallal: radikálisabb irányba tolni a PDeCAT-ot. A Marta Pascal vezette independentista párton belül jó ideje ideológiai harc dúl, mivel egyesek szerint Pascal nem képvisel eléggé radikális vonalat. Puigdemont színre lépésével a pártvezető még nehezebb helyzetbe kerülhet. Pascal pozíciójának megingása különösen kényes időszakban következhet be, hiszen megkezdődött a visszaszámlálás a jövő májusi önkormányzati választásokig, amelyre Puigdemont alighanem új lehetőségként tekint. Addig egyébként is sok minden történhet, ami felkorbácsolhatja az érzelmeket Katalóniában. Ilyen esemény lehet például Puigdemont kiadatása, ami csak abban az esetben történhet meg, ha ismét kiadják ellene az európai elfogatóparancsot. Amennyiben valaha a spanyol igazságszolgáltatás elé kerül, valószínűsíthető, hogy Katalóniában ismét felizzanak az indulatok – véli a Barcelonai Egyetem oktatója. Arbós Marín szerint ez persze nem borítékolható, ám az biztos, hogy a jelenleg börtönben lévő függetlenségpárti katalán politikusok tárgyalásai októberben és novemberben megkezdődnek. „Érzelmileg nagyon kiélezett időszaknak nézünk elébe” – mondta a szakértő a Népszavának, aki úgy véli, ezzel párhuzamosan nőni fog a nyomás mind a katalán, mind pedig a madridi kormányon, hogy térjenek le arról az útról, amelyre pár hete léptek: a dialógus és a normalizáció útjáról. Annak ellenére ugyanis, hogy Quim Torra retorikájában a Puigdemont-féle radikális vonalat képviseli, a közelmúltban felállt katalán kormány látszólag „praktikus”, a párbeszéd irányába mutató politizálást folytat. „A katalán kormány mostani attitűdje közelebb áll az autonómiához, mint a Puigdemont által kezdett (radikális) politikához.”
2018.07.20 20:08