költekezés;frakciók;

2017-08-11 07:00:00

Nagy lábon a frakciók - Fidesz: költenek és pihennek

Az idén sem sajnálja magára az adóforintokat az öt parlamenti képviselőcsoport. A kormánypártok ennek ellenére a szabadságot választják.

A Népszava által az Országgyűlés Hivatalától kikért, és meg is kapott, 2017 első félévére vonatkozó frakcióköltési adatok szerint a legnagyobb, 114 tagú Fidesz-frakció hat hónap alatt 76 szerződéses megbízást számlázott az Országgyűlés Hivatalának, négyszer is részt vettek például, összesen 7,3 millióért a Freecons Global Kft. "csapatépítő fejlesztő tréningjein" 2017 januárja és márciusa között.

Már akkor kiderült: nem a frakciótagoknak, hanem a képviselőcsoport mellett dolgozó apparátusnak rendelte a kétnapos tréningeket a frakcióvezető. Akkor a hvg.hu azt is kiderítette: a munkával a cégben egyébként tisztséget nem viselő Roboz Zsókát bízták meg. A tréner fia épp a frakciónak dolgozik, ráadásul a Facebook-on több képen is együtt szerepel, méghozzá baráti viszonyra utaló helyzetben Porkoláb Gyöngyivel, a Fidesz frakcióvezetőjének, Kósa Lajosnak a feleségével.

A Kósa vezette képviselőcsoport nemcsak ezt a barátságot ápolta, noha a Kaminski & Buranits Kft. augusztus végéig szóló megbízása ezúttal "csak" 609 ezer forintot ér a Fidesz-frakciónak.

Eközben a 17 kereszténydemokrata képviselő idén július végéig 71 szerződést kötött, s bár ezúttal nem pálinkára és borra költötték, továbbra is gondoltak a hasukra: élelemre, italra eddig több mint 2 millió forintot költöttek.

A Fidesz és a KDNP persze nem csak költekezni szeret, hanem pihenni is: hiába hívnak össze az MSZP kezdeményezésére rendkívüli parlamenti ülést, a kormánypárti képviselők a CEU-ügy, a Magyarországot fenyegető bíráság és a devizahitelesek kedvéért sem hajlandók megszakítani szabadságukat.

Kaminski Fanny volt pártsajtós, aki ma Orbán Viktor Facebook-oldalának üzemeltetője, Habony Árpád volt felesége – cégtársaival, Buranits Ildikóval és Talabér Tiborral együtt – rendszeresen dolgozik a kormánypártoknak is, a mostanival azonos címszóval tavaly kétszer is szerződött velük a Fidesz, majdnem 7,5 millióért. Azt nem tudni, az idei megbízás havi díjazásról szól-e.

Az viszont kiderült a mostani listából: a fővárosi Bálnában zárta a nemzeti konzultációs kampányát a kormánypárt június 27-én, ennek megszervezésével a Rendezvényguru Kft.-t bízták meg, méghozzá 10,9 millió forintért. A Fidesz-megbízások között találni még egy-két rejtélyes szerződést. "Műszeres biztonságtechnikai vizsgálat" tárgyában csaknem 6 millióért szerződtek júliusban a Trident World Wide Kft.-vel, amely a céginformáció szerint egy takarítócég, noha főtevékenységükként mégis "üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadást" jelölték meg.

Eközben a 17 kereszténydemokrata képviselő idén július végéig 71 szerződést kötött, s ezúttal ugyan – amint azt a Népszava a tavalyi költekezéseket vizsgálva feltárta – nem pálinkára és borra költötték a legtöbbet. Az biztos, hogy a honatyák el vannak látva tanácsokkal, hiszen több tucat, egyenként is milliós értékű megbízásuk él december közepéig, de azért nem minden a munkáról, sokkal inkább a buliról szól. "Kihelyezett frakciórendezvények szervezése, bonyolítása" címen július végéig szólt például szerződésük a Kop-Travel Hungaria Kft-vel, 4,2 millió forintért. A februári kihelyezett frakcióülésük (mely egyben, ugyanott volt a Fideszével - a szerk.) a Thermál Hotel Visegrád Zrt. által, "szállás, vendéglátás, rendezvény biztosítása" címen, 1,5 milliójába került az adófizetőknek. A KDNP ugyanakkor, noha talán a nyilvánosság kevéssé értesült erről, konferenciákat rendezett is: a Mátra Part Kft. egy májusi eseményért 625 ezret számlázhatott, de ugyanez a cég többször is feltűnik a listán kisebb "vendéglátási" tételekkel, ahogyan rendezvényszervezés, valamint "vendéglátás, étel biztosítása" címen több mint kétmillió forintot fizetett a frakció egy bizonyos Németh Dezső egyéni vállalkozónak is.

Már megírtuk azt is, hogy a KDNP-s 17 honatya szereti a hasát, hiszen tavaly is több mint 6 millió forint értékben költöttek "kávé, tea, élelmiszer" címszóval, s ezekből idén sincs hiány. Most is havonta eljártak a METRO-ba, ahol eddig több mint 2 millió forintot költöttek el, a legnagyobb összeget, 810 ezer forintot június 21-én. Ez azért lehet furcsa, mert június 23-án ülésezett utoljára az egyébként akkor egy hete nyári szüneten lévő parlament. Persze enni nyáron is kell, ahogyan takarítani: tisztító- és irodaszerekre 163 ezer forintot költöttek, ajándéktasakokra 113 ezret, de idén is sokakat megajándékoztak: összesen 2 961 500 forintot fordítottak "ajándékcsomagokra és ásványvízre", összesen 1 110 772 forintot pedig ajándékkönyvekre. Mindezek után az már szinte fel sem tűnik, hogy a KDNP-frakció "gazdagodott" egy "speciális munkaegészségügyi eszközzel" is, méghozzá egy székkel, amelyet a Spinális Magyarország Kft-től szereztek be, méghozzá 224 700 forintért (a cég honlapjáról egyébként kiderült, még csak nem is ez a darab a legdrágább a választékban - a szerk.).

A kormánypárti költekezések mellett eltörpül az öttagú LMP-frakció számszerűen rengeteg, 98 szerződése, ugyanakkor a zöldpárt megbízásai általában alacsonyabb összegűek, mint más pártokéi. Szerződtek persze egykori vezetőjük, Schiffer András ügyvédi irodájával fél évnyi jogi képviseletre és szaktanácsadásra, 1 676 400 forintért. Ám az LMP-s szerződések között nem a tanácsadók a legfurcsábbak: hanem a háromszor is megrendelt "Fényfestés", amelyért összesen több mint 3,8 millió forintot fizettek.

Eközben a 29 tagot számláló MSZP-frakció összesen 52 szerződést tudhat magáénak a listában, s noha ezek között találni a legnagyobb összegű megbízásokat, azok legtöbbször egész évre szólnak. Ugyanakkor a kormánypárti rendezvényekhez képes szinte semmi, hogy - mint a listából kiderült - az MSZP januári, budapesti rendezvénye, melyen annak idején Botka László programot hirdetett a fővárosi Danubius Hotel Flamencoban, a szocialista frakció ugyanakkor a terembérletért és vendéglátásért 137 106 forintot fizetett. Az MSZP és több helyről kap tanácsokat, a legnagyobb összegű megbízást egy egész éves 50 millió forintos szerződés jelenti. A havi 4 millió forintnak megfelelő összeggel persze már nem volna kiugró a Sapienza Kft-vel kötött kontraktus, mely teljes körű tanácsadói, elemzések készítésére szóló megbízás. A cég tulajdonosa az osztrák HORIZONT Handels und Industrie AG, amelynek magyarországi képviselője Simon Dénes, a lapunkat is birtokló vállalat résztulajdonosa.

Eközben a szocialisták autóbérlése év végéig több mint 10 millió forintba kerül majd, mely szintén korántsem kiugró költség. A 24 képviselőt számláló Jobbik-frakció ugyanis szintén darabonként és havonta legalább 100 ezer forintért bérel kocsikat, szám szerint beazonosíthatatlan, mennyit. Előfordult ráadásul olyan 25 napra szóló autóbérletük is, amely önmagában 200 ezer forint volt, az áfát nem számítva. A Jobbik magasan a legtöbb, 176 szerződéskötéséről közölt listából ráadásul az is kiderül: az adófizetők állhatják a gépkocsik mosatását is, erre szintén 150 ezer forintos kontraktussal rendelkeznek. De a Jobbik másban is utazik: összesen hatszor vásároltak repülőjegyeket meg nem nevezett helyekre, összesen több mint 1,9 millió adóforintért.

A Jobbik szerződései között is fellelni legalább 9 állandó tanácsadót, de "szakpolitikát érintő szakanyagra" az év első hat hónapjában ismét négyszer szerződtek az Iránytű Intézettel, mely darabonként 3,9 millió forintba került, azaz eddig idén is 15,6 millió forintot értek a dokumentumok, amelyek egyikét sem ismeri a nyilvánosság. Tavaly több mint 50 millió forintot kapott az Iránytű, melynek tulajdonos-ügyvezetője Forrai Richárd, aki ugyan nem tagja a pártnak, de Vona Gábor egyik legközelebbi bizalmasa, s a Jobbik előző ciklusbeli frakciótitkára. Korábban pedig Vona-Szabó Krisztina, a Jobbik-elnök felesége is benne volt a cégben.