Hollandia;rovarirtószer;tojásbotrány;

2017-08-11 11:13:00

Tojásbotrány - Letartóztattak két embert (videó)

Több millió tojást kell megsemmisíteni, miután kiderült, hogy a holland Chickfriend nevű cég fipronillal, azaz rovarirtószerrel fertőtlenített több száz holland és belga tojásfarmot. A vállalat két vezetőjét letartóztatták - írja az Euronews.

A kutyák számára kifejlesztett rovarirtó az emberi szervezetbe kerülve vesekárosodást okozhat. A becsapott termelők farmjait be kellett zárni.

Az Európai Bizottság kereskedelmi szóvivője szerint eljött a pillanat, hogy határozottan, átláthatóan és koordináltan cselekedjenek, ne egymást hibáztassák. A vizsgálatok lefolytatása továbbra is elsősorban a tagországok feladata – idézi a portál Daniel Rosariot.

A Chickfriend miatt valószínűleg százezres nagyságrendben kell majd tyúkokat levágni, a cég két vezetőjét letartóztatták.

Hollandia a legnagyobb tojástermelő egész Európában. Francia, német, svéd, és brit boltok polcairól is több millió tojást kellett levenni és megsemmisíteni.