Simicska és Pomócsi bácsi

Salamon Béla híres kabarészerepében Pomócsi bácsi a vállalat két lábon járó időzített bombája. Mindenki belesápad, látványosan olvadnak a vajak a fejeken, ha rákezdi: „Ha én egyszer kinyitom a számat… Ha én egyszer elkezdek beszélni…” A mi kollektív Pomócsi bácsinkat Simicska Lajosnak hívják. Százezrek szerint csak a jó pillanatra vár, de előbb-utóbb kinyitja a száját. És akkor az ki lesz nyitva, kérem! (Ez lesz a „P-nap”, a Pomócsi-féle nap. Sokkal szalonképesebb, mintha megint az ismert betűt használnánk, így nem kell majd a tévét lehalkítani a gyerek előtt). Ki lesz mondva, amit mellesleg mindenki tud: ezek lopnak. Sőt, már régebben is loptak. Ma ugyan nem úgy látszik, mintha ez a mindennapos tapasztalat komolyabb megrendülést okozna, már beárazták. Lopnak, lopnak, de legalább kerítést építenek, amit valamiért szeretünk, igaz, abból is lopnak. De sokan úgy gondolják: ha Simicska, az egykori bűntárs vall rájuk, az olyan lesz, mintha kihúznák a kádból a dugót. Lefolyik a rendszer magától, nekünk nem is kell semmit csinálni. És most a mi Pomócsi bácsink elkezdett beszélni, ha egyelőre nem is sokat. Inkább csak jelezte: már köszörüli a torkát.

Persze, érdemes figyelni az információira. Lehet és kell használni őket, mert bevilágítanak a politikai gyakorlat zugaiba. De nem örülnék, ha végül egy gengszterháború szabadítaná fel az országot. A nápolyiak sem örültek, amikor 2004-ben a Camorra két klánja hetekig lődözte egymást az utcán, és Chicago sem volt különösebben büszke arra, amikor Al Capone a vele ujjat húzókat békülő vacsorára hívta, majd volt szíves egy buzogánnyal személyesen szétverni a fejüket. Szép is ez a nyílt harc, valahogy férfiasabb, mint sorra hozni a sok lex Simicskát reklámadóról, plakátolásról, bíbelődni a kegyvesztett cégek közbeszerzésből való kizárásával. Simicska helyében én biztosan nem fogadnék el vacsorameghívást az egykori cimborától, sose lehessen tudni, mikor lesz elege ebből a puhányságból, és kerül elő egy buzogány.

Most viszont Simicska az, aki fegyverhez nyúlt. Még nem tudni, hogy csak sóspuskával kellemetlenkedik egy kicsit, vagy igazi háborúra készül. De nem lesz ettől sem Sárkányölő Szent György, sem hazáját felszabadító Szent Johanna. A demokratikus tábor bénultságáról állít ki szegénységi bizonyítványt, ha kezdjük saját hősünket látni benne, magunk helyett tőle várni a csodát.

Nemcsak arról van szó, hogy nem méltó, nem elegáns a pást helyett a lelátóról Simicskának hajrázni. Nem is csak arról, hogy Simicska világossá tette: a Jobbiknak akarja kikaparni a gesztenyét. Ahogy egykor a Fidesznek. Akkor nem tetszett. Most jobban tetszik? Természetesen az emberek változnak, isten ments „csípőből” eltaszítani, aki Fidesz-hívőből kritikussá lett. Végül is lehet, hogy egy határt már Simicska sem akart átlépni. Mondják, nála ez a határ Orbán oroszbarátsága volt, és nyilván azt is rosszul tűrte, hogy beelőzik az új, kezesebb kegyencek. De akár Saulusnak, akár már Paulusnak tekintjük Simicskát, a rendszer, amelyben élünk, az ő édes gyermeke, Papa-bánya finanszírozásától a hosszú byte-ok éjszakáján és Kaya Ibrahimon át a Közgép nagy aratásáig. Elhiszem, hogy most erős indulattal valóban le akar számolni Orbánnal. Neki a személy az ellensége. Nekünk a rendszer.

Az viszont tagadhatatlan: most támadásba lendült. Még csak lábra célzott, de tud fejre is. Eddig azt hihették: a médiája és a pénze a fő veszély, de nem a közös múlt emlékezete. Azzal úgysem mer előállni, hiszen nyakig benne volt maga is. Ezúttal megmutatta: vannak olyan trükkjei, amelyekkel elkerüli a csapdát. Látszólag önfeljelentésre készül: a Hír tv tulajdonosaként a saját tévéjére és a Fideszre húzza rá a vizes lepedőt. Azzal vádolja őket, hogy 2010-ben összejátszva tiltott pártfinanszírozást, adó- és költségvetési csalást hajtottak végre. Fals számokkal manővereztek, letagadták a plakátjaik felét, a kampánymunkákkal megbízott Hír tv azzal sem strapálta magát, hogy leszámlázza a költséget kedvenc pártjának. Nyilvánvaló, hogy a kampány egész feketegazdaságát Simicska bonyolította, csakhogy akkor még nem volt a Hír tv fő tulajdonosa és ügyvezetője. Csak éppen mindenható tótumfaktum, de ez nem jogi kategória. Ő tehát nem felelős. Ő csak az aranyos Pomócsi bácsi, aki ha egyszer kinyitja a száját…

Persze, ahogy Poltékat ismerjük, a Fideszt is kimosdatják. Elévült vagy meg sem történt, vagy a Hír tévé húzta csőbe a szegény ártatlan pártot, nem néz az a lába elé, a rút anyagiakra, tekintetét az égre és a nemzet üdvére függeszti. Polt már az MSZP feljelentésén is egy hónapja ül, elsuvaszthatja Simicskáét is. De a seb érzékeny testtájon esett. A NER fogantatását, a 2010-es fülkeforradalmat és vele a szent kétharmadot szeplősítette meg. A forradalmárok csaltak, feketén csencseltek, könyvelést hamisítottak. „Büszkék vagyunk arra, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt, és jogilag hibátlan”-mondta nemrég Orbán Viktor. Így persze más. Meg is nyugodtam. Simicska aranymondása szerint „hülyének lenni állampolgári jog”. Lassan inkább kötelesség .

2017.08.12 08:07

Fejtő és a ballibek

Két fiatal politológus: Soós Eszter Petronella és Bartus Tamás Fejtő-tanulmányai újranyitották és aktualizálták a Fejtő-vitát. Kötetük iránt külön figyelmet ébresztett, hogy – amint a Népszavában Csókás Máté elemezte - a szerzők Fejtő Ferenc eddig ismeretlen, kéziratos háborús naplófüzeteit is feldolgozták.
Fejtővel nemigen tud mit kezdeni sem a jobb-, sem a baloldali emlékezet. A jobboldali azért, mert a kezdeti rokonszenv után Fejtő Orbán bírálója lett. A baloldali pedig talán azért, mert Fejtő eleven bizonyítéka annak, hogy mégiscsak léteznek „ballib”-ek. Ma viszont az a divat, hogy a szociáldemokrácia a liberalizmushoz képest, annak ellentéteként határozza meg magát. Mintha a szocialisták és a Fidesz – persze más-más motivációból - versengenének abban, hogy elhatárolják magukat a liberális eszmerendszertől. A kormányoldalnak a szabadságjogokkal és az ellensúlyok és fékek intézményrendszerével van baja, a baloldalnak a neoliberális gazdaságpolitikával, amely az államtól teljesen megszabadított piac mindenhatóságában bízott. 
De akkor hová tegyük Fejtőt? Le kell venni nevét a magát szociáldemokrata lapként definiáló Népszaváról? Ugyan. De érdemes újra megvizsgálnunk – ahogy az említett kötet is teszi -, kimondható-e még olyan mondat, amit Fejtő büszkén vallott magáról: „liberálisnak és szocialistának is tartom magam”. 
Már az 1936-ban József Attilával és Ignotus Pállal közösen indított Szép Szó ars poeticáját is így fogalmazta meg: „a humanizmus, a reform, a liberalizmus, a szocializmus eszméinek visszaadjuk régi ragyogásukat, megfontoljuk egy szintézis lehetőségeit”. Most feltárt naplója ráerősít erre. „Reformista vagyok,… a fél-liberalizmus, fél-szocializmus híve”. (Tegyük hozzá, a naplók arról árulkodnak: mai normáink felől nézve olykor-olykor tényleg csak „fél-liberalizmusról” van szó. Igaz, csak bizalmas feljegyzéseiben, nagy nőbarátként is hajlamos olyan antifeminista megjegyzéseket tenni, amitől ma égnek áll egy rendes emancipált nő haja.)
Mit kezdjünk a „ballib” Fejtővel? És vele a rendszerváltás utáni korszak lenézőleg emlegetett „szoclib” értelmiségével? Először is válasszuk ketté a neoliberális gazdaságpolitikát és az emberjogi, kulturális, közjogi liberalizmust. Fejtő az utóbbiakra esküdött fel, a gazdaság kevésbé érdekelte, még ha rokonszenvezett is a Blair-, Schröder-féle harmadik úttal. Azóta a válság bebizonyította: az állam szabályozó, humanizáló, az egyenlőtlenségeket mérséklő politikája nélkül a piac komoly társadalmi kártételekre képes. A neoliberalizmus halott, bár éppen Orbán szociálisan érzéketlen állama hajlamos bizonyos területeken feléleszteni. De legalább ugyanannyi kárt okoz, ha az állam beavatkozik ugyan a gazdaságba, de ezt a saját klientúrája érdekében, teljesítményellenesen teszi. Az államnak van gazdasági szerepe, de nem az egyenlőtlenségek növelése, hanem éppen azok csökkentése. A mai szociáldemokráciának egyszerre kell küzdenie a piac hozta társadalmi igazságtalanságok és az orbáni állam kiváltságosoknak kedvező, pártpolitikai beavatkozásai ellen.
A szabadságjogok terén még ez az „egyrészt-másrészt” sincs. Itt nemhogy elvetendő, de kiszélesítendő a szabadelvű örökség. Az emberi jogok fogalmát a baloldal szolidáris céljait szolgáló szociális jogokkal kell teljessé tenni. A szociáldemokrácia nem kevesebb, hanem több szabadságot akar, mint a klasszikus liberalizmus, nem ellenfele annak, hanem szándéka szerint integrálója és betetőzője. Épp, ahogy a „ballib” Fejtő írta: „Liberálisnak (vallom magam),… hiszek a sajtó, a gondolat, a vállalkozás, főként a kis- és középvállalkozás – természetesen nem korlátlan - szabadságában. Végül szocialistának tartom magam, mert hogyan is képzelhető el modern vagy posztmodern társadalom olyan erős állam nélkül, amely képes megvédeni a rászorulókat, és képes gátat vetni a túlságosan nagy egyenlőtlenségeknek?”
Szidjuk nyugodtan a neoliberalizmust épp úgy, mint az illiberalizmust. De ne dobjuk ki a fürdővízzel együtt a szabadelvű kulturális és emberjogi értékeket, ne dobjuk ki Fejtő örökségét!
A szociáldemokrácia nem kevesebb, hanem több szabadságot akar, mint a klasszikus liberalizmus
2018.07.17 12:46
Frissítve: 2018.07.17 12:47

Mentalitás

Megint sokat tanultunk a futball világbajnokságon. Fájdalom, egyelőre nem a labdarúgás terén, ezért a magyar csapatok maradnak, ahol eddig voltak (a futottak még kategóriában). Viszont a politikusok! Nem véletlenül jegyezte meg a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a foci mindig sokkal többről szól, mint hogy miképpen küzd két csapat a pályán. A megszólalásaival gyakran feltűnést keltő Hollik Istvánt eme Facebook-bejegyzése miatt éles támadások is érték. Pedig ő csak megpróbált - ahogy már annyiszor - méltó lenni főnöke szavaihoz, netán bővíteni is őket.
Orbán Viktor ugyanis már a múlt heti NATO-csúcs után is szükségesnek tartotta, hogy szót ejtsen a vb-ről, különösen a horvátok remek szerepléséről. Döntőbe jutásukat egyenesen ama régió dicsőségének nevezte, ahová mi, magyarok is tartozunk. Azt is mondta, "azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke" (mármint a futballkultúrájuk, amit mi meg sem közelítünk). Csoda-e, ha ezek után Hollik képviselő vonalban akart maradni? A döntő előtt azt írta tehát, hogy "egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!”.
Lényegében szót sem érdemelne ez a történelmi és politikai tudatlanság és szűklátókörűség, ha nem a Magyarországon uralkodó körök szinte hivatalos álláspontját képviselné. És nem az a szomorú, hogy a horvátok kikaptak, ami - a jelek szerint - a mi kudarcunk is. Hanem hogy ez a gondolkodás a miniszterelnöknek is sajátja. Hiszen szerinte a horvátoknak el kell hinniük magukról: bár kevesebben vannak, de semmivel sem kisebb nemzet az övék. Győztes mentalitással, nagy nemzetként kell küzdeni - üzente Orbán kedvenc lapjában, a Nemzeti Sportban. És ez már valóban nem a fociról, viszont a magyarokról szól.
Csak hogy tudják, mire számíthatnak a jelenlegi hatalomtól.
2018.07.17 10:22
Frissítve: 2018.07.17 10:23