Szeretett ellenség

Jól kell megválasztani az ellenséget. Az ideális ellenség nem túl erős, mert akkor a háború a kívánttal ellentétes hatást vált ki. Az emberek nem szeretik a koporsókat, még ha hazájuk zászlajával vannak is letakarva. Előbb szomorúak, utána dühösek lesznek tőlük, végül dühükben az ellenzékre szavaznak. Persze az ellenség túl gyenge sem lehet, mert akkor a hadsereg egy pillanat alatt átszalad rajta, és a hadjárat nem éri el a kívánt hatást, a hatalomban lévők megerősítését. Így járt például Afganisztánnal 2001 telén George W. Bush: mire kettőt pillantott, nem volt kivel háborúzni, így „kénytelen volt”, megtámadni Irakot. Az is fontos, hogy az ellenségnek ne legyenek erős szövetségesei, és az is jó, ha eleve vacak a reputációja.

Putyin, például, remekül választ ellenséget. A 90-es évek végén Oroszországban mindenki utálta a csecseneket, de aki nem, az is jobb belátásra tért, amikor felrobbant négy lakóház, meghalt csaknem háromszáz ember, és minden tévé bemondta, hogy erről Dzsohar Dudajev tehet. 2008 augusztusában Grúzia, 2014 tavaszán Ukrajna tapasztalta meg, milyen az, ha a Kremlnek sürgősen valami nagy nemzeti sikerre, ahhoz pedig ellenségre van szüksége.

Trump komoly bajban van, megdöntött minden népszerűtlenségi rekordot, a Kongresszusban elbukott az egészségügyi ellenreform, nyakán a volt FBI-igazgató, Robert Mueller által vezetett vizsgálat, a humoristák degeszre keresik magukat a róla szóló poénjaikkal, a külvilág ámulva derül Amerikán, ráadásul a Fehér Ház mögötti rétre valaki egy hatalmas, felfújható csirkét hozott, amelynek félreérthetetlenül sárga a haja. Bill Clinton fele ekkora pácban sem volt, amikor a NATO bombázni kezdte Szerbiát…

Úgy néz ki, hogy a makacsul agresszív Kim Dzsong Un helybe megy a pofonért. Észak-Korea huszonöt millió lakosával, milliós hadseregével és bimbózó atomarzenáljával elég erősnek látszó, valójában gyenge és magányos ellenség. Trumpnak égető szüksége van valamire, ami eltereli a figyelmet alkalmatlanságáról és választási győzelmének törékeny legitimitásáról. Ehhez, bárhogy próbálja, nem elég pár éjszakai internetes szösszenet. Úgyhogy egyszerre van háborús igény és kínálat, igazából az lenne a meglepetés, ha a helyzetet sikerülne puskalövés (rakétázás) nélkül megoldani.

A Fehér Ház három kipróbált katonára - James Mattis védelmi miniszterre, John Kelly elnöki stábfőnökre és H. R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadóra - támaszkodhat. Trump katonai középiskolába járt, s bár a vietnami háború idején gondosan elkerülte a fegyveres szolgálatot, egyelőre tisztelni látszik a tábornokokat. Róluk egyenként és együtt is az a hír járja, hogy meg merik mondani a véleményüket. Főként bennük bízhat a világ, ők tényleg tudják, hány élettel és milyen tömeges szenvedéssel kéne fizetni egy átfogó háborúért. Ott van még aztán Kim Dzsong Un is, akinek viszont azzal kell tisztában lennie, hogy az amerikaiak szívesen eltörölnék a föld színéről rezsimjét és személy szerint őt is. Jól nézünk ki, ha a békére Kim és Trump józansága ad reményt.

Szerző
2017.08.12 08:11

Eleget loptak?

Azt a kérdést kellene most megválaszolni, vajon az volt-e az ország legnagyobb gondja az elmúlt nyolc esztendőben, hogy a politikusok és a hozzájuk közel állók nehezen tudtak lopni. Mielőtt valaki esetleg elkapkodná a választ, szeretném megjegyezni, hogy Mészáros Lőrinc ezen idő alatt lekörözte az angol királynőt (akinek a családja – akárhonnan számoljuk is – legalább kétszáz éve gyűjtögette a nemesi vagyont Európa legtehetősebb államaiban), és mellesleg, hogy a nagyhalaktól a kisebbek felé haladjunk, Garancsitól Bajkaiig sokaknak leesett még néhány (száz)milliárd. 
Nehéz lenne amellett érvelni, hogy a korlátozott lenyúlási lehetőség volt a szűk keresztmetszet az ország fejlődésében. És mégis: a negyedik Orbán-kormány egy olyan lopáskönnyítő törvénysorozat elfogadásával kezdte a működését, amelynek a sürgős megszülése érdekében még egy rendkívüli parlamenti ülésszakot is beiktattak.
Mostantól kockázatosabb lesz az adóforintjainkat költő közembereket „munkaidőn kívül” kérdőre vonni – kíváncsian várom, hogy amikor mondjuk Rogán Antal a következő kampányban kék villogós állami autóval, állami sofőrrel járja a vidéket hétvégén, az minek számít majd –, még nehezebben fognak az újságírók a más törvényekben elvileg beszámolásra és együttműködésre kötelezett politikacsinálók közelébe férkőzni. Közben a kormány kiemelt állami beruházásként, mindenfajta hatósági és lakossági kontroll nélkül építheti föl az elparentált olimpia vagy a várbeli tiltott város összes létesítményét, rendeleti úton szabva meg a beépítési szabályoktól a kivitelező személyéig (és persze az árig) mindent, amire az olajozott pénzeltüntetéshez szüksége lesz.
A bevezetőben föltett kérdés különösen annak fényében tűnik relevánsnak, hogy bizonyos emberek – az én ismeretségi körömből is – abból a megfontolásból szavaztak idén a Fideszre: „ezek legalább már eleget loptak”. Úgy fest ugyanis, hogy nem loptak még eleget: most kezdenek ráérezni az ízére. A képviselők (és hamarosan majd a polgármesterek) fizetésemelésének is van egy olyan értelmezése – politikustól hallottam, fogadjuk el tőle –, hogy a nemzeti együttműködés építésének jelenlegi szakaszában a gazdaság olymértékben a fideszes elit magántulajdonává vált már, hogy a végeken dolgozó végrehajtók szokásos jövedelemkiegészítő stiklijeit is csak a hatalommal közös kasszán lévő nagyok rovására lehetne csak végrehajtani, kell hát nekik valamit adni a saját zsebre dolgozás elúszó esélye helyett. 
Amúgy pedig, ha valaki látott már olyan tolvajt, aki önként behúzta a féket, az nevezze meg az illetőt – garantálom neki a címlapot, és azt is, hogy kézről kézre fogja őt adni a sajtó. (Már úgy értem, hogy a szentté avatása előtt.) Az emberi hitványság nem így működik, és ezek a dolgok – mivel a szóban forgó embertípus legmélyebb belső tulajdonságai közé tartoznak – a történelem során nem nagyon szoktak változni. Ha lopásról van szó, nincs olyan, hogy „elég”. A kormányunk a saját cselekedeteivel bizonyítja, hogy a java még csak ezután jön majd.
2018.07.18 09:41
Frissítve: 2018.07.18 09:41

Nem áll ki az emberekért, és balliberális bíróknál landolnak a kényes ügyek - a Magyar Idők vádirat-interjúja a Kúria elnökével

Publikálás dátuma
2018.07.18 09:38

Fotó: MTI/ Bruzák Noémi
Mit tesz a Kúria, hogy a jövőben elkerülje Orbán Viktor kritikáit, mikor képviseli a magyar embereket végre a legfőbb bíró (a kormányzati kommunikációban az emberek akaratának letéteményese a kormány), és persze előkerül Soros is - a Magyar Idők beszélgetett Darák Péterrel.
Gyakorlatilag elfogultsággal és ügyirányítással vádolja meg a Magyar Idők Darák Pétert. A Kúria elnökén a lap azt kéri számon, hogy ugyan állítása szerint az ügyelosztási rend automatikus, mégis többnyire balliberális irányultságú bírókhoz kerülnek kényes ügyek (az orgánum két bírót nevesít is).
Darák azzal riposztozik, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló kétharmados törvény parancsként írja elő, hogy senki nem vonható el törvényes bírájától - ilyennek, magyarázta Darák, az eljárási szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, az előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bíró. Az ügyelosztási rend elfogadásánál, hívta fel a figyelmet a Kúria elnöke, pedig fontos szempont az azonos ügyszakban ítélkező bírói testületek szakmai tárgyköre, illetve az eljáró bírák különleges szakértelmére. A törvényes bíróhoz való jog megkívánja, hogy minden polgár, aki a bíróság elé kerül, tisztában lehessen azzal, hogy az ügyét nem ad hoc jelleggel és nem egy igazgatási vezető, például az elnök adja oda valamelyik bírónak, hanem az előre meghatározott szigorú rendben történik az elosztás. A bíró esetleges világnézeti irányultsága nem ügyelosztási szempont, szögezte le Darák.
Aztán a lap azt hányja a Kúria elnökének szemére, hogy miközben a bírói függetlenség kérdésé­ben több alkalommal szót emelt, sokan úgy érzik: az emberek mellett már kevésbé áll ki. A Magyar Idők szerint ez konkrétan abban érhető tetten, hogy a bíróságok többször egymásnak ellentmondó ítéleteket hoztak devizahiteles ügyekben, illetve Ma­rian Cozma meggyilkolását, ahol sokan túl enyhének találták az ítéletet. Mindkét történetben ön a bírókat védte a kritikus hangokkal szemben. Aztán az újság még egyszer nekifut, és már számonkérően kérdezi, mit kíván Darák tenni, hogy  az emberek úgy érezzék, a Kúria elnöke őket is képviseli és védi?
"Az emberek mely csoportjára gondol? Az évi több százezer felperesre vagy alperesre? A vádlottakra vagy a bűncselekményeket elszenvedő sértettekre?", kérdez vissza Darák, aztán megpróbálja elmagyarázni a bírói függetlenség fontosságát, amire a lap nem reagál. Cserébe viszont előkerül Soros György.
2018.07.18 09:38