futball;Pintér Attila;Puskás akadémia;

2017-08-12 07:52:00

Pintér Attila a „matekzseni”

Gyengélkedik a honi labdarúgás élvonalában szereplő Puskás Akadémia gárdája, az eddig lejátszott négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett. Edzőjük az egykori szövetségi kapitány, Pintér Attila mindenre talál magyarázatot, így volt ez a legutóbbi mérkőzésükön, a Honvéd elleni vereséget követően is. Tőle már megszokott, hogy a vereség egyik okát a játékvezető ténykedésében keresse, és ebben talán néha-néha igaza is van. Az viszont, amit most egy nyilatkozatában legfőbb okként felhozott, az enyhén szólva nevetséges.

Igazságtalannak érzi, hogy a nemzetközi kupákban induló csapatoknak öt légiósuk lehet a pályán, míg neki csak három. Igaz, a Puskás Akadémia az eddig négy meccsét olyan csapatokkal játszotta, melyek indulhattak a nemzetközi kupákban. De a szabály úgy szól, hogy a kupa csapatok ellen pályára lépők is öt légióst szerepeltethetnek. És láss csodát, Pintér Attila élt is ezzel a lehetőséggel, a Ferencváros, a Videoton, a Vasas, és a Honvéd ellen is annyi légiósnak adott lehetőséget, mint az ellenfelek.

Nem kell matematikából csillogni ahhoz, hogy valaki képes legyen ötig elszámolni. Ha másképp nem megy a számolás, akkor végig kell szaladni az egyik kéz öt ujján. Úgy, mint az első osztályban. Lehet, hogy a „mester” csak arra emlékszik, hogy ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike megette. Nem árt gyakorolni a számolást, mert a következő fordulókban olyan ellenfelek jönnek, melyekkel már csak három légióssal lehet felvenni a versenyt, és ők is ennyit küldhetnek pályára. Ha véletlenül elszámolja magát az edző, akkor abból nagy baj lehet.

Ha már nem lesz gond a matekkal, akkor talán jut idő arra is, hogy pillantson félszemmel az utánpótlásnál folyó szakmai munkára. Az Akadémia úgy indult, hogy neveljen ki játékosokat az élvonal számára. A Honvéd ellen viszont Spandler Csaba személyében csak egyetlen olyan játékos volt ott a csapatban, aki saját nevelésnek számít. A többséget más csapatoktól importálták. Jogos a kérdés, hogy a legtöbb pénzzel támogatott Akadémiában miként végzik munkájukat, akikre a fiatalokat bízták.