Indulhat a metrófelújítás

Publikálás dátuma
2017.08.12 17:32
Vágányjavítás a metróalagútban. FOTÓ: Tóth Gergő
Fotó: /
A Strabag Építőipari Zrt. nem sokkal több mint 24 milliárd forintos vállalási árral nyerte el a 3-as metró északi szakaszán lévő hat állomás felújítási munkáit – tudta meg a Magyar Nemzet Bolla Tibortól, a BKV vezérigazgatójától.

Szombaton járt le a törvényben előírt tíznapos szerződéskötési moratórium, ám a törvényben előírt időszakban senki sem támadta meg a Strabag nyertességét. A tényleges munkálatok tehát legkésőbb októberben megkezdődhetnek.

„A cégnek most az augusztus végén várható szerződéskötésig meg kell kötnie az építési felelősségbiztosítást, illetve az úgynevezett erőforrás-biztosítást is. Amennyiben a szerződést szeptember elsejei hatállyal írjuk alá, a Srabagnak 2018. november végéig kell elkészülnie a hat állomással (Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út)” – ismertette a vezérigazgató.

Bolla Tibor azt is elmondta: remélik, hogy a 3-as metró alagútjának és biztosítóberendezéseinek felújítására kiírt tender eredményhirdetésével sem kell tovább várni augusztus végénél. Ehhez az szükséges, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) még a jövő héten – az általa kétszer is kért hiánypótlás után – kiadja a szabályossági tanúsítványt.

A 3-as metró harmadjára kiírt tenderei jelentősen megdrágultak, az északi állomások felújítására érkezett ajánlatok például 23 százalékkal lettek költségesebbek.

Szerző
2017.08.12 17:32

Rokker Zsoltinak sem sikerült, fideszes győzelem Miskolcon

Publikálás dátuma
2018.07.15 21:07

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Alacsony részvétel mellett nem volt szükség az azonos nevű kamujelöltre sem, a kormánypárt kényelmes többséggel megőrizte a mandátumot.
Szerény, 27,7 százalékos részvétel mellett zajlott az időközi önkormányzati választás vasárnap Miskolc 12. számú választókerületében. A Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy Ákos nagy arányban győzött az ellenzéki pártok által támogatott, de függetlenként induló Erdei Sándorral (korábbi művésznevén Rokker Zsoltival) szemben: a kormánypárti jelölt a voksok 60,6 százalékát szerezte meg, az egykori humorista 36,9 százalékot kapott.  Miskolcon, a 12. számú egyéni választókerületben azért rendeznek időközi választást, mert a körzet önkormányzati képviselője, a fideszes Hubay György lemondott, miután áprilisban országgyűlési mandátumot szerzett. Bár a kormánypártnak mindenképpen többsége marad volna a közgyűlésben, a Fidesz minden eszközt bevetve próbálja gyengíteni az ellenzék jelöltjét. Megkerestek  egy másik Erdei Sándort, akit csak az eltérő születési évszám különböztetett meg Rokkertól, illetve egy Molnár Zsolt nevű, 18 éves Fidesz-aktivistát is bevetettek, valószínűleg azért hogy a Zsolt névazonosság is megtévesszen néhány embert. Erre végül nem volt szükség, Nagy Ákos magabiztos győzelmet aratott, feltehetően az alacsony részvételnek is köszönhetően. A második Erdei Sándor mindössze 13, Molnár Zsolt 11 szavazatot kapott, és a munkáspárti jelölt, Fülöp József Istvánné is csak 21-et. 

Veszprémben is

Kovács Áron, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a veszprémi időközi önkormányzati választást a szavazatok több mint 80 százalékával – tájékoztatta vasárnap az MTI-t a település jegyzője. A választásra jogosultak 20,64 százaléka, 3971 választó élt szavazati jogával, 5 érvénytelen szavazat volt. Kovács 655 szavazatot kapott, Zelenák Adriánra (LMP) pedig 160-an voksoltak. Veszprémben is azért kellett időközi önkormányzati választást tartani, mert Ovádi Péter, aki 2010 óta töltötte be a posztot, lemondott, miután országgyűlési képviselővé választották. 

2018.07.15 21:07
Frissítve: 2018.07.15 21:22

Óriási késések lehetnek a váci vasútvonalon

Publikálás dátuma
2018.07.15 18:59
A kép illusztráció
Fotó: Népszava/
Akár 80 perccel is hosszabbodhat a menetidő.
Műszaki hiba miatt hosszabb a menetidő a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon – közölte a Mávinform vasárnap kora este az MTI-vel. A közlemény szerint 16 óra óta műszaki hiba okoz fennakadást Vác és Göd között, ezért ezen a szakaszon ideiglenesen szünetel a vonatforgalom. A Budapest–Vác–Szob vonalon utazóknak egyes vonatoknál 30-80 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk.
2018.07.15 18:59
Frissítve: 2018.07.15 19:02