Földrajzzal győznek

Magyarországon és egyes közép- és kelet-európai országokban is száz sebből vérzik a demokrácia teste. A sebeket azok a kormánypártok ejtik, amelyek nem ismerik el a szabad, tisztességes és átlátható választásokon alapuló kormányváltás jogosságát, hanem örökre győzni akarnak az ellenzék fölött, személyi hatalmukat isten akaratából és/vagy a népfelségből eredeztetik. A zsarnokok imádják a választásokat, de csak azokat, amelyeken előre kiszámíthatóan győznek is.

Az uralkodó kormánypártok a győzelmüket a demokrácia megkurtításával, a választási törvények kifacsarásával, a demokratikus eljárások céljainak és eszközeinek kiforgatásával érik el. A törvényalkotás jogát arra használják fel, hogy a majdani győztes képviselő után járó „prémium szavazatokkal” további jelöltjüket juttathassák újabb parlamenti helyhez. Jól fizetett politikai elemzőket azon dolgoztatnak, hogy pontosan behatárolhassák az egyes választópolgári csoportok lakóhelyét, akiknek speciális választási programokat (átlag fölötti jövedelmet) ajánlanak. A Kubatov-listák folyamatosan frissülnek, minden közösségi rendezvényt arra használnak fel, hogy gyűjtsék az adatokat a „barát-ellenség” relációról. Választási szakértők elszegődnek a titkosszolgálatokhoz, hogy segítsék a választási eredmény előrejelző tevékenységüket, és a potenciális ellenfeleket már előre ellehetetleníthessék lejárató akcióikkal.

A választási földrajz – sajnos – a választási csalások régen ismert formája. Magyarországon (pl. 1950-ben az ún. Nagy-Budapest létrehozása) és külföldön is (pl. gerrymandering, USA, 1812). Nagy-Britanniában 2005-ig kellett a demokrácia híveinek arra várni, hogy a konzervatívoknak 100 évig előnyt hozó választókerületeket tisztességesre szabják át.

2010 után Magyarországon is törvényessé vált a választási földrajz. A kormánypárti többség a parlamenttel kedvére alakítja a választókerületeket, és ezt a nyilvánosság eltűri. Sőt, ami még el sem éri a nyilvánosság ingerküszöbét, az az önkormányzati egyéni választókerületek személyre szabott átalakítása a kormánypárti többség mesterséges megteremtése céljából.

Az USA választási törvényei is több sebből véreznek. A legismertebb ellentmondás, hogy az „elektori választás” lehetővé teszi, hogy a kevesebb szavazatot elérő elnökjelöltből legyen elnök, és a 3 millió szavazattal többet elért jelölt a politikai kukába kerüljön. Ilyen vesztes jelöltből lett győztes elnök Trump is. Az USA mintájára kívánta a Fidesz bevezetni a választójogosultak „regisztrációját”. Ez az intézmény az USA-ban azt a célt szolgálja, hogy a „földszintes Amerika”, a két óceánpart között élő fehér bőrű többség fizikai erővel megakadályozza a (fekete, barna, sárga, kreol stb.) színesbőrűek részvételét a választáson. A Legfelsőbb Bíróság 2012-ben alkotmányellenesnek találta azt az USA-beli törvényt, amely korlátozta a választási kampányba egy-egy párt érdekében befektethető magántőke mennyiségét. Milyen hirtelen megnövekedett a milliárdosok elsődleges politikai szerepe a választási harcban!

Az Észak-Karolinai Legfelsőbb Bíróság (USA) határt kíván szabni a gerrymanderingnek (választási földrajznak) is. A per alatti kérdés az, hogy szabad-e megváltoztatni a választókerületi határok módosításával a fehér-fekete bőrűek arányát?

A tét nem csekély: 2018-ban (időközi) kongresszusi választások lesznek, és a konzervatívok akkor is győzni akarnak, ha kisebbségbe kerülnének. Így inkább már előre szeretik a választási földrajzot, a demokraták viszont nem szeretik a republikánus győzelmeket.

2017.08.17 08:03

Focika

Magyar labdarúgás immár évtizedek óta nem létezik, van helyette focink vagy valami hasonlónk, ami nyomokban is egyre kevésbé emlékeztet arra, amit a világ más országaiban labdarúgásnak neveznek. Minden bizonnyal ezt ismerte fel a MOL is, amikor névadó szponzora lett a bajnoki címvédőnek, és a felek abban állapodtak meg, hogy a Videoton a jövőben Vidi néven szerepel az NB I-ben.
Ha arra gondolunk, hogy volt Székesfehérvárnak 1985-ben egy UEFA Kupa-döntős csapata Videoton néven, akkor a mostaniakra illik a Vidi elnevezés. Viszont nagy kár lenne megállni egy csapatnál, ugyanis a többiek sem érnek az elődök nyomába. Ezért nyugodtan lehet becézni (kicsinyíteni) a mezőny többi résztvevőjét is. Miért ne lehetne az FTC-ből Groupama Fradika, a Debrecenből Loki TEVA vagy a Puskásból Öcsi Akadémia? A Haladás lenne a Hali Swietelsky. Az Azerbajdzsánban látott Újpestre – és vezetőségére - is jobban illik az Újpestke elnevezés, ahogy a Honvéd is csupán Honvédka napjainkban.
Talán a közvélemény is elnézőbben fogadná a havonta több milliót kereső focisták (a labdarúgók elnevezés nem illik rájuk) csetlését-botlását Luxemburgtól Macedóniáig, ha a vezetéknevük helyett a becenevük jelenne meg a tudósításokban. Elnézőbbek lennének a szurkolók, ha az újpestiek bakizó kapusa Pajovic helyett Brankóként szerepelne a tudósításokban. Az azeri utazás lehetetlen körülményei – repülés kétszeri leszállással tankolás miatt, étlen-szomjan maradó csapat - kifakadó csapatkapitány szavait nem Litauszkitól, hanem Robitól idéznénk.
A fegyelmi határozat nem arról szólna, hogy a játékvezető sértegetése miatt marasztalnak el valakit, hanem Vikit (Kassai) érte méltánytalanság, vagy füstbombácskák miatt büntetne a szövetségecske fegyelmi bizottságocskája.
Komolytalan ez a becézgetés? Nem komolytalanabb annál, ami a magyar focikában zajlik.
2018.07.18 14:00
Frissítve: 2018.07.18 14:01

Holtponton

Amikor elkezdtem hazajárni a 60-as évek közepén, rokonaim, barátaim általában két kérdéssel fogadtak. Egy: na, mit gondoltok ott kint rólunk? Kettő: mondd, tulajdonképpen van valami különbség a két amerikai párt között?
Az első kérdésről már írtam néhány héttel ezelőtt, a másodikra ma sem könnyű válaszolni. Európai fejjel nehéz volt megérteni a két nagy párt, különösen a demokraták fegyelmezetlenségét és szervezetlenségét. Arculatuk más a déli államokban, mint északon, sok függ a vezető politikusaiktól, stb. Akkoriban, amikor New Yorkban éltem, néha a republikánusokra szavaztam, mert gazdasági kérdésekben meglehetősen konzervatív vagyok (nincs adósságom, az országnak se legyen), s kedveltem Nelson Rockefeller, a New York-i kormányzó és elnöki aspiráns erőteljesebb, szovjetellenes külpolitikáját.  
John F. Kennedy óta viszont mindig egyetértettem a demokratákkal a (számomra) meghatározó kérdésben: a szabadság kiterjesztését illetően. A külpolitika mellett a nők, majd a feketék egyenjogúsága számomra döntő szempont volt és maradt. Az egyetemi felvételi bizottságban, amelynek a 70-es években elnöke voltam, erőteljesen támogattam a különféle kvóták megszüntetését. Bár eleinte haboztam, de gyerekeim hamarosan meggyőztek a melegjogok kiterjesztésének szükségességéről is. Ennek ellenére 1972-ben nem tudtam a demokraták elnökjelöltjére szavazni, mert George McGovern véget akart vetni Amerika tradicionális külpolitikájának. „Come home, America!” ezt hirdette és ettől – finoman szólva – felfordult a gyomrom.
Megszoktam és kedveltem ezt a kétpártrendszert, különösen azt a politikai körülményt, hogy a többé-kevésbé középen álló többség számára az egyes államokban van választék. Azt is, hogy nem kellett a liberális New York Timest olvasni; ott volt a ragyogó (konzervatívabb) New York Herald Tribune. Ám a valaha Herald Tribunet kedvelő republikánusok Rockefeller-szárnya az évek során eltűnt, a párt déli, sőt északi része is jobboldali lett. 
Most két radikálisan különböző párt harcol egymás ellen. Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon. Az eredmény: politikai polarizáció és holtpont. A pozíciók is változnak, elsősorban a republikánusoké. Az elnök javaslatára pártja a kongresszusban akkora költségvetési deficitet szavazott meg az idén, amely sokszorosára növeli az ország adósságát. Ez már nem az a párt, amely évtizedeken át a költségvetési mérleg egyensúlyáért harcolt. A párt vezetői és támogatói egyaránt elvetették – akárcsak Orbán Viktor – évtizedes orosz-ellenességüket. A demokraták egy (kis) része pedig az ún. demokratikus szocializmussal flörtöl, ami a választási vereség biztosítéka.
Mivel a Trump párt elsodródott szélsőjobbra, és a demokraták nemigen tudják, hogy mit akarnak (kivéve Trump távozását), a két oldal között most mélyebb a szakadék, mint valaha. Az új, radikális republikánus párt mintha elfelejtette volna, hogy a sikerekben bővelkedő, gazdag, nyílt és befogadókész Amerikát egy középre húzó és gyakran együttműködő kétpártrendszer tette azzá, ami.
Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon
2018.07.18 13:58
Frissítve: 2018.07.18 13:59