Mi ez a szag? - Terítéken a balatoni halsütödék

Publikálás dátuma
2017.08.17 12:14
Illusztráció/Shutterstock
Fotó: /
A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Szupermenta terméktesztjén - olvasható a Nébih honlapján.

A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott. A hatóság munkatársai összesen 13 halsütödét ellenőriztek, valamint több mint 160 mintán mintegy 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el. Ennek során feltártak számos szabálytalanságot és hiányosságot, összesen több mint egymillió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki.

A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből 2 esetben minden megfelelő volt. 5 helyen kisebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetésben részesültek. 5 üzletben viszont súlyos hibák miatt bírság kiszabására is sor került, melyek közül 1 esetben tevékenységet korlátoztak, két helyen azonnal felfüggesztették a működést, a hiányosságok felszámolásáig. Két üzletben a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalomból nem megfelelő nyomon követés és a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt. Az ellenőrzések során összesen 1.175.000 Ft élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki a NÉBIH felügyelői.

A helyszíni szemlék alkalmával a hatóság szakemberei mintát vettek a késztermékekből, a raktárban található fagyasztott halakból, valamint különböző felületekről is, mint például a munkaasztalokról vagy a dolgozók kezéről. Ezek eredményeiből a vendéglátóhely tisztaságára lehet következtetni. Több mint 160 mintán mintegy 700 vizsgálatot végeztek a NÉBIH laboratóriumaiban. Megnyugtató, hogy valamennyi késztermék mikrobiológiai vizsgálata negatív, azaz jó eredményt adott, ugyanakkor a vizsgált 13 halsütőből csupán 2 helyen volt minden felület mikrobiológiai tisztasága megfelelő. A többi vendéglátóhelyen penész vagy baktériumok, egyéb szennyezők jelenlétét mutatta ki a laboratórium.

Összesítésben a vendéglátóhelyek és azok sült hekk termékeinek pontszáma alapján az északi part legkedveltebb halsütödéje az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, míg délen a balatonlellei Nádfedeles bizonyult a legjobbnak. 

Szerző
2017.08.17 12:14

Gyengüléssel nyitott a forint

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:18
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Szerda reggel fél hétkor az eurót 323,72 forinton jegyezték. A frankhoz képest erősödött.
Kedd este óta az euróval és a dollárral szemben gyengült, a frankhoz képest erősödött a forint szerda kora reggelre a bankközi piacon. Az MTI azt írja, szerda reggel fél hétkor az eurót 323,72 forinton jegyezték, valamivel magasabban a kedd esti 323,62 forint után. Eközben a svájci frank 277,80 forintról 277,65 forintra gyengült, a dollár jegyzése ugyanakkor 277,53 forintról 277,89 forintra erősödött. Az euró jegyzése gyengült a dollárral szemben, kedd este 1,1662 dollárt, szerda reggel 1,1644 dollárt ért. 
2018.07.18 08:18
Frissítve: 2018.07.18 08:18

Gyenge a forint, de ettől még erős az utazási kedv

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:00

Fotó: AFP/ MOHAMED EL-SHAHED
Egyelőre nem csökkent az utazási irodák forgalma a gyenge forint miatt. A jogszabályok pedig az eddigieknél is nagyobb biztonságot adnak a hazai turistáknak.
Csupán néhány utazási iroda emelte a programfüzetében meghirdetett árait 4-5 százalékkal a gyenge forint miatt. Az elmúlt három hónapban az átlagosan 310 forintos euró árfolyam időnként 330 forintig is felkúszott, de az utóbbi napokban 322-323 forintnál stabilizálódott. Ez rosszul érintette a külföldre, különösen az euróövezetbe utazó magyar turistákat, hiszen éppen a nyaralási főszezonra veszített jelentősen értékéből a hazai fizetőeszköz.  Az utazási irodák indokolt esetben, mint amilyen az árfolyamváltozás, emelhetnek az áraikon, ám ezt csak az indulást megelőző 20-ik napig tehetik meg. Ha az áremelés mértéke meghaladja a 8 százalékot, az utas indoklás és bánatpénz befizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől – mondta a Népszavának Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke. Az irodák figyelik az árfolyammozgásokat és annak ismeretében hozzák meg döntéseiket. A turisztikai piacon nagy a verseny, ezért az irodák egy ésszerű határig vállalják az árrésük terhére a forint gyengülés hatását.  Egyelőre jó idegenforgalmi évre számít az ágazat, jók a foglalási adatok, nem tapasztalható, hogy lemondanák a külföldi utakat a magyarok. Népszerűek az all inclusive ellátást kínáló utak, mert akkor csak a fakultatív programokra kell költeni.  A hazai turisták körében továbbra is listavezető Horvátország, Görögország és Törökország, népszerű Bulgária és újra egyre többen utaznak Egyiptomba. Keresettek a hajóutak a Földközi-, az Északi-, illetve a Karib-tengeren. Ugyancsak kedveltek a magyarok körében az európai és a tengerentúli kulturális körutazások.  Az idén július 1-jétől módosult jogszabályoknak köszönhetően az eddigieknél is nagyobb anyagi biztonságot élvezhetnek azok a magyar turisták, akik utazási irodák szolgáltatásait veszik igénybe. Korábban vagyoni biztosítékhoz kötötték az utazási irodák működési engedélyét. Ennek a vagyoni biztosítéknak kellett fedezetet nyújtani arra az esetre, ha az utazási iroda esetleg csődbe ment, így a külföldön tartózkodó utasokat ennek a biztosítéknak a terhére utaztatták haza és ebből az összegből kártalanították azokat az ügyfeleket, akik részben vagy egészben befizették a részvételi díjat, de a csőd miatt nem tudtak elutazni.  A vagyoni biztosíték július 1-je után is megmarad és azoknak az utasoknak a kártalanítására szolgál, akik az iroda csődje miatt nem tudtak elutazni, de az előleget befizették. Lényeges változás, hogy a hónap elejétől külön, úgynevezett „hazamentési biztosítást” is kötelesek kötni az irodák. Ez a külföldön tartózkodó utasok hazaszállítását fedezi – mondta Molnár Judit. Ezt a biztosítást tehát a vagyoni biztosítékon felül kell megkötniük az irodáknak. A gond eddig sem az volt, hogy nem tudták hazahozni a kint tartózkodó utasokat, mert a sajtóban elterjedt kifejezéssel ellentétben soha nem „rekedtek külföldön” magyar turisták, mindig hazahozták őket, de az előfordult, hogy akik nem tudtak elutazni, nem kaptak teljes körű kártérítést a befizetett előleg után.  A szakember felhívta figyelmet arra, hogy valamennyi, Magyarországon jogszerűen működő utazási iroda listája megtalálható Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján.  

Turizmus világnap

Budapest ad otthont szeptember 27-én a turizmus világnap központi rendezvényének - a programhoz kapcsolódó törvényjavaslatot tegnap fogadta el az Országgyűlés. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) és a magyar kormány közötti megállapodás kihirdetéséről szóló törvény alapján Magyarország kiváltságokat és mentességeket - többek között joghatóság alóli mentességet, illetve adómentességet - biztosít a UNWTO és személyzete tagjai számára. A rendezvény megtartására Magyarország 2017-ben pályázott sikerrel. 

2018.07.18 08:00
Frissítve: 2018.07.18 08:00