kóma;Burkus Vanessza;Vanessza;

2017-08-19 13:42:00

Szerelme hangjára már reagál a kómába esett Vanessza

Sikeres műtétet hajtottak végre pénteken a Bulgáriában autóbalesetet szenvedett, és azóta kómában lévő Burkus Vanesszán a szegedi kórházban. A lány már reagál szerelme hangjára - írja a Délmagyar.

A háromórás beavatkozás során stabilizálták a nyakat, illetve visszaforgatták és rögzítették az elfordult csigolyákat. Az érfestés is mindent rendben lévőnek mutatott, így a lány rehabilitációjának elkezdéséhez már csak az kell, hogy Vanessza visszanyerje a tudatát. Biztató jel, hogy szerelme hangjára már figyel.

Az édesapa a megyei lapnak elmondta, hogy bár rá és édesanyjára még nem reagál, párjának már sikerült néhány reakciót kiváltania. – Amikor kérte, Vanessza ránézett, illetve megszorította a kezét is. Az orvosok is megerősítették, hogy nincs teljesen kómában, úgyhogy a következő napokban tesztelik is majd.

Vanessza három hétig a burgaszi kórházban feküdt kómában, de családja hiába akarta hazaszállítani, sokáig nem adták ki nekik a szállításhoz szükséges papírokat. A lányt végül augusztus 10-én egy kisgéppel hozták haza, és jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében kezelik.

Az autóbaleset miatt egyébként a család kártérítési pert indított a vétkes sofőrrel szemben, az ügyben egy nemzetközi jogi iroda képviseli őket. Ez az iroda intéz mindent a családnak, valamint a balesetben elhunyt nőnek és a kisebb sérüléseket szerzett Martinnak is. A csoportos kártérítési ügy legalább egy évig elhúzódik majd. A vétkes sofőr a baleset után oda sem ment a sérültekhez, és a mai napig nem kereste a konzulátust, nem érdeklődött Vanessza állapota felől, kihallgatásán pedig csak annyit közölt, hogy sietett, ezért előzött tiltott helyen. Huszonnégy óra fogva tartás után szabadon engedték.