korrupció;Vágó Gábor;NVB;Alapjogokért Központ;KELLESZ;Melles Marcell;

2017-08-23 07:01:00

Fideszes álcivil védi a korrupciót

Hálátlan feladatra vállalkozott Melles Marcell, a kormányközeli Alapjogokért Központ jogi elemzője: ő kért felülvizsgálatot a Kúriánál Vágó Gábor, a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) titkárának a korrupcióellenes népszavazási kérdésével szemben – tudta meg lapunk.

Mint megírtuk: májusban a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nagy meglepetésre átengedte Vágónak azt a népszavazási kérdését, amely azt tudakolta: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?” Csakhogy Vágó nem kezdhette meg az aláírásgyűjtést. Nem sokkal később ugyanis a Kúria arról értesítette, hogy valaki felülvizsgálatot kért az NVB döntésével szemben, majd következett a nyári ítélkezési szünet, így a jogi akcióval hosszú időre sikerült partszélre tolni a kezdeményezést.

Úgy tudni, hogy Melles Marcell a beadványában többek között azzal érvel: azért alaptörvény-ellenes Vágó Gábor kérdése, mert így a korrupciós bűncselekmények elévülése az életellenes bűncselekményekhez lenne hasonló. Márpedig szerinte nem állhat elő olyan helyzet, hogy a legsúlyosabb korrupciós bűncselekmény életellenes, életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyel megegyező, vagy ahhoz hasonlító megítélés alá essen.

A központ lapunkkal írásban annyit közölt: munkatársuk beadványa kizárólag jogi szempontokon alapult. Szerintük az Alkotmánybíróság már negyedszázada világossá tette, hogy "az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív előírásai együttesen szolgálják a jogállami legális büntetés funkcióját: a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzást." Ezért szerintük az népszavazási kérdés valójában az alaptörvény megváltoztatására irányulna.

Azt nem írták, hogy Melles magánszemélyként vagy a központ nevében járt-e el. A 2013-ban alapított szervezetet igen szoros kapcsolat fűzi a Fideszhez, így tevékenységét részben a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) finanszírozza, de jegybanki alapítványoktól is kap pénzt a rendszeresen a kormány és a párt védelmében és érdekében fellépő szervezet.