Bor és pálinka? Dehogy, sör!

Publikálás dátuma
2017.08.23 07:46
Fotók: Tóth Gergő
Fotó: /
A bort vagy a pálinkát inkább tartjuk jellemzőnek a magyar italkultúrára, mint a sört. Pedig sört már a vándorló magyarok is készítettek, a XX. századra pedig a polgároktól a munkásokig mindenki itta.

- A honfoglaló magyarok hamarabb ismerték a sörkészítés technikáját, mint a borét. Az árpa rövidebb tenyészidejű gabona, a szőlő termesztése és feldolgozása hosszabb ideig tart. Így a sörfőzés praktikusabb egy sztyeppei nép számára - mondta lapunknak Kulich Júlia, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Ez sör! című kiállításának kurátora. A tárlat a sörkészítés történetét, technikáit és a fogyasztói szokásokat mutatja be a kezdetektől napjainkig. Mindhárom nagy témáról sok adattal, könnyen érthető leírásokkal és szemléltető ábrákkal szolgál a kiállítás, a legérdekesebb rész a fogyasztás, ami a politikai környezettel is összefügg.

Ugyan a nyugati típusú sörnevelés a XI. századig nyúlik vissza, a középkorban a főnemesek serfőzdéi még nem főztek sokkal több sört, mint ma egy kisüzemi sörfőzde. Az ipari termelést a XIX. század közepén indítják be a magyar, cseh és német befektetők. Abban az időben Pest-Buda még német város volt, így nem meglepő a sörkultúra megjelenése, a legsikeresebb cégek központja pedig Kőbánya lett. A kőkitermelés után visszamaradt pincerendszer miatt választották ezt a helyet a vállalkozók, többek között a schwechati sörgyár tulajdonosa, Dreher Antal. Ő birodalomépítésbe kezdett és szépen lassan bekebelezte a körülötte lévő sörgyárakat. A söripart igazán a század végén a szőlészeteket pusztító filoxéravész lendítette be.

- Az volt a célunk, hogy a magyar sörfogyasztás polgári kultúrájára világítsunk rá. A szocializmusban degradálódott a magyar sörkultúra, rossz minőségű italokat gyártottak. A kutatás során meglepődtünk, hogy a munkásosztály is fogyasztott sört már a háború előtt is. Ezt onnan lehet tudni, hogy a dohány- és a cukoripar után a söriparban voltak a legnagyobb sztrájkok a XIX. század végén, amikor is a munkásság bojkottálta a sör fogyasztását és ez hatalmas kiesést jelentett a gyáraknak - mondta Kulich Júlia és hozzátette: az 1920-30-as években megszaporodtak a sörös hirdetések, amelyek már inkább a polgárságot célozták. Még azt is megpróbálták elültetni a fogyasztók fejében, hogy egy igazi polgár sörrel kezdi a napot.

Az első világháború, a Monarchia szétesése miatti piacvesztés, a nagy gazdasági világválság mind visszavetette a cégeket, de a tulajdonosi szerkezetben a második világháború utáni államosítás hozott igazi változást. A cél csak az volt, hogy sok sört tudjanak gyártani. A kommunizmus idején, illetve a Kádár-korszakban ugyanis nem a minőség, hanem a mennyiség volt a lényeg. A sör a munkásság italaként jelent meg és azért is népszerűsítették a sörfogyasztást, hogy a munkások ne az olcsó és rossz minőségű rövideket igyák. A 80-as években engedélyezték a sörgyárak önállósodását, licensz alapján már külföldi söröket is gyártottak.

Ezután el is érkezünk a rendszerváltáshoz, amikor is a priviatizáció során megjelentek a külföldi tulajdonosok, majd a 2000-es években robbant a kézműves forradalom. A cégstruktúrával még igen, a kortárs sörfogyasztás kultúrájával részletesen már nem foglalkozik a kiállítás, pedig a kézműves sörök boomja egy bizonyos, a minőséget is megfizetni képes réteg számára alapvetően változtatta meg a sörfogyasztást. Ugyan nem érdemes a napot alkohollal kezdeni, de az elmúlt években annyi kisüzemi, jó és kevésbé jó minőségű sör került a piacra, hogy ha minden napot sörrel kezdenénk, akkor sem érnénk a kínálat végére.

Infó:

Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum közös kiállítása

Nyitva: október 15-ig.

2017.08.23 07:46

Budapesten találkoznak a világ múmiái

Publikálás dátuma
2018.07.18 14:34
Mumifikálódott kezek – lelet a váci templom alatt talált földalatti kriptából
Fotó: Népszava/
Ókori egyiptomi, inka, középkori német és a természetes úton konzerválódott váci múmiákat is láthatnak az érdeklődők a fővárosi Világ Múmiái Kiállításon.
Múmia kiállítás lesz augusztus 16-án Budapesten, a Komplex rendezvényközpontban. Az amerikai tudósok, régészek, orvosok és antropológusok együttműködésével összeállított bemutató betekintést ad az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzsek vagy a középkori Németország életébe.  
A több száz lelet között az egyik legérdekesebb Baron von Holz, a harmincéves háború alatt elhunyt német nemesember mumifikált teste, de újra láthatóak lesznek a világhírű váci múmiák is, amelyeket a váci Fehérek templomának 1994-es felújítása során fedezték fel egy rég elfelejtett földalatti kriptában. A tárlat részeként egyiptomi állatmúmiákat és Nes-Hor egyiptomi pap mumifikálódott testét is bemutatják több más érdekesség mellett -tudatta a tárlatot szervező cég.
Mint az MTI-nek elküldött ajánlójukban írják, a testek egy részét szakrális célokkal, titkos rituálé keretében mumifikálták, míg mások a kripták, vagy lápok mélyén, természeti hatásra konzerválódtak; a tárlat látogatói pedig azt is megtudhatják, hogy az elhunytak hogyan öltözködtek, mit ettek, és milyen betegségek sújtották őseinket.
2018.07.18 14:34

Nincs visszatérés

Publikálás dátuma
2018.07.17 18:24

Fotó: Népszava/ Szalmási Péter
A szabadságvágy és a döntések felelőssége a közös a Nóra II. rész és a Varsói melódia című darabokban. Az előbbit a Szentendrei Teátrumban, utóbbit a Hatszín Teátrumban mutatták be.
Az ötlet drámaírói részről remek. Vagyis folytatni Ibsen Nóráját, megnézni, mi is történik mondjuk tizenöt év múlva, miután Nóra becsukta maga mögött az ajtót és elhagyta családját. A fiatal amerikai szerző Lucas Hnath ezzel az egyszerű indítással kortalanná teszi a problémát, jobban mondva cselesen áthelyezi a mába. Még ha tizenöt évről is van szó a Szentendrei Teátrumban játszott Nóra II. részben a főhősnő abszolút mainak hat, a vívódásai is azok. Mit is kezd az ember a szabadsággal, egyáltalán lehet-e igazán szabad? Mi is a szabadság? Talán ez az esszenciája a felvetődő kérdéseknek, de azért is jó a dráma, mert ennél sokkal bonyolultabb. És van egy nagy találmánya. A szerző folyamatosan fordít, csavar egyet a nézőponton. Nem csak Nóra álláspontját ismerhetjük meg, hanem a volt a férjét, a házvezetőnőét, sőt, az egyik felnőtt gyerekéét is. Mindez élvezetesen dialógusban, élesen ütköztetve íródott meg. Ezért a darab vitán felül figyelemre méltó. Amikor már igazat adnánk Nórának, jön a másik szereplő, akinek szintén megvan a maga igazsága. Nóra, mint egy háborúban edződött, harcos, sikeres amazon tér vissza abba a házba, ahonnan elment, és szajkózza azokat az elveket, amelyekért megküzdött, amikben hisz. Csakhogy a másik félnek is megvan az ehhez hozzáfűzendő érvényes nézete, sőt megélt belső fájdalma, amit eddig nem volt kinek elmondania. És aztán eljutunk a hazugságig. Mi másig, ami mindent elront és megmérgez, párkapcsolatot, köz és magánéletet. Kiderül nem csak az egymásnak szánt hazugságok a veszélyesek, hanem azok is amelyekkel magunkat áltatjuk. A néven nem nevezett, ki nem beszélt folyamatokról, jelenségekről, vagy netán egyszerűnek tűnő érzésekről nem beszélve.
Miközben nagyszerű a darab, az előadás ritmusa néhol monotonná, egyhangúvá válik. Galgóczy Judit rendezése talán túlságosan is bízik a szövegben, vagy a színészekben, ezért szinte teljesen nélkülözi az akciót. A színészek ülnek, vagy állnak és beszélnek. A színházi szituációk valahogy hiányoznak. Miközben a szereposztás nem vitatható, a színészek élnek is bizalommal. Leginkább Kováts Adél, aki nagy meggyőződéssel áll ki ebben a szerepben is a nők jogaiért. Nóra sokszínűségét, szellemi pengeélét pontosan megmutatva. Csankó Zoltán az elhagyott Torvaldként leginkább későn eszmélő áldozat, aki nem bír szembenézni azzal a tükörrel, amit Nóra tart elé. Karakteres a másik két szereplő, Bodnár Erika házvezetőnőként és a felnőtt lányként László Lili.  A végén Nóra nem köt kompromisszumot, újra kilép azon a bizonyos ajtón egy boldogabb, szabadabb jövő reményében. Bízva abban, hogy azt még ő is megéri. Az egyszer választott útról nincs visszatérés.
Ez a megállapítás igaz Leonyid Zorin kétszereplős színművének, a Varsói melódiának a főhőseire is. A darabot évtizedekkel ezelőtt Törőcsik Mari és Sztankay István játszotta óriási sikerrel. A történetet a rendezők azóta is időről időre előveszik. Most Radnai Annamária fordításában Kocsis Gergely állította színpadra a Hatszín Teátrumban, ahonnan az előadás rövidesen nyári szabadtéri helyszínekre utazik. A történet egyszerű: romantikus szerelem szövődik a II. világháború után egy szovjet fiú és lengyel lány között a Szovjetunióban. A levegőben még ott van a háború tragikuma, a félelem, és az újrakezdés tétova bizonytalansága. A fiatalok viszont egyszer fiatalok, és a szerelemre sem kell sokat várni. A produkció legszebb néhány perce az, amikor a Zeneakadémia kakasülőjén véletlenül egymás mellé sodródott Helga (Tompos Kátya) és Viktor (Adorjáni Bálint) némán hallgatják Chopin muzsikáját. Csak a gesztusokat érzékeljük, ahogy egy dallam titkát megérti a zenekedvelő, úgy fedezi fel lassan egymást egy fiú és egy lány. Előbbi borász, utóbbi énekesnő szeretne lenni. Előttük áll az élet. Az egész élet. Ez egyszerre jelent nyomasztó és felszabadító érzést mindkettőjüknek. A zene aztán sok mindenen átsegít. Kezdeti félszegségen, tapasztalatlanságon. A történet környezete kissé már távoli, a nyelvezet, az ismerkedés ritmusa is idejétmúlt talán. A szerelem romantikája, a találkozás mindenek fölöttisége azonban még mindig időtálló. Csakhogy az idillbe belevág a politika. Azért ez sem ismeretlen dolog manapság, amikor magánéleteket változtat meg, befolyásol alapvetően a közvetlen közéleti közeg. Akkor Szovjetunióban nem házasodhattak idegen országbelivel. Ez a törvény Helgát és Viktort szétválasztja. Ezután pedig már nincs közös út, még akkor sem, ha a szerelem kitart, és találkoznak is tízévenként, de ez már nem ugyanaz, nem is lehet az. Valami elmúlt, és nem jön vissza sohasem. Mindenki változik, a szerelem plátóivá lesz, két élet elmegy egymás mellett. Még akkor is, amikor már törvény nem tiltja a házasságot. Az adott pillanat egyszerisége, amely két sorsot összehoz, sohasem jön vissza. Tompos Kátya érzékenyen és szenvedélyesen mutatja meg a lány állapotváltozásait. A reménytől a reménytelenségig. Nem mellesleg szépen énekel egy lengyel dalt. Adorjáni Bálint a szépfiú sablonjait le nem vetkőzve, közhelyesebben ábrázolja a fiút, akinek mintha igazi mélységei nem is lennének. Ha egyszer becsukjuk magunk után az ajtót, az már gyakran csak a vágyainkban nyílik ki. A mindent megszépítő nosztalgia mögött ott a zár.
2018.07.17 18:24