Ezt benézték - Nem nyomoznak a szegedi parkolóbérletek ügyében

Publikálás dátuma
2017.08.23 18:17
Forrás: Szeged, Városháza - Google Street View
Fotó: /
A Központi Nyomozó Főügyészség nem folytat eljárást a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében - tájékoztatta Kovács Katalin szóvivő szerdán az MTI-t.

Mint az ügy kapcsán a hónap közepén megírtuk, Szabó Bálint Likvid Kontroll Kft. vezetője sajtótájékoztatót tartott a Tisza-parti városban, ahol azt mondta: Botka László szegedi szocialista polgármester hivatali vesztegetés gyanújába keveredett, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)  pedig nyomozást indított az ügyben. Szerinte Botka a város pénzéből helyi és megyei rendőri vezetőket korrumpálhatott. Az MSZP akkor így reagált: 

Az utóbbi években ingyenes városi parkolási lehetőséghez jutottak közül többen sorolhatók a Fideszhez, mint az ellenzékhez. Ez nem akadályozza meg a Fideszt és az általa felbérelt álügyvédet, Szabó Bálintot abban, hogy mondvacsinált vádakkal álljanak elő. A vádak nem csak nevetségesek, de pitiánerek is: egy, a közpénzt rendszerszerűen, nagyüzemben lopó párt képviselői beszéltek korábban hűtlen kezelésről, most már kenőpénzről, miközben autóik ingyenesen parkolnak a városban.Orbánék megfelelő embert találtak erre a feladatra, hiszen Szabó Bálintnak bírósági papírja van arról, hogy notórius hazudozó - tették hozzá.

Az ügyészségi szóvivő most közölte: az ügyben sem hivatalból, sem más hatóság megkeresésére nem indított eljárást a Központi Nyomozó Főügyészég, sem a szegedi regionális osztálya. Hozzátette: az ügy áttétellel sem került a főügyészségre.

Szerző
2017.08.23 18:17

Kiadták a figyelmeztetést – Viharos szél jöhet

Publikálás dátuma
2018.07.18 07:03
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Többfelé eső, zápor, zivatar is lehet. 30 fok körüli maximumokat mérhetünk.
A fővárosra és Pest, valamint Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az érintett területeken a legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 70 kilométert. Az OMSZ előrejelzése szerint többnyire erősen felhős idő várható, inkább csak rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Főként a Dunától keletre több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar is lehet. Az erős északnyugati szelet nagy területen viharos lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet általában 24 és 30 fok között várható, de az Alföldön helyenként hűvösebb lehet. Késő estére 17 és 22 fok közé hűlhet le a levegő. 
2018.07.18 07:03
Frissítve: 2018.07.18 07:03

Kiutálták a fideszes lakók a Magyar Hang szerkesztőségét

Publikálás dátuma
2018.07.18 07:00
György Zsombor a szerkesztőségként szolgáló lakásban
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Költözni kénytelen a Magyar hang szerkesztősége, miután a társasház lakói olyan ellenséges hangulatot teremtettek körülöttük, hogy az ingatlan tulajdonosa inkább megkérte a lap munkatársait, hogy keressenek új helyet. Az újságírók minimálbérért dolgoznak jelenleg.
Egy kétszobás, Bartók Béla úti lakásban készül június óta a Magyar Hang. A Magyar Nemzet megszüntetése után a lap munkatársai által a „semmiből” életre hívott polgári szemléletű hetilapnak ez már a második szerkesztősége, kezdetben ugyanis egy budai sörkertben ülésezett a szerkesztőség, itt dőlt el, hogy ki, miről ír cikket, a munkatársak otthon dolgoztak, a tördelés is egy otthoni gépen folyt. Ez az állapot nyilván nem volt sokáig tartható, így nagy segítséget jelentett, hogy Lukács Csaba lapigazgató egyik barátja felajánlotta üresen álló kétszobás lakását. Ez tartós megoldásnak tűnt, még ha a szerkesztőség tagjainak nagy része így is otthon kénytelen dolgozni, hiszen egyszerűen nem férnének el ennyien ekkora helyen. Csakhogy – mint György Zsombor főszerkesztő a Népszavának elmondta – nemrég levelet írt nekik a közös képviselő, hogy a lakók panaszkodnak. Szerintük a Magyar Hang munkatársai „gyakran este nyolc után is hangosan nevetnek”, és néha „dől a cigarettafüst ki az ablakon”. György Zsombor szerint ebből semmi nem igaz. A főszerkesztő szerint azért kell menniük, mert néhány, a lakóközösségre nagy befolyással bíró, kormánypárti érzelmű lakónak egyszerűen csípi a szemét a kormánykritikus Magyar Hang. – Természetesen nem akarunk konfliktust, elmegyünk, de szomorú, hogy ez megtörténhet – mondta a főszerkesztő lapunknak. Most egy olyan helyiséget keresnek, ami előbb-utóbb közösségi térként is működhet majd az olvasók számára. A Magyar Hang egyébként 6500 példányban fogy, a standokon 4300-4700 darabot adnak el minden héten a lapból és van már 2100 előfizetőjük is. Bár ez jóval több, mint számos kormányközeli sajtótermék példányszáma, hirdetőt mégsem találtak eddig. Most már aktívan nem is keresnek, tisztában vannak vele, hogy a piaci szereplők félnek a lapban megjelenni. Az újságírók közül egyébként mintegy húszan minimálbér körüli fizetést kapnak, néhányan teljesen ingyen, társadalmi munkában végzik a munkát. Idén nyáron szabadságra sem nagyon mennek a szerkesztőség tagjai, György Zsombor szerint a legnagyobb nyaralásuk az lesz, hogy egy saját sátorral lesznek jelen majd a Kapolcson a Művészetek Völgyében. 
2018.07.18 07:00
Frissítve: 2018.07.18 07:37