futball;PSG;Kylian Mbappé;

2017-09-02 07:51:00

Mbappé góllal köszöntötte Párizst

Nagy csinnadratta után csütörtök este véget ért az átigazolási piac. Napközben röpködtek a pletykák, ám az igazán nagy nevek közül csak Kylian Mbappé tudott klubot váltani. A Monaco 18 éves gólvágója a pénzügyi fair play "kijátszása" végett egy évre került a Paris Saint-Germainhez, amely a szezon végén 155 millió euróért vásárolhatja meg, s ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén 190 millió euróra emelkedhet. A fiatal tehetség egyből góllal debütált Párizsban, noha nem új klubjában, hanem a francia válogatott Hollandia elleni 4-0-s sikeréből vette ki a részét.

„Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy csatlakozhatok a PSG-hez – jelentette ki Mbappé az aláírás után. – Egy Párizs környéki fiatalnak gyakran az az álma, hogy a piros-kék színű mezt viselje, és megtapasztalja a Parc des Princes atmoszféráját. Vonzott a klub terve, amely az egyik legnagyravágyóbb Európában. A csapattársaim mellett szeretnék tovább fejlődni, miközben segítem a csapatot, hogy elérje nagy céljait.”

Az Arsenal eladta Alex Oxlade-Chamberlaint a Livepoolnak, s úgy tűnt, Alexis Sánchez is távozik, a Manchester Cityhez kerül. Szóban megállapodtak a felek, a Monaco pedig elfogadta az ágyúsok 100 milliós ajánlatát Thomas Lemarért. A 21 éves középpályás viszont nem akar az Európa-ligában játszani, így mindkét üzlet meghiúsult, noha a chilei jövő nyáron ingyen távozhat Londonból. Arséne Wenger így megtartotta csapata kulcsjátékosát, viszont Joel Campbell és Lucas Pérez játékára nem számíthat, a Costa Rica-i ismét a Betishez került, míg Pérez korábbi klubjához, a Deportivóhoz tért vissza, mindketten kölcsönbe.

A liverpooliaknál is voltak távozók, Mamadou Sakho a Crystal Palace-hoz szerződött, míg Divock Origi kölcsönben a német Wolfsburgnál folytatja pályafutását. Nagy volt a mozgolódás a Chelsea-nél is, a kékek leigazolták Danny Drinkwatert a Leicestertől és Davide Zappacostát a Torinótól, ellenben az orvosi vizsgálaton részt vevő Ross Barkley meggondolta magát, s visszatért az Evertonhoz. Hoppon maradtak a spanyol klubok is, a Barcelona nem tudta megszerezni Philippe Coutinhót, míg Diego Costa a várakozásokkal ellentétben nem váltott csapatot, nem tért vissza korábbi sikerei helyszínére, az Atlético Madridhoz.