800 forint is lehet az alma kilója

Már most is érzékelhető, hogy egyre drágul az alma, több mint valószínű, hogy karácsonyig nem is várható árcsökkenés a piacon- írja az alon.hu.

Az áruházak kínálatát végignézve az Idared, a Jonagold, a Gála, vagy a Golden ára 400 és 500 forint között mozog, de a darabáras almákért – ilyen például a Pink Lady – akár háromszáz forintot is elkérnek. A Gyümölcsszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős különbség van alma és alma között is, a különböző fajták ára alapvetően eltérő lehet, ami függ a minőségtől is. Különbséget kell tenni elsőosztályú, és extra elsőosztályú alma között. A piros, 60 milliméternél nagyobb almát nevezik extra elsőosztályúnak, amit nyilván jóval drágábban lehet eladni.

A szakember szerint a jelenség hátterében az is áll, hogy rettenetesen megdrágult a munkaerő. A "rettenetes drágaság" a Gyümölcsszövetség elnöke szerint azt jelenti, hogy:

Míg tavaly 500-600 forintért szedték nálam az almát óránként, idén a legkevesebb hétszáz forintért vállalták el az almaszedést, de volt aki ezer forintot is elkért óránként.

( megjegyzendő, ha bárki "rettenetesen soknak tartja" az órabért, próbálja ki az almaszedést, mint munkát) 

Emellett idén az előrejelzések szerint az Európai Unió piacáról legalább hárommillió tonna alma esik ki az áprilisi fagyok miatt. A FruitVeb jelentése alapján nagy kieséssel számolnak Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Csehországban, Dániában, Lettországban, Lengyelországban, Szlovéniában és az Egyesült Királyságban is.

Szerző
2017.09.04 12:04

Munkaerőhiányt teremt a csökkenő cafetéria

Publikálás dátuma
2018.07.17 21:12
Végül csak a SZÉP-kártya marad Fotó: Népszava/Üveges Zsolt
Fotó: /
A változások közel kétmillió embert érintenek. A cafetéria csökkentése miatt nőhet mobilitás, ami tovább fokozhatja a már most is komoly munkaerőhiányt.
Tiltakoznak a munkavállalók az ellen, hogy a cafetéria-elemek szűkítéséről szóló törvényjavaslatot változatlan formában fogadhatja el a parlament, azaz a kormány nem vette figyelembe a szakszervezetek javaslatait. Ezzel a dolgozók fizetésének csökkentéséről szavaznak a honatyák. Több mint 20 ezer cég ad cafeteriát a munkavállalóinak, a változások közel kétmillió embert érintenek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke kedden Salgótarjánban emlékeztetett arra, hogy a jogszabálytervezet vitájában a törvényalkotási bizottság ülésén nem kapott szót, így ezért nyílt levelükben szólítják meg a pénteki végszavazás előtt a döntéshozókat, hogy „ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében”. Azt is bejelentette, hogy kikérik majd a szavazási jegyzőkönyvet, így, ha februárban azt látják a dolgozók, hogy elvonták az iskolakezdési támogatást, az albérleti hozzájárulást, akkor tudják, hogy kik azok a képviselők, aki „ezt megszavazták, és elvették tőlük”. A törvényjavaslat megemeli a munkáltatói hozzájárulások adóterheit, csupán a Széchenyi Pihenőkártya zsebeibe történő befizetésnél marad a kedvezményes adókulcs, a többi korábbi juttatás vagy megszűnik, vagy a bérekkel azonosan adóznak majd januártól.
Kordás László közölte: az érdekegyeztető tanácsban azt javasolták, hogy a kormány három ponton változtasson álláspontján: egyrészt maradjon meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetések kedvezménye, másrészt maradjon meg a határon belüli mobilitást segítő kedvezmény, a harmadikként pedig a diákhitel és az iskolakezdési támogatás kedvezményének megtartását kérték.  A településüzemeltetésben dolgozó több, mint 10000 munkavállalót tömörítő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 Ifjúsági tagozata is úgy véli, hogy a cafetéria csökkentése kihathat az egyébként könnyebben mozduló és költöző fiatal munkavállalók mobilitási hajlandóságára és tovább fokozhatja a munkaerőhiányt. Már nem csak Nyugaton vagy a fővárosban, hanem az ország egész területére kiterjedően sincs és még inkább nem lesz köztisztasági járműkezelő, iparigép-kezelő, de már utcaseprő sem. A szakszervezet csatlakozik a MASZSZ kezdeményezéséhez. 
Témák
cafeteria
2018.07.17 21:12

Meghunyászkodott a kormány, eltörlik a Tesco-törvényt

Publikálás dátuma
2018.07.17 19:49
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az Európai Bizottságnak nem tetszett, a magyar kormány így most törvényben törölné el a veszteséges működés tilalmát, amit kifejezetten a külföldi áruházakra írtak a kereskedelmi törvénybe.
Egy szerény, csupán a parlament honlapjára töltött törvényjavaslat jelzi, hogy az Orbán-kormány meghátrált a Brüsszellel folytatott jogi csatározásban: a 24.hu vette észre, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Palkovics László innovációs miniszter a kormány nevében benyújtott egy módosítót, ami eltörölné a 2005. évi CLXIV., vagyis kereskedelmi törvény nagyáruházakra vonatkozó 9/A- paragrafusát.
Mint a portál írja, az említett ponttal a kormány szabályos rohamot indított a külföldi áruházláncok, így az Aldi, az Auchan de főként a Tesco ellen: a paragrafus szerint az a cég, amelynek nettó árbevétele többségében napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből származik, és két egymást követő évben a nettó árbevétele külön-külön legalább 15 milliárd forint, de veszteséget termel vagy nullszaldós, nem árusíthat többé napi fogyasztási cikkeket. Azaz becsukhat és elhagyhatja az országot.
Csakhogy az Európai Bizottság álláspontja szerint a szabályozás nincs összhangban a letelepedésszabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó alapelvi uniós rendelkezésekkel. Az EB ezért először EU Pilot eljárást, majd 2016. február 26-ától kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben, tavaly pedig már véleményezési szakaszba is léptették a folyamatot. Bár a brüsszeli malmok lassan őrölnek, a kormány úgy tűnik, igyekezett elkerülni az ennél komolyabb következményeket. 
2018.07.17 19:49
Frissítve: 2018.07.17 21:19