hulladék;Csányi Sándor;Forbes;

2017-09-06 20:55:00

Csányi családjáé a legnagyobb hazai cégbirodalom

Csányi Sándor OTP-vezéré a legnagyobb hazai agrárbirodalom a Forbes idén harmadik alkalommal megjelentetett 25-ös rangsora szerint. 

A Csányi család tulajdonában lévő Bonafarm csoport, KITE és MCS Vágóhíd összértékét a Forbes mintegy 113 milliárdra teszi. A lista második helyén végzett a Felcsuti Zsolt tulajdonában lévő, 112 milliárdos értékű MPF Holding. A tavalyi első, Bige Lászlóhoz és családjához tartozó Nitrogénművek, illetve NZRT-Trade idén a dobogó harmadik helyére csúszott 73,4 milliárd forintos becsült cégértékkel.

Kivonat a listából:

1. Csányi család
 Bonafarm csoport, KITE Zrt., MCS Vágóhíd Zrt.
113,4 milliárd forint
A Forbes által becsült cégérték.

A bankvezér családjának agrárbirodalma rendületlenül terjeszkedik, közben a Bonafarm csoportszintű EBITDA-ja idén is tovább csökkent (az agrártámogatások átszabása miatt). A következő évtizedben így is mintegy százmilliárd forintot fektetnének be. és hogy ezt komolyan gondolják, jelzi, hogy Csányi januárban 28,3 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a Bonafarm Zrt.-ben, a nyáron pedig visszavette a mohácsi vágóhíd mögötti MCS Vágóhíd Zrt.-t. Csányi a horvát Agrokor leánycégét, a Bellye Zrt.-t is viheti, a Jutarnji List napilap szerint ezzel Európa egyik legnagyobb földesura lenne. A magyar gazdák jelentős részét elérő agrárintegrátor, a KITE Zrt. korábbi megszerzésével a csoport még jobban megerősítette szerepét az agráriumban, a mohácsi vágóhíd már 75 százalékos kapacitással üzemel.

2. Felcsuti Zsolt
MPF Holding
112,4 milliárd forint

A csoport magyar és kínai gyáraiból már Iránba is szállítanak csiszolószerszámokat, ezzel az MPF holding újabb exportpiacot hódított meg. A csoport által 2003-ban felvásárolt Widenta mára a régió legnagyobb csiszolószerszám- és vágókoronggyártója lett. A portfóliót azóta tovább bővítették, Felcsuti felvásárolta – például – a patinás FÉG-et is, de vegyipari érdekeltsége is van.

3. Bige László és családja 
Nitrogénművek, NZRT-Trade
73,4 milliárd forint

A tavalyi első helyezett Bige László és a család érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek elképesztő fejlesztési projektbe vágott bele (ami onnan is látszik, hogy a cég hosszú távú kötelezettségei 90 milliárd forintra híztak), miközben egyre komolyabb konkurensekkel kell megküzdenie a műtrágyapiacon. A cég EBITDA-ja egy év alatt négymilliárddal csökkent, az éleződő verseny miatt ugyanis lejjebb mentek az árak is. A Nitrogénműveket és főleg Bigét nem kell félteni, de az nagy kérdés, hogy a fejlesztések után mekkora dobásra lesz képes a vállalatcsoport külföldön. Idehaza a végül Csányihoz került KITE és a cseh–szlovák milliárdoshoz, Andrei Babišhoz köthető IKR szorongatja őket.