"Mintha horrorfilmben szerepelnék" - Halottak az Irma nyomában (videók)

Publikálás dátuma
2017.09.07 09:41
AFP fotó
Fotó: /
KATTINTSON A KÉPRE A TÖBBIÉRT - FOTÓK: AFP

A hurrikán szerda este már Puerto Ricót is megtépázta. Floridából menekülnek az emberek - tudósít az Euronews. Áthaladt a francia Antillákon az Irma hurrikán, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A térségben, amelyre ekkora hurrikán még soha nem csapott le, legkevesebb nyolcan életüket vesztették, annak ellenére, hogy a riasztás a legmagasabb szintű volt, vagyis a teljes lakosságot biztonságba helyezték.

Együttérzünk azokkal, akik a mi országunkban, bár néhány ezer kilométerre innen, nincstelenné váltak, mindenüket, esetleg szeretteiket is elvesztették, és azok mellett állunk, akik a francia szárazföldön vagy másutt most nagyon félnek. Az egész ország mellettük áll, és a segélycsapatok már úton vannak a segítségükre – mondta Emmanuel Macron francia elnök, aki azt ígérte, minél előbb elkezdik az újjáépítési munkálatokat. Az Irma óránként 22 kilométeres sebességgel halad tovább, semmi sem állhatja útját. Szerda estére már Puerto Ricoba is megérkezett.

Florida partjait az előrejelzések szerint pénteken éri majd el. Az ott élők az értékeiket mentik, vannak, akik például a hajójuk nélkül nem akarják elhagyni a térséget. Florida kormányzója szerint keményen felkészültek a viharra, és szerinte a floridaiaknak és arra kell koncentrálniuk, hogy a családjaikat védjék. – A tulajdon pótolható, a család nem – mondta. Floridában szükségállapotot hirdettek, és evakuálásra szólították fel a félsziget déli részén élőket.

MTI frissítés:

A nem végleges adatok szerint legalább nyolcan meghaltak és 21-en megsebesültek a francia Antillákon a valaha feljegyzett legerősebb hurrikán, az Irma tombolásában - jelentette be csütörtökön Vincent Boichard tábornok, a polgári szolgálat illetékese, aki a szomszédos Guadeloupe-ról irányítja a mentést. A Karib-tengeri szigetcsoport két tagjával, Saint-Barthélémy és Saint-Martin szigetekkel, amelyekre szerdán csapott le a legerősebb, ötös kategóriába sorolt Irma, egyelőre semmilyen közvetlen kapcsolat nincs, nem működik sem az áram-, sem a telefonszolgáltatás. A Guadeloupe-ról érkező tudósítások szerint a szigeteken "apokaliptikus" állapotok uralkodnak, a hurrikán súlyos károkat okozott az infrastruktúrában és az épületek 95 százalékában.

Annick Girardin, Franciaország tengerentúli területeinek minisztere hatvan katona, hatvan tűzoltó, valamint a Vöröskereszt 38 munkatársának kíséretében csütörtökön megérkezett Guadeloupe-ra. A repülőtéren a miniszter nem kívánta az áldozatok számát megerősíteni, csak annyit mondott a sajtónak, hogy "kutyákkal érkezett, miután "sajnos Saint-Bathélémy-n sok munka lesz, nagyon jelentősek a károk".
Saint-Martin szigetének Franciaországhoz tartozó részén a repülőtér egyik leszállópályát sikerült megtisztítani, az elsősegélyek ide érkeznek majd közvetlenül Guadeloupe-ról. A hatóságok azt remélik, hogy a nap folyamán légihidat lehet indítani. Ezenkívül tengeri úton is küld Franciaország segítséget, mindenekelőtt víztartályokat.

Gérard Collomb belügyminiszter a Franceinfo hírrádióban azt mondta, hogy az áldozatok száma "a nap folyamán természetesen emelkedni fog" és minden információ egyelőre részleges, miután nagyon nehéz a szigetekkel kommunikálni.

Korábban a kormány "erős aggodalmának" adott hangot amiatt, hogy a két szigeten élő mintegy 11 ezer ember közül hétezren nem akartak biztonságos helyre vonulni a hurrikán érkezése előtt. "Nagy a félelem" miattuk - mondta a tárcavezető. A francia kormány szerda este válságtanácskozásra ült össze. Részt vett rajta Emmanuel Macron államfő is, aki utána kijelentette, hogy áldozatokkal kell számolni, mert a vihar pusztítása "kegyetlen". Megígérte, hogy a lehető leghamarabb tervet készítenek az újjáépítésre, és külön pénzalapot hoznak létre ennek fedezetéül.

Szerző
2017.09.07 09:41
Frissítve: 2017.09.07 19:02

Sokan nem szeretnék Orbánt a Jad Vasem múzeumban látni

Publikálás dátuma
2018.07.19 12:35

Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd
A magyar gyökerű izraeliket is erősen megosztja Orbán vizitje, abban azonban nincs vita, hogy a horthyzás nem tolerálható.
Orbán Viktor izraeli vizitje (különösen a Jad Vasem holokauszt múzeumban való látogatása) nem csak az izraeli médiát foglalkoztatja, civil szervezetek és az ott élő magyar gyökerű polgárok is véleményt formáltak. Az Izraelinfo két, egymással vitázó álláspontot idézett: az egyik Halmos László újságíróé, aki az egykori nyomtatásban is létező Új Kelet magyar nyelvű napilap munkatársa volt, a másik azé a Cvi Ben-Galil-é, aki a Choma Olim (a bevándorlók "fala") civil szervezet vezetője, és hosszú évek óta minden energiáját arra fordítja, hogy magyarok (beleértve a határainkon túlról érkezett magyar ajkúakat is) minél eredményesebben illeszkedhessenek be új hazájuk nem könnyű életébe.   

Halmos László:

Mint 45 éve Izraelben élő, katonaviselt izraeli polgár, hangsúlyosan kérek minden itt élő magyarországi ellenzékit (sic!), hogy ne provokálják a hozzánk látogató, irányunkban kifejezetten barátságos Orbán Viktor miniszterelnököt, és ne próbálják rontani Izrael Állam nemzetközi kapcsolatait! Egy, a népe által megválasztott kormányfő szuverén joga, hogy azt a politikust vagy közembert hívja meg, akit - országa érdekében - jónak lát. A diplomácia nemzeti érdekek mentén bonyolódik. Akkor is, ha az illető vendégnek a saját országában követett politikája kívánni valót hagy maga után, vagy egyes nyilatkozatai erősen kifogásolhatóak, esetünkben például Horthy Miklóssal kapcsolatban. Ami a Jad Vasem–et  illeti (a holokauszt áldozatainak és hőseinek emlékhelye, ahol Orbán Viktor látogatást tesz): egyszerű lengyel polgárok zsidó szomszédaik ezreit gyilkolták le, még mielőtt a náci-német megszállók odaérkeztek volna, később bujkáló zsidók tízezreit adták át a németeknek. A román hadsereg és a Vasgárda mintegy 300 000 zsidót gyilkolt le Transznyisztriában, pogromokat szervezett országszerte. Horvátországban az usztasák az ország teljes zsidó lakosságát kiirtották. Nagy Britannia lezárta a mandátuma alá tartozott „Palesztinát”, Erec-Jiszráélt a menekülő zsidók elől. Következtetésem: a protokoll-szerű Jad Vasem-látogatásokat talán érdemes lenne megszüntetni.

Cvi Ben-Galil:

Egy kormánynak nincs szuverén joga, csak egy országnak, egy nemzetnek, egy népnek. A kormány nem egyenlő a néppel, egy kormány nem csak azokat képviseli, akik szavazatai segítségével gyakorolja a hatalmat, hanem teljes népességet, így az ellenzéket is. Mindez közel sem jelenti azt, hogy kétségbe vonnám Bibi (az izraeli kormányfő beceneve) a kormányzáshoz, a napi politika alakításához való jogát, valóban megkapta a felhatalmazást a néptől, hogy belátása szerint cselekedjen a külpolitikában. De Benjamin Netanjahu nem egyenlő Izraellel. Ben Gurion (Izrael első miniszterelnöke) igen, mert az utókor már megítélte. Bibit ne temessük, majd az utókor őt is megítéli. Mi legfeljebb további bizalmat szavazunk neki (vagy sem). Más kérdés, hogy a politikai taktikázás során is aranyszabály, miszerint olyanoknak keresem a barátságát, akiknek a kézfogása miatt nem kell szégyenkeznem. Mindenesetre sokat mondó, hogy a repülőtéren nem volt ott Netanjahu, se jattolás, se vállveregetés, csak szűk protokoll. A hivatalos verzió szerint is „Netanjahu a látogatás során fogadja Orbánt”. Ez azért némileg tompítja a helyzetet. Végezetül az ellentüntetésekről. Nem Orbán látogatása a fő gond, hanem Jad Vasem múzeum meglátogatása. Mert Magyarországon a belpolitikai taktikázás eszköztárába emeltek Horthy-nyilatkozatokat, elmaszatolják a magyarországi holokauszt tényét, gyakorlatilag a német megszállás következményeként kezelik - mindez durván sérti azt, amit a Jad Vasem a zsidóság számára jelent. Tudod, engem sért, mert érintett vagyok. Nagyszüleim, rokonaim miatt, kik nem tértek vissza, meg annak a másfél éves gyereknek a jogán, akit azok bújtattak, akik házmesterek országában is képesek voltak emberként viselkedni. Ezeknek az embereknek köszönhetem, hogy ma Izraelben élhetek, és megélhettem a 75. évemet. (Igaz nem 45 éve élek itt, mint Te - utalás Halmos Lászlóra -, így fogalmazzunk úgy: nem izraeliként, hanem zsidóként tiltakozom.)  Én megbocsátom a szülőföldemnek, amit már a nagyszüleim nem tudnak megtenni, de nem tudom hányinger nélkül lenyelni, hogy az, aki szavakkal való játéknak, szavazatvásárlási eszköznek tekinti a Horthyt, és a nyomorúság éveit, az akár protokollból is betehesse a lábát a zsidóság e szentélyébe

Romantika, patrióta, kipa

Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, és továbbra is kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, deklarálta Orbán Viktor miniszterelnök a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel közös sajtótájékoztatóján. Orbán a szokásos szófordulatait aktualizálta, például: "A magyar egy romantikus nép, amely a szimbólumokat szereti. Van jelentősége a számunkra annak, hogy Izrael alapításának 70. évfordulóját ünnepli idén. Az általa kiemelkedően jónak ítélt izraeli kapcsolatokat annak köszönhetjük, hogy jól tud együttműködni Netanjahuval. Úgy fogalmazott, hogy "ezt én úgy magyarázom, hogy mindkét ország élén egy patrióta miniszterelnök áll. A kapcsolatunkban annak a bizonyítékát látom, egy zsidó hazafi és egy magyar hazafi könnyen szót tud egymással érteni." Majd hozzátette: "Szeretném a nyilvánosságnak elmondani, hogy Izrael állam miniszterelnökével a 21. század néhány fontos kérdését azonos módon nézzük és azonos módon is látjuk." Majd fel is sorolta ezeket: a biztonság, terrorizmus, határvédelem és a modernkori antiszemitizmus. Megismételte azt az ugyancsak ismert nézetét, hogy Magyarországon minden magát nyíltan zsidónak valló személy biztonságban érezheti magát, továbbá kormánya zéró toleranciát hirdet az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben. Benjamin Netanjahu még a találkozó elején miután megköszönte, hogy a magyar kormány a nemzetközi fórumokon támogatja Izraelt, azt mondta, hogy mind a ketten tisztában vannak azzal, hogy a radikális iszlám jelentette fenyegetés valós, amely "fenyegetést jelent Európára, a világra és kétségtelenül ránk és a szomszédainkra." Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott aA Ynetnek és a Jediot Ahronotnak, amelyben kijelentette: "Magyarország az egyik legelkötelezettebb szövetségese Izraelnek Európában és folyamatosan harcol érte. Ezért az izraeli tisztviselők Orbán elleni kritikája, hogy antidemokratikus tisztességtelen, ellenséges és alaptalan." Utalt arra is, hogy a holokauszt-tagadásért börtönbüntetés adható. Úgy vélte: "Nem Budapesten támadnak meg kipát viselő fiatalokat az utcán. Magyarországon mindenki számára biztonságot és védelmet nyújtunk, vallási vagy közösségi hovatartozástól függetlenül." Sajátos megközelítést adott a magyar kormány Soros György elleni hadjáratának: "Komoly és nyílt vita merült fel Szíriával kapcsolatban, de a vita Magyarország és a milliárdos között nem az etnikai hovatartozása, hanem Európa jövőjével kapcsolatos álláspontja miatt van." 

2018.07.19 12:35
Frissítve: 2018.07.19 12:51

Nincs pardon: tényleg eljárást indított Brüsszel a „Stop Soros” miatt

Publikálás dátuma
2018.07.19 12:25

Fotó: / Tóth Gergő
Hivatalos felszólító levelet küldtek a magyar kormánynak. A hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a kifogásokra.
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen az úgynevezett „Stop Soros” törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.   Az MTI tudósítása szerint Mina Andreeva bizottsági szóvivő arról számolt be, hogy hivatalos felszólító levelet küldtek a magyar kormánynak, és ezzel megindul az eljárás a most júniusban elfogadott törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás ügyében, a testület szakértői szerint ugyanis több szempontból is komoly aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az új rendelkezések összeegyeztethetők-e az uniós joggal. A brüsszeli bizottság indoklása szerint egyrészt a menekültügyi kérelmekhez nyújtott segítség kriminalizálása és az egyéb korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők jogát, hogy kommunikálhassanak az érintett nemzeti, nemzetközi és civil szervezetekkel, ami sérti a vonatkozó uniós irányelveket. E törvény továbbá indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, és nem veszi kellőképp figyelembe az eljárási garanciákat, az érintettek jogait. Másrészt a menedékkérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó újabb indok bevezetése sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet, az EU alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot – közölte a bizottság. A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a fenti kifogásokra. Ha nem érkezik válasz, vagy nem tekinthető kielégítőnek, akkor az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően szükség esetén az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet. A tájékoztatás szerint Brüsszel figyelembe vette a Velencei Bizottság értékelését is. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel, rámutatva, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét. A kormány indoklása szerint az újabb alaptörvény-módosítás célja, hogy megvédje Magyarország nemzeti szuverenitását és megtiltsa idegen népesség betelepítését az országba, a „Stop Soros” törvénycsomag pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.
A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a magyar menekültügyi szabályozás ügyében, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a 2015 végén kezdeményezett jogsértési eljárást. A bizottság szerint a magyar szabályok bizonyos pontjai nincsenek összhangban a közösségi joggal, a hatóságok pedig máig nem orvosolták a problémákat. A testület egyebek mellett kifogásolja, hogy Magyarországon kizárólag a tranzitzónákon belül lehet menedékkérelmet benyújtani, és ezekben csak korlátozott számú személy számára és túlságosan hosszú várakozási idő után teszik lehetővé a hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz. Emellett a nem megfelelő szabályozás miatt fennáll annak kockázata, hogy a migránsokat megfelelő biztosítékok nélkül küldik vissza, megszegve a visszaküldés tilalmának elvét. Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egyetlen figyelmeztetés után a bírósághoz fordulhat, pénzbírság kiszabását javasolva az érintett állammal szemben. Lapunk már szerdán megírta, hogy csütörtökön kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság a menekülteket segítő szervezetek ellen kitalált, úgynevezett „Stop Soros” törvény és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt. Az EU ellenőrző és végrehajtó testületének értékelése szerint a jogszabálycsomag több EU előírásba ütközik, ezért felszólító levélben kér választ az aggodalmaira a magyar kormánytól. Az Európai Bizottság a jogszabály elfogadását követő napokban lapunk kérdésére közölte: nem minden aggodalom nélkül tekint a magyar parlamentben szavazásra bocsátott törvényre és alkotmánymódosításra. „Nem fordíthatunk hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült” – kommentálta akkor a budapesti fejleményeket Christian Wigand bizottsági szóvivő. A „Stop Sorost” azóta már értékelte az Európa Tanács neves alkotmányjogászokból álló testülete, és több okból is a hatályon kívül helyezését javasolta.
2018.07.19 12:25
Frissítve: 2018.07.19 13:21