Lázár János;kormányinfó;

2017-09-07 15:37:00

Lázár: Brüsszel sunnyogott, a magyar kormány nem

Lázár János ismét majd fél órás csúszással kezdte el csütörtöki sajtótájékoztatóját, amely elsősorban a kvótaperről szólt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többször azt hangoztatta, hogy a magyar kormány nem sunnyogott, ellenben az Európai Unióval, ami szégyenpadra ültette az országot, így szerinte ők a felelősek azért is, hogy a nemzetközi sajtó szájára vette hazánkat.

A miniszter a 97. Kormányinfó elején bejelentette, hogy jövő hét kedden lesz kabinetülés, szerdán este pedig a Fidesz-frakció Velencére kihelyezett ülése, ahol Orbán Viktor az esti órákban tart vitaindító beszédet. 

Kvótaper

A kvótaperrel kapcsolatban Lázár azt mondta, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése arra teremt precedenst, hogy Brüsszel eldöntse, ki az, akit beengedünk, ki az, akit befogadunk. A magyar kormány azonban a függetlenség legfontosabb kérdésének tartja, hogy a magyarok dönthessék el, ki tartózkodhat az országban - mondta, hozzátéve: "ha erről lemondunk, akkor az önállóságunk fontos szeletéről mondunk le". Lázár közölte: a kormány minden jogi eszközt igénybe fog venni azért, hogy az ország függetlenségét megőrizze. "A magyar kormány nem sunnyogott, világosan beszéltünk" - jelentette ki Lázár a kvótaperrel kapcsolatban, hozzátéve, hogy a döntés komolyan vehetetlen, és csak arról szól, hogy Brüsszel hogyan diktálhat a tagországoknak, szerinte ugyanis az Európai Bíróság döntése Brüsszelt próbálja helyzetbe hozni. A miniszter leszögezte, hogy Magyarországot szégyenpadra ültették, ezért az egész nemzetközi sajtó a szájára vette hazánkat. Itt Lázár hosszasan sorolta, hogy más európai országoknak hány menekültet kellett volna befogadnia, és ehhez képest mennyit sikerült - gondolván, hogy ez felmentést jelent az alól, hogy a magyar kormány eleve elzárkózott attól, hogy teljesítse uniós kötelességét.

Juncker-levél

A magyar kormány nem tud azonosulni azzal, hogy a bevándorlás ügyébe az Európai Bizottság "belekavarja" a gazdaságfejlesztési célokat szolgáló kohéziós alapok sorsát - jelentette ki Lázár Jean-Claude Juncker levelével kapcsolatban, amelyet arra válaszul küldött az Európai Bizottság elnöke, hogy a magyar kormány az unió hozzájárulását kérte a schengeni határok védelmét célzó 270 milliárd forintos költségeihez. Lázár János leszögezte: a kabinet kész a tárgyalásra, várja a bizottság javaslatát. Az unió szerinte mindent elkövet az illegális bevándorlók jogainak védelmében, a határvédelem érdekében azonban nem tesz semmit. A bizottságnak nemcsak a bevándorlással kapcsolatos kötelezettségek betartását kellene felügyelnie, hanem az unió állampolgárainak biztonságát is figyelembe kellene vennie - szúrt oda újfent az EB-nek a miniszter.

Lázár beszólt a felcsúti kisvasútra kíváncsi EU-s képviselőnek

Lázár ezután hosszú perceken át ekézte az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának (CONT) elnökét, aki nyilvánosságra hozta a kancelláriaminiszter a költségvetési bizottságnak írt levelét a felcsúti kisvasút uniós vizsgálatával kapcsolatban. A miniszter a német CDU-t képviselő Inge Gräßle akciójára úgy reagált, hogy ő próbált a német képviselővel kapcsolatot teremteni, de nem sikerült. Szerinte egyébként kizárólag Orbán Viktor személye miatt ellenőrizik a felcsúti kisvasút projektet. "Próbáltam meghívni én is, de őt Csak Orbán Viktor személye érdekli, tőle jön idegbe, ahogy mondja. (...) - fogalmazott Lázár, aki szerint a képviselőasszony hosszú ideje érdeklődik a miniszterelnök iránt. Ezt egy Facebook-bejegyzés is alátámasztja, amiben Gräßle azt írta: irritálja őt Orbán Viktor - emlékeztetett cinikusan a miniszter.

Lázárné is szóba került

Lázárt a feleségéről is kérdezték, ugyanis Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtökön, Budapesten tartott egy sajtótájékoztatót, amin Lázárnéról is szó esett. Hadházy szerint "a Miniszterelnökséget vezető Lázár János felesége Farkas Flórián miniszterelnöki biztoshoz hasonlóan egy olyan szervezet vezetőjeként "herdálja" az uniós pénzeket, amely elesett, kiszolgáltatott emberek segítésére kapott támogatást". Lázár erre reagálva azt mondta, nem érti, hogy Hadházy Ákos képviselő miért hozta kapcsolatba a feleségét Farkas Flóriánnal. Szerinte "cigányozás" íze van ennek az egésznek, és Ron Werbert sejti a cigányozás mögött. "Mondták már a családomra, hogy kulák, hogy zsidó, most éppen cigányoznak" - ment tovább a miniszter, hozzátéve: vitára alkalmasnak tartja, hogy a felesége tagja lehet-e egy társadalmi szervezetnek. Ez az alapítvány, amiről szó van, koraszülött gyerekek családjait segíti, és 1,2 milliárd forintos támogatást kapott. A támogatást egy szakmai programra kapták, amihez Lázár nem ért, de készséggel kivizsgáltatja az ügyet, és ha szükséges a felesége lemondása, akkor lemond a szerepvállalásáról - ígérte. 

Leváltják Kósát?

Egy újságíró azt kérdezte Lázártól, tud-e arról, hogy Kósa Lajost talán már a jövő heti kihelyezett velencei kormányülésen leváltják-e frakcióvezetői posztjáról, hogy miniszteri pozíciót kaphasson és Gulyás Gergely léphessen a helyére. A miniszter nem cáfolta egyértelműen a cserét, de nem adott érdemi információt az erre vonatkozó kérdésre. Azt mondta, nem tud arról, hogy született volna ilyen döntés.