Phenjan fél évszázada az atom bűvöletében

Észak-Korea a világ egyik legizoláltabb országa. Olyan nukleáris programot fejlesztett ki, amellyel sakkban tartja a világot. Hogy mi ezzel a célja, arra Csoma Mózes, a régió szakértője adott magyarázatot.

Ha valaki a kezébe vesz egy történelemkönyvet Szöulban, majd Phenjanban, könnyebben megértheti az észak-koreai gondolkodást. A két ország történelemszemlélete között ugyanis az egyik legszembetűnőbb különbség az, ahogy a Koreai-félszigeten elszenvedett történelmi sérelmeket interpretálják. „Észak-Koreában azt hangsúlyozzák, hogy így járnak azok az országok, amelyek képtelenek megvédeni magukat” – magyarázza a Népszavának Csoma Mózes, az ELTE Koreai tanszékének vezetője, aki épp egy a két Korea történelemszemléletéről szóló könyvön dolgozik. A szakértő szerint a rezsim az elmúlt ötezer évre kivetítve igazolja a jelenlegi atom- és rakétaprogramját is. Kétségkívül ez a mentalitás játszhatott szerepet abban is, hogy a koreai háború után nem sokkal – dél-koreai források szerint a 60-as években – megkezdődtek az országban a nukleáris kutatások.

Phenjan főleg a kelet-európai szocialista országokkal működött együtt ebben az időszakban, észak-koreai diákok százai tanultak a Szovjetunióban, és a régió más országaiban – így Magyarországon is –, nem meglepő módon, természettudományos területeken. Az ebben az időszakban szerzett tudás olyan alapot biztosított, amely ma is kulcsfontosságú, hiszen a rezsim által jelenleg használt technológiák közel sem 21. századiak. Az atomhatalmi ambíciók ellenére a nemzetközi közösség némileg megnyugodott, amikor Észak-Korea 1985-ben csatlakozott az atomsorompó egyezményhez, ám a kelet-európai rendszerváltások után ismét volt ok az aggodalomra.

„A levéltári kutatásaim során találtam egy olyan diplomáciai jelentést, amely 1989 őszéről származik. Ebben az észak-koreaiak szovjet diplomatákkal beszélgetve elismerik, hogy nukleáris tevékenységet folytatnak, egyértelműen azért, hogy ’egyenjogú félként’ tudjanak tárgyalni az Egyesült Államokkal. Az ő megfogalmazásuk szerint: ’az USA akkor fog tényleges tárgyalásokba belemenni, ha ők nukleáris kapacitásokkal rendelkeznek’” – emlékszik vissza Csoma Mózes, aki szerint a néhány évvel később bekövetkezett, 1993-94-es atomválság bizonyos elemeiben hasonlít a jelenlegi krízishez, hiszen akkor is az volt az érzés, hogy „az ország a háború felé száguld”. Phenjan ugyanis kiutasította a nemzetközi ellenőröket, és egyértelművé tette, hogy nukleáris tevékenységet folytat.

Fotó: AFP/KCNA

A feszültséget Jimmy Carter volt amerikai elnök phenjani látogatása enyhítette, aki a Clinton-adminisztráció békeközvetítőjeként tárgyalt az aggastyán Kim Ir Szennel. „Ez volt az, amit az észak-koreaiak nagyon akartak. Meg akarták amerikai részről tapasztalni azt a magatartást, hogy komolyan veszik a rezsimet, és hajlandóak a tárgyalásokra” – mondja Csoma. Meg is állapodtak abban, hogy Észak-Korea befagyasztja a katonai célú atomprogramját, ám hetekkel később meghalt az államalapító Kim Ir Szen, és az ezt követő bizonytalan időszakban a tervek dugába dőltek. Az igazi hidegzuhanyt azonban George W. Bush hivatalba lépése jelentette, aki egyértelművé tette, hogy mit gondol a rezsimről, amikor Iránnal és Irakkal együtt a „gonosz tengelye” közé sorolta.

Észak-Korea ezután ismét felpörgette az atomprogramját, és 2006 őszén végrehajtották az első próbarobbantást. „Észak-Korea azóta de facto atomhatalom” – mondja Csoma, aki szerint a rezsim nem csupán azért dolgozott ezen, hogy az USA egyenrangú félként kezelje, hanem, azért, mert Phenjan számára elrettentő példa volt az a magatartás, amelyet az Egyesült Államok tanúsított azon országokkal szemben, amelyek nem rendelkeztek megfelelő erővel, köztük Irakkal és Líbiával. „Kadhafi végzete üzenet volt számukra: ha garantálni akarják a rezsim létezését és el akarják kerülni a támadást, akkor elrettentő erővel kell rendelkezniük” – teszi hozzá Csoma, aki úgy véli, az igazi bizonytalansági faktort jelenleg az Egyesült Államok vezetése jelenti, hiszen Phenjan ugyanazt akarja, amit eddig: a világsajtó folyamatosan foglalkozzon a koreai válsággal, valamint kétoldalú tárgyalásokat akar kierőszakolni az USA-val. „Az a kérdés, az Egyesült Államok lenyeli-e, hogy egy nem túl szimpatikus rezsimmel tárgyaljon, s ezzel legitimálja a diktatúrát.”

Erre van pénz

Még ma is élénken élnek a köztudatban az éhínségről szóló hírek. Csoma Mózes szerint azonban – bár vannak olyan régiók, ahol szűkösen működik a központi ellátás – le kell számolni azzal a tévhittel, hogy Észak-Korea „koldusszegény” ország. A szén és egyéb természeti kincsek exportján túl a phenjani rezsim katonai cikkekkel is kereskedik. Egy ENSZ-jelentés szerint a közelmúltban például Eritreába szállítottak katonai rádiókat. A költségvetés fő prioritásait katonai célú fejlesztések jelentik, így a bevételek jelentős részét a nukleáris és a rakétaprogram fejlesztésére fordítják.

A Szovjetunió összeomlása után Pakisztánnal, Iránnal és Líbiával lett különösen szoros a viszony a tudás és az eszközök beszerzése tekintetében. Ez utóbbiban különösen „kreatív” Észak-Korea, amely ügyesen kerüli ki a nemzetközi ellenőrzéseket, és persze a szankciókat. Az ENSZ szerint az „anyagbeszerzés” gyakran úgy történik, hogy Kínában céget alapítanak, s Phenjan ezeken keresztül beszerzi az eszközöket, amelyekre szüksége van. A nemzetközi cégek gyakran azt sem tudják, hogy az észak-koreai rezsimmel üzletelnek, hiszen meg vannak róla győződve, hogy egy kínai cégnek adják el a terméküket.

Célkeresztben a kínai filmek

Az észak-koreai hatóságoknak egyre jobban meggyűlik a bajuk azzal, hogy sok dél-koreai szappanoperát, hírműsort csempésztek be különféle adattárolókon, így tiltott információk kerültek be az országba. Ezért évről évre mind szigorúbban lépnek fel az „illegális tartalommal” rendelkezőkkel szemben. Már kemény büntetés jár azért is, ha valaki kínai filmeket vagy sorozatokat néz. Aki a nagy testvér által készített alkotások megtekintésére vetemedik, öt éves börtönbüntetésre, munkatáborra számíthat – közölte a Daily North Korea. A portál értesülései szerint az úgynevezett 108-as Csoport feladata az, hogy kiszűrje e magukról megfeledkezett, diverzáns személyeket. Most már nemcsak a városokban és falvakban, hanem a nehezebben megközelíthető, hegyekben lévő településeken is szúrópróbaszerűen kutatják át a lakásokat, hátha tiltott tartalomra bukkannak. Akinél kínai filmet találnak, azonnal letartóztatják. Hogy az őrületnek nincs határa, az is jelzi: nemcsak az új szappanoperákat, mozikat üldözik, hanem azokat a klasszikus, régi alkotásokat is, amelyeket aztán végképp nehezen vádolhatnánk azzal, hogy a rendszer megdöntésére buzdítanak.

A „bűnös” észak-koreaiakat az állambiztonság munkatársai is felkeresik, hogy beláttassák az emberekkel, mekkora kihágást követtek el. Egyben rögtönzött ideológiai felvilágosítást kapnak a „tettesek”. Ha valakit már kétszer elkapnak, a büntetésének mértéke is nő. Az illetőnek több időt kell munkatáborban szolgálnia. Attól is függ a büntetés hossza, hogy az adott személynél hány kínai alkotást találtak.

Különösen súlyos büntetést kapnak azok az észak-koreaiak, akik a kínai határhoz közel élnek és arra vetemednek, hogy a szomszédos állam valamely televíziós csatornáját nézzék. Ezekből ugyanis pontosan kiderül számukra az, hogy az állami propaganda hazudik, s Kínához képest is nyomorban élnek. Korábban bocsánatos bűnnek számított, ha valaki a kínai tévét nézte, ma már ez sem az. - R. T.

Akitől retteg az ellenség

Celebek Észak-Koreában is vannak. Igaz, őket nem zaftos magánéletükről ismerik, sokkal inkább harcias fellépésükről. Ri Csun Hi nevét minden honfitársa ismeri. Ő az, aki jellegzetes rózsaszínű népi viseletében olvassa fel a legfontosabb történéseket a híradóban. Ha az ország nukleáris robbantást, ballisztikus rakétakísérletet hajt végre, az ő feladata közhírré tenni a nagy eseményt. Ilyenkor a legharciasabb intonációt alkalmazza, hogy ezzel is a világ tudtára adja: Észak-Koreánál nincs hatalmasabb állam e földkerekségen. „A hangja védjeggyé vált, ha bejelent valamit, az ellenség félni kezd” – nyilatkozta korábban a phenjani televízió egyik illetékese. Ha azonban Ri a kis vezér, Kim Dzsong Unról beszél, elmosolyodik, bársonyossá válik a hangja.

A 74 éves Rit a nép tudósítójának is nevezik. Régi motoros a KCTV-nél, 1971-ben került ide, s három évvel később máris vezető bemondónak nevezték ki. Egyfajta élő történelem, hiszen minden tisztogatást túlélt, s fontos bizalmi ember volt Kim Ir Szen, Kim Dzsong Il, most pedig Kim Dzsong Un országlása idején. Utóbbi állítólag imádja melodramatikus stílusát. Olyannyira, hogy bár 2012-ben nyugdíjba ment, a kis vezér kérésére továbbra is ő olvassa be az országot érintő legfontosabb híreket. Ideje nagy részét manapság azzal tölti, hogy felkészítse az új generációt a nagy kihívásokra, s megtanítsa őket arra, az egyes hírek előadásához milyen színészi képességek elsajátítására van szükség. Ri, bizalmi ember lévén, luxuskörülmények között él a fővárosban, Phenjanban férjével, gyermekeivel és unokáival.

Az észak koreai központi televízió stúdióit, technikai felszereltségét két éve modernizálták, kínai segédlettel. Így már azok a helyiek, akik Full HD-s televízióval rendelkeznek (sokan azért nincsenek ilyenek), a lehető legnagyobb felbontásban izgulhatják végig Ri Csun Hi felejthetetlen bejelentéseit. - R. T.