EU;kvóta;Európai Néppárt;

2017-09-09 00:17:00

Menekültkvóta - Szorul az uniós hurok

Az Európai Parlament frakcióinak szóvivői pénteken sajtótájékoztatót tartottak a jövő heti strasbourgi plenáris ülés várható témáiról és Jean-Claude Juncker évértékelő beszédéről. A eseményen szóba került a héten kihirdetett kvótaper-ítélet ügye, illetve az arra adott magyar válasz. Az Európai Néppárt szóvivője úgy értékelte, a bírósági ítélet lehetőséget teremt arra, hogy gyógyulhassanak a sebek, amelyek a tagországok között a konfliktus miatt kialakultak. A képviselőcsoport egységes álláspontja az, hogy Szlovákiának és Magyarországnak is be kell tartania a szabályokat.

A Szocialisták és Demokraták frakciójának szóvivője ennél egy fokkal keményebben fogalmazott. Jogilag kötelező érvényű a bíróság ítélete. Ha egy ország nem eszerint cselekszik, akkor az Európai Bizottságnak megvannak a lehetősége, hogy lépéseket tegyen az ügyben, ami szankciókat vonhat maga után. (A testület már meg is indította az eljárást, ami miatt hamarosan ismét az uniós bíróságra kell járnia a kormánynak.) A szóvivő megismételte azt a sokat hangoztatott elvárást Manfred Weber néppárti frakcióvezető felé, hogy a zárják ki soraikból a Fideszt. A szélsőbaloldali Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal szóvivője rasszistának nevezte Orbán Viktor hozzáállását.

Az euroszkeptikus-konzervatív Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az EU-ellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia nevű csoport a nemzeti szuverenitás elvét hangsúlyozták, amelynek értelmében tiszteletben tartják Orbán döntését. A zöldek szóvivője annyit közölt, hogy a képviselőcsoport tagját, Judith Sargentinit nevezték ki az alapvető jogok magyarországi helyzetét vizsgáló ügy előadójának, így egyelőre idő előtti lenne bármit mondani, most cselekedni kell inkább.