Bulvár;Andy Vajna;Vajna Tímea;

2017-09-09 10:46:00

Vajna: Timi egy tehetséges nő

Vajna Tímea már korábban is nyilatkozott filmes terveiről, amiket most Andy Vajna megerősített a Magyar Filmgyár alapításának 100. évfordulóján rendezett gálaesten. A filmügyi kormánybiztos azt mondta, boldogan támogatja kedvesét abban, hogy játékfilmeket és egy különleges kisfilmet rendezhessen, mert szerinte Tímea egy tehetséges nő. 

– Az utóbbi időben Timit egyre jobban érdekli a filmezés. Szerepelt már filmben, de inkább a kreatív, alkotó része vonzza a munkának. Már elmondta, szeretne egy rövidfilmet készíteni, és tőlem kért segítséget ehhez. Természetesen amiben csak tudom, támogatom, és lehetőséget teremtek arra, hogy álmai megvalósuljanak. Tehetséges nő, úgyhogy minden esélye megvan, hogy egy különleges alkotást készítsen, de még nagyon kezdetlegesek a tervek. Ha elém áll a teljes ötletével, boldogan támogatom: nincs olyan dolog, amit nem támogatnék, ha látok benne értéket és kreativitást – nyilatkozott a Blikknek Vajna.

– Timivel mi mindig mindent megbeszélünk. Nőként sokszor ő teljesen másképp lát egy-egy szituációt, és sokszor másképp látja a felvetődő probléma megoldását is. Jól tudunk együtt dolgozni, ő is rendkívül kreatív és ötletgazdag, új lendületet hoz a munkába – mondta feleségéről a filmügyi kormánybiztos.

Vajna Tímea valóban szerepelt már filmben, még hozzá az augusztusban bemutatott Pappa Pia! című, lesújtó kritikákat kapott zenés vígjátékban. A film rögtön Andy feleségének "jelenetével" kezdődik: Timi két lánnyal a háta mögött eljetskizik a Parlament előtt a Dunán, Korda György motorcsónakkal utánaszáguld, Balázs Klári pedig jól felháborodik ezen.

Timi első "filmszerepétől" diadalittas hangulatban egy videót is megosztott Facebook-oldalán, amiben annyi látszik, hogy jetskizés közben az egyik háta mögött ülő kaszkadőrlányt elhagyta:

Az alábbi fotón is látszik: Timi nagyon élvezte a jetskizést, a mögötte ülő lány mosolya  - aki később beleesett a Dunába - viszont már korántsem olyan őszinte: