New York Times;menekültválság;Obán Viktor;kvótaper;

2017-09-09 17:47:00

„Szégyen, amit Magyarország tesz” - írja a New York Times

Lesújtó véleményt közölt Magyarországról a menekültválság kapcsán a New York Times. Szerkesztőségi állásfoglalásukban a kvótaperre utalva azt írták, szomorú, hogy olyan országok, amelyek korábban a vasfüggöny lerombolását ünnepelték, néhány muszlim menekült befogadásában most az európai jog és értékek megsértését látják.

A cikk szerint aggasztó, hogy újabb nyár telt el anélkül, hogy valamiféle megoldás született volna korunk legnagyobb humanitárius válságára. Miközben menekültek ezrei az életüket kockáztatva vágnak neki a Földközi-tengernek, hogy menedéket találjanak az erőszak elől, addig több közép- és kelet-európai ország – különösen Magyarország – barátságtalanul áll hozzá a problémához, és makacsul megtagadja a menekültek befogadását. A lap szerint ez szégyen, ha azt vesszük, hogy 1989-ben épp Magyarország volt az, amelyik megnyitotta a határait, összekötve így a keletet és a nyugatot. Akkor az emberi jogok általánosan elfogadott nemzetközi elveire és humanitárius megfontolásokra hivatkozott Magyarország.

Ez ma már nem igazán szempont – írja a lap a kvótaperre utalva. Emlékeztetnek, hogy 2015-ben az Európai Unió úgy döntött, hogy segít a menekültáradattal birkózó Olaszországnak és Görögországnak, és helyet biztosít 120 ezer migránsnak, Magyarország és Szlovákia pedig az  az Európai Unió Bíróságára vitte az ügyet. A keresetet minden elemében alaptalannak találva a kormány elbukta a kvótapert, de a lap szerint a döntés egyébként sem sokat javítana a menekültek helyzetén, hiszen amúgy is csak az érintettek alig negyedének a sorsát rendezné (és a kelet-európai országokra ennek is csak a töredéke jutott).

A cikkben azt írják, Európának humanitárius megoldásokat kellene találnia a helyzetre, az erőfeszítéseket és a terheket is meg kell osztaniuk a tagországoknak, itt említve a toleranciát, kulturális sokszínűséget, a kisebbségvédelmet, és az idegengyűlölet elutasítását, amelyek mind európai értékek.

"Különösen szomorú, hogy olyan országok, amelyek korábban a vasfüggöny lerombolását ünnepelték, néhány muszlim menekült befogadásában most az európai jog és értékek megsértését látják" - idézi a hvg.hu a New York Times-t. A lap szerint Orbán Viktor miniszterelnök részéről különösen arrogáns lépés volt, hogy még pénzt is kért az Európai Uniótól a határok védelmére. 

A cikk végén arról írnak, hogy a bíróság ítéletének arra kell emlékeztetnie Magyarországot és szomszédait, hogy az emberi jogok és humanitárius szempontok, amelyet egykoron maguk is méltattak, nem választás kérdései.

Lásd még: Újabb lesújtó bírálat Európából - Figyelmeztették Orbánt