A bizalom volt a kosárlabdasiker titka

Publikálás dátuma
2017.09.13 07:54
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: /
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 18 év után szerepelhetett újra Európa-bajnokságon. A szövetség elnöke, Szalay Ferenc elégedett.

- A kijutást követően milyen célokkal indultak el Kolozsvárra?

- Egy 5 éves felkészülési ciklus végére értünk most, viszont ennek 2 évvel ezelőtt már volt egy stációja. Akkor, ha a 2015-ös Eb előtt a selejtezőkben 2 ponttal többet dobunk a cseheknek, kijuthattunk volna. Már akkor látszott, ebben a válogatottban van tartás és erő, nem véletlenül álltunk neki ugyanezzel a gárdával a mostani Eb-felkészülésnek is. Az alapelvárás a csoportból való továbbjutás volt, s hogy a cseh,- illetve román együttest mindenképpen legyőzzük, ez sikerült is. Volt abban kisebb sportpolitikai munka egyébként, hogy Kolozsvár legyen a mi helyszínünk. Próbáltunk olyan helyzetet teremteni, hogy a román szövetség is belássa, mennyire jó lenne, ha ott szerepelhetnénk. Meg tudtuk beszélni, mindkét országnak jót tehet az, ha a magyar-román megmérettetés ott kerül sorra, láttuk is aztán, hogy majd 10 ezer ember volt jelen.

- Az eredmény mindenki számára nagy meglepetés volt, de önök mennyire hittek ebben a sikerben?

- Az egész alapja a bizalom. A kapitányokat érték támadások, de a szövetség úgy gondolta, ezek a szakemberek jók és pontosan tudják, mi a rájuk váró feladat, amelyet meg tudnak oldani. Mindkét kapitány élt ezzel a bizalommal, ez pedig átragadt a csapatra is. Mindenki tudta, hogy az alapcél az: szedjék fel a parkettát is, ha kell és küzdjenek, mert a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. Itt is ez történt, bizalom, jó munka és jó csapat, ez volt a titka.

- Terveznek közös ünneplést?

- Értékelni fogjuk a történteket. A csapat tagjainak pedig meg fogjuk köszönni, hogy ilyen szép eredményt értek el. Azonban klubjaiknak is köszönettel tartozunk azonban, mert a válogatott eredménye mindig az egyesületekben folyó munkától függ. A válogatott kapcsán egyébként 16-18 játékos kezdte el a munkát, ebből Hanga Ádám és Rosco Allen Spanyolországban,- míg Perl Zoltán az olasz bajnokságban játszik, mindenki más a magyar bajnokságban erősödött, amely ebben a tekintetben jelentősen fejlődött, erősebb lett, a külföldön szereplő játékosaink pedig sokkal jobbak lettek. Kellenek azok a nagyon jó képességű emberek, mint Hanga, aki nélkül ez a válogatott nem tudott volna ennyire jól szerepelni, s Vojvoda Dávid, aki szintén nagyon sokat tett hozzá az eredményekhez, s természetesen még sokan mások is.

- Mik a további célok?

- Körülbelül 7-8 éve dolgozunk azon, hogy a kosárlabdában, mint sportágban a lehető legtöbb játékos legyen jelen, és egyre többen kedvet kapjanak hozzá. Kosárlabdacentrumot építettünk például Székesfehérvár mellett is, hogy a fiatalok felkészülését segíthessük. Jelenleg 8-10 olyan játékosunk van, akikre a későbbiekben lehet majd számítani. Mennyiségben megvagyunk, minőségben még dolgozni kell, de jó úton járunk.

- Vannak törekvések arra, hogy többet szerepeljenek kosármeccsek a televízióban?

- Az elmúlt években már komolyabb lehetőségeket kaptunk a tv-s közvetítések kapcsán. A mostani megállapodásunk még inkább kedvező, a pénteki napokon mindig látható lesz kosármeccs, illetve a női bajnokságból is havonta legalább 2 alkalommal lesz műsoron mérkőzés. Ebben is tettünk előrelépést, de ez az Eb-szerepléstől egyébként független. Nagyon fontos azért, hogy az eredményesség fényében, még inkább ránk terelődjön a figyelem. Nekünk ebből most építkeznünk kell, hisz ez a világ második legnépszerűbb sportága a labdarúgást követően.

- Mit szóltak a magyarok szurkolásához az Eb-n? Hogyan értékelné a hangulatot?

- Sokat jelentettek nekünk a magyar szurkolók. Az hangulat, ami a találkozókat jellemezte, meccsenként 8-10 pontot jelenthetett nekünk. Hihetetlen érzés az, amikor az ember válogatott sportolóként képviseli a hazáját, és érzi, rengeteg magyar ember áll mögötte, akik folyamatosan buzdítják őt. Ilyenkor a teljesítmény is javul. Ez össznemzeti örömünnep volt. Mindenki örült, és nagy a felelősségünk, hogy a jövőben megőrizzük azt a lendületet, ami most a kosárlabdát övezi.

2017.09.13 07:54

Öttusa Eb: Marosi Ádám és a csapat is ezüstérmes

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:34

Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Marosi Ádám ezüstérmet szerzett a férfiak versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Szintén másodikként zárt a magyar csapat, kiegészülve Demeter Bencével és Regős Gergellyel.
Egyéniben Demeter az ötödik, Regős huszonhetedik helyen végzett. Győzött a francia Valentin Prades, míg a harmadik helyet a brit Joseph Choong szerezte meg. Csapatban a franciák voltak a legjobbak, a bronzérmet pedig az ukránok harcolták ki.
Marosi a tizedik legjobb eredményt érte el a 200 méteres úszásban, a vívása azonban nagyszerűen sikerült, erős pluszban zárt, 23 ellenfelét győzte le és csak 11-től kapott ki. Ezzel ebben a számban második volt és összetettben is ebbe a pozícióba zárkózott fel. Lovaglása során csak egy akadályt vert le - a 6-osnál esett le a rúd -, így a maximálisan megszerezhető 300-ból 293 pontot szerzett és őrizte második helyét.
A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi az első két lövészet után az élen haladt, aztán a harmadik, gyengébben sikerült sorozatát követően Prades megelőzte, negyedikre viszont - pontos célzásának köszönhetően - megint ő futott ki elsőként a lőállásból. Az utolsó 800 méteren Prades előbb befogta, elment mellette, majd Marosi előzött vissza, de a végét a francia bírta jobban.
Szombaton a nők versenyében Kovács Sarolta bronzérmes lett, a magyar csapat Alekszejev Tamarával és Földházi Zsófiával együtt az első helyen végzett. 
A kontinensverseny hétfőn a vegyes váltók versenyével ér véget.
Szerző
Témák
öttusa
2018.07.22 20:34
Frissítve: 2018.07.22 20:45

Az esélyesek könnyed sikerével kezdődött a szezon

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:46

Fotó: MTI/ Bodnár Boglárka
A címvédő MOL Vidi FC és a tavalyi ezüstérmes Ferencváros is négy gólt szerezve győzött az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idényének első játéknapján.
Lesz mérkőzés? – kérdezték a Bozsik-stadion fedett tribünjén helyet foglaló szurkolók szombat este, amikor a kispesti szezonnyitó kezdetére dörgéssel, villámlással és heves esőzéssel megérkezett az ítéletidő. Addigra Felcsúton hivatalosan is megkezdődött a 2018/2019-es hazai labdarúgóidény, a Honvéd–Haladással párhuzamosan pedig további három találkozó zajlott: a Vidi különösebb megerőltetés nélkül nyert a több, mint 80 percig emberhátrányban futballozó újonc Kisvárda ellen.
Végül a XIX. kerületben is volt játék, melyet a nem csillapodó időjárásra való tekintettel Berke Balázs játékvezető csupán egyszer, az első játékrész hajrájában szakított meg. A kilátogatók öt gólt, egy kiállítást és helyenként kifejezetten látványos megoldásokat is láthattak. A hazai közönség nagy örömére a végjátékban már nem a villámok, hanem a kispestiek saját nevelésű fiataljai villogtak, a 22 éves Lukács Dániel első élvonalbeli gólját jegyezte, az NB I-ben szombaton, 17 esztendősen debütáló Czipf Dominiket pedig csupán a felső léc akadályozta meg abban, hogy gólt ollózzon Király Gábornak.
„Sikerült mindent megcsinálom, amit a mester kért, de ennél is jobban örülök annak, hogy megszereztem az első gólomat a Honvédban. Még a kispadon ülve kigondoltam, hogy ha betalálok, a vizes füvön megcsinálom a becsúszós gólörömöt, nagy élmény volt az első gólom. Külön jóleső érzés, hogy ezt még a Bozsik-stadionban élhettem át” – értékelt lapunknak a bő fél órát játszó Lukács, aki csapatával együtt a harmadik fordulóban szerepelhet utoljára az építkezés miatt lebontás előtt álló Bozsikban hazai pályán.
Kispesten a válogatott másodedzőjeként jelen volt Gera Zoltán is, aki másnap az Üllői úton, a Ferencváros stábtagjaként kapott szerepet. Gera és a stadion hazai szektoraiba (az egyik kapu mögötti rész egy korábbi büntetés miatt zárva volt) jegyet vásárlók vasárnap jóval több helyzetet láthattak, mint csütörtökön, az Európa-liga kieséssel végződő izraeli mérkőzésen. A házigazda végig irányította az összecsapást, amely igazából már 45 perc alatt eldőlt: az FTC a Videotont „másolva” szintén négy gólig jutott.

Gól, kiállítás, bocsánatkérés (Népszava-interjú)

Az FTC-ből kölcsönadott Priskin Tamás szerezte a Haladás egyenlítő gólját Kispesten, ám a csatár a teljes mérkőzést nem játszhatta végig, mivel egy ütésért a hajrában kiállították. – Magasról zuhant a mélybe, hiszen bár góllal segítette új csapatát, később piros lapot kapott. – Elismerem, hogy hülyeséget csináltam, nem szabadott volna visszaütnöm. A gólnak viszont ennek ellenére is örülök, fontos, hogy már az első mérkőzésemen sikerült betalálnom. Sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk. – Volt csapattársát, Batik Bencét találta el. Ír majd neki egy üzenetet? – Előtte én is kaptam tőle, azt nem vette észre a játékvezető, az enyémet viszont igen, ilyen a futball. A csapattársaimtól elnézést kérek. – Újrakezdés – a mellőzöttség időszaka után ez lesz a jelszava? – Egyértelműen a több játéklehetőség reményében érkeztem Szombathelyre, a legfontosabb, hogy minél többet játszhassak. Bízom benne, hogy az idei szezon más lesz, mint az előző.

Az 1. forduló eredményei

Puskás Akadémia–Debrecen 0-1 Felcsút, 931 néző. Játékvezető: Vad II. Gólszerző: Calvente (77.) MOL Vidi FC–Kisvárda 4-0 Felcsút, 1744 néző. Jv.: Bognár T. Gólszerzők: Lazovic (16.), M. Scepovic (36.), Juhász R. (44.), S. Scepovic (92.) Kiállítva: Vári B. (Kisvárda, 12.) Mezőkövesd–Paks 3-1 Mezőkövesd, 1977 néző, v: Erdős. Gólszerzők: Drazic (30.), Szalai A. (38.), Cseri (80.), illetve Kulcsár D. (33.) Budapest Honvéd–Haladás 3-2 Bp., Bozsik-stadion, 1670 néző. Jv.: Berke. Gólszerzők: Danilo (38.), Kamber (67.), Lukács D. (76.), illetve Priskin (45.), Bamgboye (80.) Kiállítva: Priskin (Haladás, 81.) FTC–DVTK 4-1 Bp., Groupama Aréna, 6920 néző. Jv.: Andó-Szabó. Gólszerzők: Tamás Márk (öngól, 14.), Heister (25.), Varga Roland (45+2, 69.), illetve Bacsa (45.) 

2018.07.22 19:46