Tragédia a Dózsán - Marad a házi őrizet, jön a nyomkövető

Publikálás dátuma
2017.09.20 16:16
Fotók: police.hu
Fotó: /
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. szeptember 18-án három hónappal meghosszabbította M. Richárd házi őrizetét és elrendelte a mozgásának nyomkövetővel történő ellenőrzését - közölte a Fővárosi Törvényszék. 

Az ügyészség indítványozta a gyanúsított házi őrizetének meghosszabbítását, valamint mozgása nyomkövető technikai eszközzel történő ellenőrzésének elrendelését. A bíróság megalapozottnak találta az ügyészi indítványt. A nyomozó hatóság 2017. augusztus 28-án a Dózsa György úti baleset miatt M. Richárd ellen indult büntetőeljáráshoz egyesítette az ellene közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségének a gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyet.

A nyomozás még folyamatban van, amelynek során a hatóság szükségesnek tartja szakértői vélemények és okiratok beszerzését, illetve további kihallgatások foganatosítását. A bíróság álláspontja szerint az M. Richárddal szemben alkalmazott kényszerintézkedés oka változatlan. A gyanúsított közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el azt az újabb cselekményt, amely bizonyítottság esetén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklás vétségének a megállapítására lehet alkalmas. A jármű vezetéstől sem a büntetőpontos eltiltás, sem pedig a vezetői jogosultságának a visszavonása nem tartotta vissza.

Az eljárás során kiderült az is, hogy M. Richárd a Dózsa György úti balesetet követően is vezetett. Erre figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsított a mozgását szigorúan korlátozó kényszerintézkedés nélkül a jövőben is elkövetne szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt. Ezért a házi őrizetnél enyhébb korlátozás alkalmazása nem elegendő vele szemben. A bíróság az ügyek egyesítését követően ismerte meg a gyanúsított ellen korábban indult büntetőügy részleteit.

A két eljárás adatai alapján a közlekedési szabályokat éveken át megsértő gyanúsítotti magatartás rajzolódik ki, ezért a bíróság egyetértett az ügyésszel abban, hogy a bűnismétlés veszélye – megnyugtatóan – csak technikai nyomkövető eszközzel küszöbölhető ki. Ez ugyanis megkönnyíti a gyanúsított mozgásának az ellenőrzését. Ha az eljárás során a gyanúsított bármikor megszegi a házi őrizet szabályait vagy eljárási cselekményen idézés ellenére, ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető, vagy elrendelhető az előzetes letartóztatása.

A végzés nem jogerős.

Szerző
2017.09.20 16:16

Lóg a vezeték, késnek a miskolci vonatok

Publikálás dátuma
2018.07.18 18:37
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Több mint másfél órás késés is előfordulhat a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon, pótlóbuszokkal szállítják a MÁV utasait.
Elszakadt a felsővezeték Aszód és Tura között, emiatt 60-100 percet is késhetnek a miskolci vonatok, - jelentette be szerda délután a MÁVInform.
A vasúttársaság már szervezi a vonatpótló buszokat, amelyek Aszód és Hatvan között viszik majd az utasokat. A szakemberek megkezdték a műszaki hiba kijavítását: hogy kárpótolják az utasközönséget, a fennakadás miatt a Budapest-Keleti pályaudvar és Hatvan között valamennyi vonat felármentesen vehető igénybe.  Kassa felé a Hernád Intercity kerülő útirányon keresztül, Újszászon és Szolnokon át közlekedik - olvasható az MTI-nek is eljuttatott közleményben. 
2018.07.18 18:37

Autók ütköztek, teljes útzár a 45-ös úton

Publikálás dátuma
2018.07.18 15:55
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava/
Személyautók karamboloztak Szentes térségében, a balesetben többen megsérültek.
Teljes útzárat rendeltek el 45-ös főút Szentes és Hódmezővásárhely közötti szakaszán, ahol szerda délután két autó ütközött: a balesetben hárman megsérültek a rendőrség szerint, őket mentők ápolják - ,míg a tűzoltók a roncsokat próbálják eltávolítani.
A műszaki mentés és helyszínelés idejére a rendőrök megállították a forgalmat - írja az Útinform –  emiatt komoly torlódás alakulhat ki az érintett útszakaszon.   
2018.07.18 15:55