futball;magyar válogatott;Nikolics Nemanja;Bernd Storck;

2017-09-21 07:51:00

Tovább szűkül Storck lehetőségeinek köre

Az Egyesült Államok labdarúgó-bajnokságában gólkirályi címre pályázó Nikolics Nemanjára a selejtezőket záró két összecsapáson sem számíthat a szövetségi kapitány.

Nikolics számára hamarabb véget ért a selejtezősorozat, minthogy a csapat hiú világbajnoki reményei elszálltak volna. A korábban a magyar és a lengyel élvonal legeredményesebbjeként is végző, napjainkban a Chicago Fire együttesét erősítő 29 éves támadó ugyanis legutóbb tavaly októberben, Lettországban volt válogatott, az viszont tegnap óta kijelenthető, hogy a vb-selejtezősorozatból hátralévő két mérkőzésen nem lesz az.

„Nem” – felelte egyértelműen a játékos a Nemzeti Sport azon kérdésére, pályára lép-e Svájc vagy Feröer ellen. – A két szeptemberi mérkőzést azért mondtam le, mert a Chicagóra szerettem volna összpontosítani és ez most, az alapszakasz végéhez és a rájátszás rajtjához közeledve sincs másként. Jelen helyzetben kötelességem itt maradni és segíteni – így az indoklás. A történet ennél azért árnyaltabb.

A télen Chicagóba költöző Nikolics márciusban azért nem kapott meghívót, mert Storck szerint a klubváltása után „nem lett volna szerencsés, ha hazatérne, de adott esetben Portugália ellen mégsem lépne pályára”, júniusban pedig azért, mert Storck nem szerette volna hazarángatni a játékost, miközben az Államokban az Oroszország és Andorra elleni mérkőzések napján is játszottak. Pedig mint utólag tudható, elkélt volna egy gólszerző... Szeptemberben viszont már a játékos hivatkozott a fontos(abb) feladataira, csakúgy, mint most.

„Két-három hónap türelmet kértem Bernd Storcktól, aki korrekt volt, megértette érveimet. Aki azt gyanítja, harag van köztünk, téved, ha a kapitány számít rám, a következő selejtezősorozatban a rendelkezésére állok. Meglehet, egyesek szerint cserben hagyom a válogatottat, de ez akkor lenne így, ha meghatározó játékosként mondanék nemet. Szentül hiszem, hogy leszek még válogatott” – nyilatkozta a 2015 ősze óta íródó Storck-érában peremembernek számító futballista, aki a tengerentúli ligában 29 idei találkozóján 18 gólt szerzett, ezzel továbbra is versenyben van a gólkirályi címért. Riválisa e tekintetben a világ- és Európa-bajnok spanyol csatár, David Villa, aki eddig 19 alkalommal zörgette meg a hálót.

Nikolics újbóli „beintése” azért különösen kellemetlen, mert csatárposzton minden korábbinál szűkösebbek Storck variációs lehetőségei. A Nikolicshoz hasonlóan sokáig – hiába – a válogatottba követelt horvát gólkirály, Futács Márkó korábban megsérült, csakúgy, mint Szalai Ádám a lettek ellen, Priskin Tamás pedig a kiállítása miatt többmeccses eltiltásra számíthat. Ha itt megemlítjük, hogy a támadókon kívül további meghatározó játékosok, például Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs sem játszhatnak legközelebb, kijelenthető, hogy a kapitány helyzete nem túl irigylésre méltó...

Viszont legalább a kvalifikáció miatt már nem kell aggódnia Storcknak.

Alakul a telt ház Feröer ellen
Noha a nemzeti tizenegynek már matematikai esélye sincsen arra, hogy kvalifikálja magát a vb-re, két selejtezőmérkőzés még hátravan. A sorozatot az október 7-i, Svájc elleni vendégjáték után három nappal Budapesten, Feröer-szigetek ellen zárja a csapat, várhatóan a korábbi találkozókhoz hasonlóan telt ház előtt, a Magyar Labdarúgó-szövetség internetes jegyértékesítő felületének tegnap délutáni adatai alapján ugyanis mostanra alig kétezer értékesíthető belépő maradt.