Lebilincselő közgyűlés után Wladár Sándor az elnök

Publikálás dátuma
2017.09.24 23:21
Fotó: Molnár Ádám
Fotó: /

Sós Csaba szakmai alelnök megerősítette korábbi bejelentését, távozik ebből a pozícióból és a jövőben szövetségi kapitányként folytatja munkáját. Ezzel kezdődött a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi rendkívüli közgyűlése, amelyen hosszú ideig ez volt az egyetlen normális, a szervezet múltjához méltó jelenet.

Miután Sándor Elek levezető elnök bejelentette, hogy a 198 szavazati joggal rendelkező küldött közül 147-en jöttek el (később lettek 151-en is), elszabadult a pokol. Tóth István, szentendrei klubelnök azért indítványozta a közgyűlés felfüggesztését, mert szerinte több mint 40-en nem rendelkeznek érvényes meghatalmazással, ezért nem szavazhatnak. Szeptember 1-én ugyanis nem zárták le a közgyűlést, hanem elhalasztották, mert az előző elnök, Bienerth Gusztáv visszahívása után úgy döntött a gyűlés, hogy az alapszabály módosítása és az új elnökválasztás nincs megfelelően előkészítve. Tóth azt mondta, az alapszabály nem ad lehetőséget halasztásra, Sándor Elek - aki közismert sportjogász - erre azt válaszolta, hogy több jogi szakemberrel is konzultált és a halasztásnak nincs jogi akadálya. Ha ez halasztott közgyűlés, akkor a szeptember elején kiadott megbízások most is érvényesek.

Érvek és ellenérvek bekiabálása után nagy nehezen sikerült elérni egy szavazást a felfüggesztés ügyében, az indítványt heten támogatták, öten tartózkodtak, a közgyűlés tehát folytatódott. Nem is akárhogy: Hornyák Viktor, a debreceni Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely szakembere kisétált a pulpitushoz és egy bilincset dobott a levezető elnök és a mellette ülő Sós Csaba elé.

Fotó: Molnár Ádám

Fotó: Molnár Ádám

"A közgyűlés rendjének megzavarásáért ki lehetett volna vezettetni Hornyák urat, de nem akartam még nagyobb botrányt, ezért nem kértem a biztonsági szolgálat segítségét, szerencsére Szabó Tünde sportállamtitkár kért szót, és beszéde alatt lecsillapodtak a kedélyek" - mondta a Népszavának a levezető elnök a nem mindennapi közjátékról.

A folytatás is vontatottan haladt, de nagy nehezen sikerült elfogadni az új alapszabályt - visszakerült a közgyűlés hatáskörébe a főtitkár megválasztása és ismét a Bienerth-éra előtti logót használja a MÚSZ -, az elnökválasztás pedig már kifejezetten gyorsan ment, mivel a jelöltek közül Czene Attila a közgyűlés előtt, Tóth István és Hornyák Viktor pedig a közgyűlésen mondtak le jelölésükről. Maradt Horváth Gergely Domonkos üzletember és Wladár Sándor korábbi olimpiai bajnok úszó. Mivel azonban előbbi nem kapott legalább ötven százalékos támogatást a jelenlévőktől, nem indulhatott harcba a pozícióért, az egyedül maradt Wladár pedig 143 igen szavazattal, 5 nemmel és egy tartózkodással lett elnök. Batházi Tamás a MÚSZ új főtitkára, Turi György a szakmai, Becsky András pedig az általános alelnök.

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Wladár bejelentette, hogy a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamást kéri fel elnöki tanácsadónak, a Népszava kérdésére pedig azt válaszolta, nem tervezi a MÚSZ átvilágítását, nem szeretné, ha újabb csontvázak dőlnének ki a szekrényből.

"Jogszerűen lezajlik az átadás-átvétel, ezután a célom, hogy a sportolókról és sikereikről szóljanak a híradások, a szövetségben pedig nyugodt, eredményes munkát tudjunk végezni" - emelte ki az új vezető.

Szerző
2017.09.24 23:21

Igazi spanyol sztárcsapathoz utazhat az Újpest

Publikálás dátuma
2018.07.20 15:42

Fotó: AFP/ CHRISTOF STACHE
A lilák jövő csütörtökön, Spanyolországban kezdenek, visszavágó egy héttel később, a Szusza-stadionban. Nebojsa Vignjevic élvezhető futballt és szoros eredményt ígér.
A Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójából kedden továbbjutó MOL Vidi FC és az Európa-liga hasonló szakaszából továbblépő Budapest Honvéd után csütörtökön az első párharc 3-1-es veresége ellenére hazai környezetben 4-0-ra nyerő Újpest is kvalifikálta magát a második körbe, a négy élvonalbeli kupacsapatból tehát egyedüliként a Ferencváros vérzett el. Az újpestiek fordításának a Neftci Baku legyőzésén túl komoly „jutalma” van, hiszen a hazai kupagyőztes az EL háromszoros győztesével (2014, 2015, 2016), az előző szezonban a BL negyeddöntőjéig jutó Sevillával találkozik a következő fordulóban.
„Remélem, azok az emberek, akik negatív kritikával illették a csapatot az első meccs után, most bocsánatot kérnek majd. Örülök, hogy a labdarúgóim megmutatták, hogy mit tudnak és mire képesek – idézi az ujpestfc.hu az Újpest vezetőedzőjét, Nebojsa Vignjevicet. – Köszönöm a szurkolóknak, mert nagyon fontos szerepet játszottak a visszavágón, nagyszerűen biztatták a csapatot. Hatalmas élmény, hogy sikerült eredményesnek lennünk, óriási dolog, hogy a Sevilla ellen pályára léphetünk majd. Jó lehetőség ez az együttesnek és a stábnak is, hogy tanuljunk egy ilyen kaliberű csapattól. Tudom, hogy mindent megteszünk majd azért, hogy élvezhető futballt nyújtsunk és szoros eredmény alakuljon ki.”
Pénteken kialakult a továbbiak pontos menetrendje is, amelynek megfelelően jövő csütörtökön idegenben, 21.45-től kezdenek a lila-fehérek Spanyolországban. A visszavágóra egy héttel később, a Szusza-stadionban kerül sor. A BL-ben a bolgár Ludogorets ellen szereplő MOL Vidi FC ugyancsak vendégként kezdi a maga párharcát kedden (második mérkőzés a következő szerdán, Felcsúton), míg az El-ben a luxemburgi Progres Niederkorn csapatát kapó Budapest Honvéd csütörtök este a Bozsik-stadionban fogadja ellenfelét a 2. forduló első találkozóján.
Szerző
2018.07.20 15:42

Izraeli vereséggel esett ki a Ferencváros

Publikálás dátuma
2018.07.19 22:00
A ferencvárosi Fernando Gorriarán és az izraeli Ejtan Tibi a labdarúgó Európa Liga-selejtező első körében játszott Ferencváros -
Fotó: MTI/ Illyés Tibor
2-1-es vereséggel búcsúzott a kupasorozattól a hazai NBI ezüstérmes csapata, az Európa-liga selejtező első fordulójában véreztek el.
Magyar idő szerint 19 órától kezdett Netanyában a Maccabi Tel-Aviv vendégeként a Ferencváros, amely bár a budapesti mérkőzésen 1-1-re végzett izraeli ellenfelével szemben, az idegenben kapott gól miatt kiesésre állt. Mindez kezdetben visszaköszönt: a Maccabi játékosainak nem volt sürgős, a mezőnyben a küzdelem dominált, igazán veszélyes helyzet sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. Magyar lehetőséget a Marcel Heister passzával elfutó Kjartan Finnbogason lövése jelentett fél óra után, az első játékrész lefújása előtt kevéssel azonban ismét jött a Magyarországon is a hajrában eredményes Eliran Atar, aki 22 méterről hatalmas gólt szerzett – ezzel már gólelőnyben volt a Maccabi. 
A térfélcserét követően az utóbbi években rendre a csoportkörig jutó izraeliek álltak közelebb az újabb találathoz, kétszer is kapufát találtak. Thomas Doll előbb Davide Lanzafamét Varga Rolandra, majd Ivan Petriakot Böde Dánielre cserélte, ám a helyzetekig csupán elvétve eljutó Ferencvárosnak a cserék után sem volt sansza: az NB I ezüstérmese 2-1-es összesítéssel búcsúzott a kupasorozattól.
A kieséssel egy időben a magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi a „búcsúmeccsén” 2-1-re nyert Tbilisziben a Kalmár Zsolttal, Vida Mátéval és Vida Kristopherrel is rohamozó Dunaszerdahellyel, azaz továbbjutott a DAC. Az azeri Neftci Baku ellen 3-1-es hátrányból induló Újpest találkozója lapzártánk után ért véget.
Csütörtökön összesen négy magyar érdekeltségű párharcot rendeztek a labdarúgó Európa-ligában. A selejtező 1. fordulójában a legkorábban az Eppel Mártont és Elek Ákost is foglalkoztató kazah klub, a Kajrat Almati látta vendégül az andorrai UE Engordany együttesét, a vége kiütés lett: 7-1-re nyertek a kazahok, nagyban köszönhetően a Honvédtól igazolt Eppel négy (!) találatának. A Kajrat 10-1-es összesítéssel lépett a következő körbe, a válogatott csatár az első mérkőzésen egyszer volt eredményes.
Szerző
2018.07.19 22:00
Frissítve: 2018.07.19 22:01