ajánlat;szövetség;Botka László;

2017-09-25 12:17:00

Botka László ajánlata az ellenzéki összefogásra - Videó

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap kora este Győrben, a 28. Őszirózsa fesztiválon, mintegy kétszáz ember előtt elmondta: reményi szerint minden demokratikus mozgalom elfogadja majd a javaslatát, mert a Fidesz választási rendszere szerint ahhoz, hogy a kormányt leváltsák, mind a 106 egyéni választókerületben közös jelöltet és közös listát kell állítani. Kormányváltók szövetségét szeretnénk létrehozni - tette hozzá. 

Kiemelte: nem csak a közvélemény-kutatások szerint akar a magyar választók többsége kormányváltást, ezt az ellenzék a mindennapokban is érzékeli. Az emberek szerint a Fidesz nyolcéves kormányzása alatt az ország igazságtalan lett. Minden döntésben csak a gazdagoknak segítettek, ilyen volt az egykulcsos adórendszer, vagy a családtámogatási rendszer. Kérdésekre válaszolva a párt nyugdíjprogramjáról elmondta, hogy bevezetnék a megélhetési minimumot, e szerint aki nyugdíjas, nem kaphat a megélhetéshez szükségesnél kevesebbet. Duplájára emelnék a minimum nyugdíjat, jelentősen megemelnék a százezer forint alatti nyugdíjakat és visszaadnák a 13. havi nyugdíjat. "Politikánk lényege, hogy megélhetési minimum legyen Magyarországon" - hansgúlyozta Botka László, hozzátéve, hogy ennek forrását elő fogják teremteni. Közölte azt is: hétfőn ismerteti a jövő évi országgyűlési választásokra összeálló szövetségre vonatkozó ajánlatát.

Ez most meg is történt.

A hat pontba szedett ajánlás szerint:

1.  Ajánlatunk objektíven mutatja az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, az MLP és a Momentum közvéleménykutatások szerinti támogatottságát, így egyértelműen és vitathatatlanul meg lehet állapítani a pártok közötti arányokat a lista 96 helyén. 

2. A listás helyeket az arányoknak megfelelően 1-32, 33-64, 65-96 sávokban osztjuk szét. 

3. Így az adatok alapján, az alábbi arányok és abszolút számok álltak elő: 

4. A pártokhoz nem köthető szakértők esetleges listás helyeit közös megegyezéssel, nem egyik vagy másik párt helyének rovására határozzuk meg. 

5. Az egyéni körzetekben minden szervezetnek arra kell törekednie, hogy azt a jelöltet válasszuk ki és támogassuk, aki helyben a legesélyesebb. 

6. Ajánlatunkat minden párt felé levélben is megtesszük.