Bulvár;szakítás;Nacsa Olivér;

2017-09-26 09:36:00

Mi történt? Esküvője előtt szakított a népszerű humorista

Nem lehet könnyű a celebvilágban tartós kapcsolatot kialakítani. 

Talán amiatt is, hogy minden a kíváncsi szemek előtt zajlik, és amiatt is, hogy amikor még csak bimbózik a szerelem, szinte kötelező azonnal lángoló szavakkal magasztalni az éppen sarjadó érzelmeket, vagyis azonnal - hogy legyünk prózaibbak - túl magasra tenni a lécet, aminek aztán a hétköznapokban nehéz megfelelni.  

Annyira szeretjük egymást, hogy mindent együtt szeretnénk megélni, amit nő és férfi együtt megélhet – ezt az erősen felhevült mondatot  a Barátok közt egykori szereplője, Pataki Szilvi színésznő mondta a Borsnak. Igaz, már három éve. A "férfi" pedig, aki kiváltotta a heves érzelmeket, Nacsa Olivér, a hajdan  - Bagi Ivánnal - a humoristák világában kétségtelenül tehetséges szereplőként feltűnő fiatalember volt. ( Facebook-profilja szerint jelenleg az MTVA munkatársa, mint "műsorvezető, előadóművész, producer". )

Hogy mit és hogyan éltek meg az elmúlt 3 év alatt, arról nincs tudomásunk, ám, annak ellenére, hogy Nacsa két évvel ezelőtt, amikor az összeköltözés mellett döntöttek, a Borsnak azt mondta, hogy "napirenden van az esküvő", az bizony lekerült a "napirendről". Pedig.

Nagyon megtaláltuk egymást, és nagyon szépen sikerült egymáshoz csiszolódnunk - mondta akkor, vagyis két éve lelkendezve a humorista.

Ám a hírek most arról a szomorú fejleményről szólnak, hogy az a véget nem érő, örök szerelem mégis véget ért. 

Kedves barátaink, ismerőseink, tisztelőink! Szeretnénk elejét venni mindenfajta találgatásoknak, pletykáknak és szóbeszédnek. Szilvi és én három és fél év után úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az életünket. A döntést közösen hoztuk meg, az elválásunk a legnagyobb barátságban, mély szeretetben, békében és kölcsönös tiszteletben történt. Arra szeretnénk kérni mindenkit, legfőképpen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben azon döntésünket, hogy ennél többet nem szeretnénk megosztani a nyilvánossággal- továbbítja a Bors Nacsa Olivér üzenetét, amit a közösségi portálon tett közzé. Az üzenet végén maradt még hely némi szigorú fenyegetőzésnek is: 

Abban a nem várt esetben, ha kérésünket a sajtó nem tartja tiszteletben, úgy személyiségi jogaink esetleges megsértésének következményeként a megfelelő jogi lépéseket.

( Kicsit ijedten átolvastuk a fentieket, reméljük nem lesz baj.)  A két törött szívnek gyors gyógyulás kívánunk. 

A Bors még többet pletykálgat, a múltat ( Nacsa házasságát) is felemlegetve, ezeket itt olvashatják