Donald Trump söralátétje

Publikálás dátuma
2017.09.29 07:40
Fotó: AFP/Olivier Douliery
Fotó: /

Azt követően, hogy elbukott a Kongresszusban az Obamacare felszámolásának terve, Donald Trump elővarázsolta a kalapból adóreformját. A növekedésért, a munkahelyteremtésért, a családokért és Amerikáért – ezekkel a hangzatos szavakkal vezette fel Indianapolisban fiskális reformját az elnök, aki szerint a „történelmi adókönnyítések” a kisembereknek kedveznek majd. Ellenfelei, és nem csak a demokraták, szerint elsősorban az olyan „kicsik” mint ő lesznek a haszonélvezők.

Egy papírlap, (söralátét?..) elég lesz az adminisztrációhoz – hangoztatta Trump az adóreform ismertetésekor. Eszerint a tehermentes jövedelemhatár megduplázódik, a házaspárok 24 000 dollárig, az egyedülállóak 12 000 dollárig mentesülnek a kötelezettség alól. Az eddigi hét adósávot három váltja fel, 12, 25, 35 százalékos kulcsokkal, de a hírek szerint a törvényhozók, biztosítandó a progresszivitást, beépítenének még egy szeletet a 35 és a jelenlegi maximum 39,6 százalék közé. Egyelőre homályban van, hogy lesznek-e változások, amelyek az ingatlanadózást, a jótékonysági adományokat, vagy például az idősgondozásból keletkező bevételeket érintik. Donald Trump „drámai” változásokat ígért a vállalkozások számára is. Versenyképesség javulás, új munkahelyek százezrei, bérnövekedés – sorolta a hozadékát a tervnek, amely az eddigi 38 százalékról 20 százalékra csökkenti a társasági adó mértékét. Igaz augusztusban még 15 százalékot vizionált, de a ráta így is elmarad a fejlett országok 22,5 dolláros átlagától. További kedvezményként a vállalatok öt év alatt amortizálhatják új befektetéseiket. Az egyéni vállalkozók, amely státusz a leggazdagabbak számára is kínálkozó lehetőség, 25 százalékos fix kulccsal adóznának, de ehhez várhatóan a Kongresszusnak is lesz szava. Az osztalékadó marad 23,8 százalék, és egyelőre nem változik a gazdagok hozzájárulása sem az Obamacare pénztárához. Trump 2800 milliárd dollár repatriálását reméli azon multinacionális cégektől, amelyek külföldön parkoltatták nyereségüket, megkönnyítve számukra a választást egy csökkentett, de pontosan még nem tisztázott adókulccsal.

A Wall Street Journal számításai szerint tíz év alatt 5800 milliárd dollárra rúg az adócsökkentés, ugyanakkor a költségvetés bevételei több adókedvezmény eltörlése, és az adóelkerülő rések bezárása révén 3600 milliárddal gyarapodhatnak, így a kezelendő lyuk 2200 milliárd dollárnál áll meg. Mindez azonban még a törvényhozók akaratától függ, a megmérettetésre, legjobb esetben, októberben kerülhet sor, azután, hogy a Kongresszus előre lép a 2018-as költségvetés tekintetében, de sokan kételkednek abban, hogy idén érdemi döntés születik.

2017.09.29 07:40

Már saját párttársai is támadják a keménykedő Seehofert

Publikálás dátuma
2018.07.16 08:30

Fotó: DPA/ JENS BUTTNER
A menekültügyben szigort pártoló belügyminisztert népszerűsége már csak 37 százalékos. A megkérdezettek 57 százaléka kifejezetten rossznak tartaná, ha tárcavezető maradna.
Mind többen bírálják saját pártján belül is Horst Seehofert. Az ellenzék, illetve a szociáldemokrata SPD bírálatai után a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) több tagja is éles bírálatokkal illette a párt elnökét, szövetségi belügyminisztert a menekültkérdésben elfoglalt radikális álláspontja miatt. „Fellépése sokakat megdöbbent és elidegenít” – jelentette ki a CSU előző elnöke, Erwin Huber bajor tartományi képviselő a Spiegel beszámolója szerint. Kezdetben a bajor párton belül teljes egészében támogatták Seehofer menekültpolitikáját, a helyzet azonban mostanra jelentősen megváltozott. Sokan kérdezték tőle, hogy fellépésével régi párbéli riválisának, a nála is radikálisabbnak tartott Markus Söder bajor miniszterelnöknek akart-e ártani az októberben esedékes bajor tartományi választás közeledtével. Mintha ezzel is némiképp igyekeztek volna enyhíteni Seehofer felelősségén. A Spiegel beszámolója szerint a párt tagságában is növekvő ellenállással tapasztalható a vezetés politikájával szemben. Ezt jelzi, hogy mind többen – már 1200-an – csatlakoznak a „Közép Uniója” nevű CSU-csoportosuláshoz, amely a CSU liberális szárnyának tekinthető. Alapítója, Stephan Bloch a Spiegelnek azt mondta, súlyos hiba a menekülteket bűnbaknak beállítani azokért a történésekért, amelyek a társadalomban mennek végbe. Bloch egyúttal bocsánatkérést követelt Seehofertől, amiért lelkesen közölte, hogy 69. születésnapján ugyanennyi afgán menedékkérőt utasítottak ki Németországból. „Ez jóval magasabb szám annál, mint amit eddig megszokhattunk” – büszkélkedett a keresztényszociálisok elnöke. Ez a kijelentés azért kavart nagy vihart Németországban, mert egyikünk öngyilkos lett, ezután az ellenzék élesen támadta a szövetségi belügyminisztert.  Az egykori német munkaügyi miniszter, Norbert Blüm (CDU) a Süddeutsche Zeitungban írt kommentárjában úgy vélte, a CSU-nál egyre inkább háttérbe szorulnak a keresztény értékek. „Riasztó az az érzéketlen hang, ami a CSU-nál a menekültkérdést jellemzi” – fejtette ki.  Seehofer népszerűsége már csak 37 százalékos a teljes lakosság körében – derült ki a ZDF által közzétett adatokból. A megkérdezettek 57 százaléka kifejezetten rossznak tartja, ha belügyi tárcavezető maradna.  
2018.07.16 08:30
Frissítve: 2018.07.16 08:30

Mutyirejtegetéssel és jövedelemvágással búcsúzik az Országgyűlés

Publikálás dátuma
2018.07.16 07:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Utoljára ül össze ezen a héten a parlament, ám mielőtt a honatyák elmerülnek a szabadságban. elfogadják a költségvetést, megvédik magukat a sajtótól, illetve lezúzzák a hajléktalanokat.

Pintér sándor egymagában

A honatyák nemcsak azt szavazhatják meg, miképp lehet elrejteni a gyanús ügyleteket, hanem azt is, miképp lehet intézni őket. A fideszes többség a héten felhatalmazza Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egymaga döntse el: milyen EU-n kívüli cég terjeszkedhet Magyarországon. A hivatalos verzió szerint persze ezzel a Magyarország biztonságát sértő külföldi befektetéseket akarja a kormány semlegesíteni. 

Szerző
2018.07.16 07:30
Frissítve: 2018.07.16 07:30