Bulvár;kórház;lemondás;szívbetegség;szülők;kisbaba;

2017-09-29 09:34:00

Otthagyták a kórházban a szívbeteg kisbabájukat - Üzentek, hogy nem kell

A hat hónapos kisfiúról a Győr-Moson-Sopron megyei kórházban derült ki, hogy szívbeteg, szülei eredetileg egy fertőzés miatt vitték be az intézménybe. A diagnózis azonban megpecsételte a csecsemő sorsát: a szülei úgy gondolták, hogy nem vállalják az ezzel járó terheket. Két hétig felé sem néztek - írja a Bors -  egy papírt hagytak a kórházban, hogy lemondanak a gyerekről. 

Az orvosok szerint a csecsemőnek minden esélye megvan a gyógyulásra, korábbi két műtétje után még egy operációra van szüksége és az azt követő kezelésekre. Egy háromgyerekes fiatalasszonyt olyan mélyen megérintett a magára hagyott kisbaba sorsa, hogy gyűjtésbe kezdett a közösségi portálon.  Arról is beszélt a lapnak, hgy tudomása szerint a kisfiú hamarosan örökbefogadható lesz, és arról is, hogy számára érthetetlen a helyzet, ami alapvetően más, mint amikor egy újszülöttet hagynak a kórházban. Egy féléves gyerek már megismeri a szüleit, reagál, ha meglátja őket, és szenved a hiányuktól.

A Bors értesülése szerint a győri Lurkó alapítvány is foglalkozik a kisfiú ügyével, az adományokat ott is várják, hogy a magára hagyott csecsemő sorsa elrendeződéséig se szenvedjen hiányt.