Tarlós István;Római-part;Római-parti mobilgát;

2017-09-29 19:20:00

Cserbenhagyja a Fidesz Tarlós Istvánt?

A választások közeledtével a fővárosi Fidesz kihátrálna a mind népszerűtlenebb Római-partra tervezett mobilgát vízparti nyomvonala mögül, cserben hagyva az ezt erőltető Tarlós István főpolgármestert.

Ismét baráti tüzet kapott Tarlós István főpolgármester a pártjától. Miután a városháza vezetője évek óta kardoskodik az ártérbe épített szállodák, illetve az Orbán-közeli lakópark érdekeinek is éppen megfelelő vízparti gát nyomvonala mellett - igaz, Tarlós szerint az eddigi szakértői vélemények is ennek a nyomvonalnak az indokoltságát támasztják alá – a pártja a jelek szerint most meggondolta magát.

Csütörtökön Bús Balázs óbudai polgármester a fővárosi közgyűlésben nagy hirtelen előállt egy, a vízparttól távolabb, a sétány belső oldalán húzódó gátvonal lehetőségével is, amit tervtanulmányban vizsgáltatna most meg a közgyűlés. Igaz, Tarlósék hangsúlyozták, hogy kitartanak az áprilisban már elfogadott vízparti mobilgát mellett, mire Bús is emelt a téten: a városvezető pénteken, a Klubrádiónak már azt ígérte, hogy a kerület nem fog rábólintani semmilyen, parti gáttal kapcsolatos engedélyre, amíg nem látja a kerítésvonalon húzódó védvonalról készített tervtanulmányt.

Sőt, pénteken úgy döntöttek, hogy Óbuda is készít egy saját tervtanulmányt a kerítésvonali változatról, mintha éppenséggel nem bíznának a főváros tervtanulmányában. Megfigyelők szerint a konfliktus azzal magyarázható, hogy a Fidesz rájött: egy ilyen, több száz fa kivágásával járó, rendkívül népszerűtlen beruházás nem csak az országgyűlési választásokon lehet zavaró a kormánypártnak, de beárnyékolhatja 2019-es fővárosi önkormányzati választások esélyeit is.

Az újabb tervtanulmány íratásával a kormánypárt a választásokig mindenképpen jegelheti az ügyet. Ez viszont a politikai széljárást nehézkesen lekövető Tarlós szemét is csípheti: a főpolgármester ugyanis évek óta a legsürgősebben megoldandó feladatok között említi a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét. Így a pénteki Budapestinfón Tarlós kiosztotta Bús Balázst is, aki szerinte népszerűséghajhászásból nyújtotta be „elkésett és kétségbeesett” javaslatát. A környezetvédők és az ellenzék úgy látja: a kormánypárt csak kivárásra játszik az egésszel. Így feltűnő, hogy a fővárost továbbra sem érdekli a víztől távoli, Királyok útja-Nánási úti nyomvonal lehetősége. A "Megvédjük a Rómait" nevű Facebook-csoport vasárnap délutánra a újabb demonstrációt szervezett a Római-partra.

Kerülő úton venne a BKV a kormányközeli cégtől buszt
Tarlós István főpolgármester ellenében próbálja megrendeléshez juttatni a kormányközeli, "magyar nemzeti buszgyártónak" kikiáltott, ám igencsak drágán és egyelőre bizonytalanul szállító buszoscéget a BKV. Annak ellenére, hogy a főváros tavaly nyáron már nemet mondott arra, hogy a BKV az akkor még Mabi-bus Kft. néven futó, Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó (EAG) Kft.-től vegyen metrópótló buszokat.
Azonban a BKV most úgy kerülné meg a tiltást és Tarlós Istvánt, hogy nem közvetlenül a cégtől vásárolna, hanem a Volánbuszon keresztül egy volános megrendelésből venne át harminc járművet a metrópótlásra, ami Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője szerint a "hűtlen kezelés tankönyvi példája" – lenne, mivel járművenként további egymillió forinttal drágítaná a vételárat.
A képviselő elmondta: az ügyből kitűnik, hogy a BKV vezetését dróton rángatják a fideszes, főleg Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez kötődő érdekcsoportok az pedig szerinte Tarlós István „pillanatnyi lelkiállapotán múlik”, hogy éppen mennyire mer szembe szállni a kormánypárti lobbisták nyomulásával szemben. „Sokkal többször lehetne bátor” - fogalmazta meg véleményét Gy. Németh.


Repül a Bálna?

Immáron másodjára is eladásra kínálja a főváros a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központot 11 milliárd forinttért – döntött a fővárosi közgyűlés. Ellenzéki berkekben régóta kész tényként említik, hogy Matolcsy György jegybankelnök vetett szemet az épületre, ahol saját egyetemét szeretné berendezni. Az épületből befolyó vételárat a főváros a hármas metró felújítására fordíthatja. Mint ismeretes, a kormányközeli építőcégek kartellje nyomán legalább 30 milliárddal fog többe kerülni a beruházás mint a rendelkezésre álló keret és bár a főváros a többletfinanszírozásról tárgyal az Unióval ám csöppet sincs arra garancia, hogy meg is kapja a szükséges 30 milliárdot.

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Baranyai Tarlósnál is betalált

Újabb nekifutásból lőtt gólt könyvelhetett el Baranyi Krisztina, az Együtt kerületi képviselője: a környezetvédelmi problémákkal korábban Orbán Viktor kormányfőt, majd Lázár János kancelláriaminisztert is személyesen megkereső ellenzéki képviselő ezúttal a Budapestinfó előtt Tarlós Istvánt szembesítette azzal, hogy a túl kicsire tervezett Dél-pesti záportározó miatt ömlik a szennyvíz a Dunába. A főpolgármester közölte, hogy a következő költségvetésbe beépíti a szerinte 300 millióba kerülő tározó építését. „Csak néhány hete tudtam az egészről”, mondta el Tarlós később.