Botka László lemondott

Publikálás dátuma
2017.10.02 11:12
FOTÓ: Molnár Ádám
Fotó: /
Döntését Szegeden jelentette be, rögtönzött sajtótájékoztatón. Alább közöljük a tájékoztató szövegét.

Fontos bejelentéssel fordulok azokhoz, akik hozzám hasonlóan Magyarország sorskérdésének tartják azt, hogy a 2018-as országgyűlési választáson a demokratikus erők leváltsák Orbán Viktor bűnös rendszerét.

Azért állok most Önök elé, hogy bejelentsem, a mai nappal lemondok a miniszterelnök-jelöltségről. Erről nemrég értesítettem pártom vezetőit, és azokat a szövetségeseimet is, akik már eddig felsorakoztak mellém a kormányváltó szövetségbe.

Sajnos, ez a szövetség nem tud kiegészülni a kormányváltáshoz szükséges pártokkal. Pedig ezek közös választási fellépése a Magyar Szocialista Párttal előfeltétele lenne a sikernek.

Pont egy hete, hétfőn fontos bejelentést tettem az MSZP vezetőivel együtt. Olyan ajánlattal fordultunk hat demokratikus párthoz, melyben az MSZP lemondana listás helyei feléről, azért, hogy minden változást akaró demokratikus erőnek legyen képviselete a parlamentben, és létrejöjjön a legszélesebb összefogás.

Ez jelenthetné a Fidesz rendszerének a végét.

A Fidesz néhány ügynökének azonnali média-megjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján, vagy a Jobbikot erősítsék majd szavazatukkal.

Ez az én elmúlt néhány hónapnyi munkám, politizálásom kudarca. Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta. Szavazóik majd eldöntik, honorálják-e ezt a lépésüket.

De én arra vállalkoztam 2016 decemberében, hogy eddigi politikai tapasztalataimat, szegedi politizálásom eredményeit felhasználva, és szinte lehetetlen helyzetben győzelemre vezessem Magyarország demokratikus oldalát.

Új politikát hirdettem és olyan stratégiát, amely meggyőződésem szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése. Csak így lehet legyőzni a Fideszt.

Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán- rezsim parlamenti padsoraiban.

Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is. Hiába a kongresszusi küldöttek elsöprő támogatása, hiába a baloldali szimpatizánsok reménykedése, az elmúlt négy hónap a szövetségi politikámat a párton belülről, de a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A választáson legyőzendő ellenféllel kellett harcolni a pártomon belül is.

Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát, azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást.

Tervem az ellenzék egységesítésére, közös programra, a közös kormányzóképesség megteremtésére elbukott.

Elbukott, mert világossá vált, hogy a magyar demokratikus ellenzék nem akar nyerni, nem akarja leváltani Orbán nemzetáruló rendszerét.

Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését.

A felelősséget vállalom, ezért a mai nappal lemondok az ellenzék győzelemre vezetésének tervéről, lemondok a miniszterelnök-jelöltségről.

Hiszek a tágabb közösségemben, és hiszek a magyar emberekben. Büszke vagyok arra, hogy pártom 95%-a mellettem állt, amikor új politikai tartalmat, valódi baloldali politikát hirdettem. Mellettem állt akkor is, amikor kimondtam: egy út vezet a győzelemhez, a közös lista-közös jelöltek-közös miniszterelnök-jelölt politikája a demokratikus oldalon. Sajnálom, hogy ez a recept nem kellett néhány politikusnak.

Hiszek a változást akaró milliókban. Nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, pedig továbbra is abban hiszek. De ha másnak sikerülne, beállok mellé. Addig is őrzöm városomat, Szegedet, a szabadság és az igazságosság szigeteként.

 
Mi történik és miért?
"Nehéz pontosan értelmezni, hogy ki mozgatja a szálakat, de az elég valószínű, hogy az eseményeknek iránya van. Megjelenik Ron Werber, az MSZP volt tanácsadója az LMP mellett, állítólag ingyen vállalva a munkát. Csatlakozik az LMP-hez Demeter Márta, az MSZP volt képviselője. A Medián látványosan kimutatja, hogy zuhan az MSZP és erősödik az LMP. A Lattmann-Tarjányi páros olyan szédületes és formabontó interjúkat ad, amelyek kiválóan alkalmasak az MSZP nevetségessé tételére, majd Lattmann elmondja, hogy az LMP jelöltjét tökéletesen alkalmasnak tartja. Hogy mi történik? Az MSZP kinyírása és az LMP megemelése zajlik éppen. Nem esélytelenül" – Török Gábor elemző értékelte így az elmúlt napok eseményeit a Facebookon.

 

Gyurcsányék hátat fordítottak

Hiába vált engedékenyebbé az MSZP, a DK egy huszárvágással hátat fordított a demokratikus ellenzék egységes választási fellépésének, a közös listának, és a közös jelölteknek - írtuk korábban.

A szocialisták álláspontja nem változott, továbbra is ellenzéki összefogást, közös listát és közös egyéni jelölteket javasolnak. Az MSZP szerint a Demokratikus Koalíció (DK) éveken át másról sem beszélt, mint az összefogás szükségességéről, ennek ellenére Gyurcsány Ferenc most hátat fordított az ellenzéki tárgyalásoknak. Így reagáltak szombat délután a DK közleményére, amely szerint ők már nem tudják követni az MSZP álláspontjának változásait a demokratikus ellenzék választási együttműködésével kapcsolatban, ezért a párt elnökségi döntése alapján koordinált egyéni jelöltállítást javasolnak és önálló listát állítanak a 2018-as választásra. Azt is írták: az MSZP stratégiája és az elmúlt kilenc hónapban követett politikája lehetetlenné teszi a közös listás indulást.

A DK bejelentésének időzítése különös, hiszen Botka László tavaly december óta mindvégig a közös lista és a közös jelöltek szükségességéről beszélt, s noha az MSZP miniszterelnök-jelöltje hajthatatlan maradt abban, hogy nem szeretne egy listán szerepelni Gyurcsánnyal, a szocialisták álláspontja épp puhulni látszott e kérdésben. A DK döntése ráadásul némileg ellentmond Gyurcsány napokban tett kijelentésének, miszerint a demokratikus ellenzéki pártok akár az összes választókerületet elveszíthetik, ha külön-külön indulnak a Fidesz ellen. Az MSZP azt már januárban egyértelművé tette: a koordinált indulás a jelenlegi választási rendszerben nem lehet működőképes, vélhetően ezért tett az elmúlt napokban lépéseket a DK felé Molnár Gyula. A pártelnök lényegében azt jelentette be: az MSZP nyitott minden tárgyalásra, akár olyanra is, amely Gyurcsány választási listán való szerepléséről szól.

Mindeközben a Publicus Intézet friss – a Vasárnapi Hírek megrendelésére készült – felmérése szerint a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot növekedve 25 százalékon állt szeptemberben, a Jobbik is hozott egy százalékpontot, ezzel 11 százalékon áll, az MSZP pedig 12 százalékos támogatottságra számíthat. A Publicus szerint az LMP tábora változatlanul 3 százalék, a DK 4 százalékon áll, az Együtt nem értei el az 1 százalékot, és ez most sem sikerült a Párbeszédnek, valamint az MLP-nek sem. A Kétfarkú Kutya Párt változatlanul 1 százalékon áll, a Momentum Mozgalom támogatottsága pedig április óta 2 százalék. A bizonytalanok aránya 40 százalék.

Molnár Gyula: folytatjuk
Ezt a menetet elvesztettük - mondta sajtótájékoztatóján Molnár Gyula, az MSZP elnöke. Ezután bejelentette, hogy már holnap átalakítják az MSZP választási bizottságát, amelyet Botka László lemondása után valószínűleg ő vezet majd. A szocialisták elnöke azt állította: Botka László azért áll félre, hogy személye ne legyen akadálya az összefogásnak. Egyelőre nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új jelöltet találjanak.
Fidesz: Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő. A  kormánypárti frakció szerint "a következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek", a baloldalon semmi sem változik.
Vona Gábor sajnálja, hogy nem vitázhat Botkával
"Ma vitára készültem" - írja Vona - "Botka Lászlóval. Az RTL két hete szervezte. De Botka lemondott. Pont ma... Így nincs kivel. Sajnálom, hogy elmarad, mert fontosnak tartottam ezt a beszélgetést.
Karácsony Gergely sajnálja
"Hosszú évek óta ő volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia. Hogy mi okozta a vesztét? Hogy túl későn kezdett hozzá a pártja megújításához? Hogy túl sok konfliktust vállalt? Hogy elárulták? Vagy mindhárom egyszerre? Az biztos, hogy az ellenzéknek nem tudott békét hozni, pedig az ellenzéknek, mint ahogy az egész országnak békére és együttműködésre van szüksége" - fogalmazott Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.
Tarjányi Péter nem érez felelősséget 
Tarjányi szerint ők "nyomást helyeztek Botkára". Dacára, hogy néhány napja még Tarjányi a hvg.hu-nak úgy fogalmazot: "az a cél, hogy Botka László hátrébb lépjen, és egy, a pártok felett álló miniszterelnök-jelöltet építsenek fel, aki mögé be tudnak állni a demokratikus ellenzék pártjai". "Tükröt mutattunk nemcsak neki, hanem a többi ellenzéki pártnak is" - fogalmazott most Tarjányi Botka László távozása nyomán.
Szerző
2017.10.02 11:12
Frissítve: 2017.10.02 15:24

Jótékony célra fordítják a béremelést – több mint 3 millió forintot oszt szét minden hónapban az MSZP

Publikálás dátuma
2018.07.21 13:11

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
A párt elnöke egyértelművé tette, hogy a döntés alól senki nem vonhatja ki magát.
Javában készülnek az MSZP július 30-ai elnökségi ülésére benyújtandó határozatok. Lapunk úgy tudja, a legfontosabb ezek közül az, miszerint az MSZP vezérkara eldönti, milyen célokra, és milyen ütemezéssel fordítja jótékony célra a képviselői fizetésemelésből származó többletet – ami körülbelül 200 ezer forintot jelent honatyánként. Mivel az MSZP-Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az áprilisi választáson, és ebből tizenhat erősíti a szocialista frakciót – megközelítőleg bruttó 3 millió 200 ezer forintról van szó. Információink szerint nem lesz automatikus elosztási mechanizmus, havonta összeül majd az elnökség, és eldönti, hogy az adott hónapban mire fordítja az említett summát: legyen szó rászoruló gyerekek támogatásáról, hajléktalanok segítéséről, független médiumok felkarolásáról vagy éppen szegény sorsú gyerekeknek adandó ösztöndíjakról. Az elnök teljesen egyértelművé tette, hogy a kötelező felajánlás alól senki nem vonhatja ki magát. Mint megírtuk, a július 17-én megszavazott képviselői béremelés híre komoly felháborodást váltott ki, hiszen a kormány eközben megadóztatná a cafeteria-elemeket, és csípőből utasítja vissza az otthonápolási díjak növelését. Az ellenzék az ügyben nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a Fidesz annak érdekében, hogy a Tisztelt Ház elé vihesse a fizetésemelésről szóló törvényt, gyakorlatilag megzsarolta a többi pártot (olyan tervvel állt elő, ami lényegében leradírozta volna az ellenzéket a térképről).

Az MSZP összes tisztviselője (legyen szó pártpolitikusról, parlamenti vagy önkormányzati képviselőről) jelenleg is kiveszi a részét a közösségi finanszírozásból, ugyanis alapszabály szerint a párt révén kapott jövedelem 10 százalékát köteles befizetni a pártkasszába,

2018.07.21 13:11
Frissítve: 2018.07.21 13:43

Külföldi tollakkal repülhet a magyar Turul

Publikálás dátuma
2018.07.21 13:00
A 2Rule sportruházat bemutató sajtótájékoztatón a fővárosi Fröccsterasz étteremben 2018. július 20-án
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán
A termékek ötöde nem itthon készül, az alapanyag külföldi, egy magyar kisvállalkozót pedig már ki is rúgtak. Így startol Mészáros Lőrinc nemzeti sportruházatgyártó cége.
Még alig létezik a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó 2Rule (ejtsd: turul) sportruházatgyártó, de három NB I-es futballcsapat, a Haladás, a Puskás Akadémia és Diósgyőr rögtön lecsapott, és leszerződött a céggel. A klubok döntése önmagában meglepő, hiszen az elviekben profi csapatok egy, a piacon amatőrnek számító céget választottak, ráadásul olyan nagy múltú gyártó helyett, mint például az Adidas. A váratlan üzleti siker nyomán szerettük volna megismerni a 2Rule titkát – ám válaszok helyett lépten-nyomon csak újabb kérdéseket találtunk. Rögtön szemet szúrt például az: miközben a cég már szerződött több futballklubbal, működő honlapja, informatív Facebook-oldala még nem volt. Ennél is fontosabb, hogy maga a cég is embrionális állapotban van még. A 70 százalékban Mészáros-tulajdonú – felügyelő-bizottságában Mészáros Lőrinc lányát, Mészáros Beatrixet is foglalkoztató – Magyar Sportmárka Zrt.-nek nincs például saját központja.
A múlt év végén egyetlen alkalmazottal és mindössze 5 millió forint törzstőkével összehozott társaság bejelentett címe a szintén Mészáros érdekeltségébe tartozó herceghalmi Talentis Zrt. innovációs központ irodája. Erre ugyanakkor a helyszínen semmi sem utal. Nemhogy varrodák, üzemek, bemutató termek, áruval megpakolt teherautók nincsenek ott, még a sportruházati cég nevét sem tüntették fel a bejárat melletti névtáblán a többi, a Talentis égisze alatt működő vállalkozás mellett. A recepción megerősítették, jó helyen járunk, ám a cég vezetése házon kívül volt, így éppúgy nem kaptunk válaszokat a helyszínen, mint az e-mailben a cég vezetőjének és kisebbségi tulajdonosának, Kővári Ágnesnek feltett kérdéseinkre sem. Pedig kíváncsiak lettünk volna válaszaira, például arra: Hol készítik a mezeket? Információnk szerint ugyanis a gyártás beindítása finoman szólva sem alakult zökkenőmentesen. Kővári korábban a kormánysajtónak azt mondta, bérmunkában gyártatják majd a mezeket Kecskeméten, Jászberényben és Gombán, a cipőket pedig Rakamazon. Lapunk információi szerint azonban ebből sem sok minden vált valóra. A Kecskeméten megkeresett helyi textiles vállalkozók nem tudtak arról, hogy a városukban valaki sportruházati terméket gyártatna, és Jászberényben sem hallottak a 2Rule érkezéséről.
Gombán viszont megtaláltuk azt a helyi kisvállalkozást, ahol a közelmúltig varrták a 2Rule-mezeket, ám ennek már vége: az első hétezer mez legyártása után éppen a napokban bontott velük szerződést a Mészáros-cég minőségi problémákra hivatkozva.
Rakamazon egy helyi vállalkozással működik együtt a 2Rule, ám a cégvezető titoktartási szerződésre hivatkozva nem árult el részleteket. De nem csak az rejtély, hogy hol gyártatnak, hanem az is: milyen alapanyagot használnak? A sportmezek úgynevezett lélegző poliészterből készülnek, szakmai forrásaink pedig már korábban elmondták: ez alapanyag Szlovéniából vagy Távol-Keletről származik – márpedig az sajátos megoldás lenne, ha a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia promóciós videójában is nemzetinek nevezett sportruházat-gyártó importra alapozna. Noha a cég kérdéseinkre nem kívánt válaszolni, tegnap – talán nem függetlenül lapunk érdeklődéséről – „sajtótájékoztatót” tartott a társaság – igaz, arra a Népszavát nem hívták el. Az MTI tudósításból viszont kiderült, hogy nem véletlenül rejtőzködtek eddig. Mert miközben korábban magyar munkahelyek létrehozását, a „magyar könnyűipar felélesztését" ígérték, Kővári Ágnes elismerte, valójában a termékeknek mindössze ötöde készül Magyarországon, ráadásul az is külföldi alapanyagból. A vezérigazgató és kisebbségi tulajdonos továbbra is csak rébuszokban beszélt a vállalkozás részleteiről. Szerinte „négy varrodával” is együtt dolgoznak és saját üzemet is terveznek, ám konkrétumot, helyszínt, településnevet nem említett. Annyi azért még kiderült: noha valódi gyártókapacitása, központja, webshopja, bemutatóterme, katalógusa még nincs a cégnek, ügyfélköre máris tovább nőtt, többek között a Vasas és a Vívószövetség is úgy a 2Rule-t választotta.

TAO-pénz sportruhára

Ha jó áron megfelelő minőséget tud nyújtani a 2Rule, akkor itt Magyarországon piacképes lehet a márka – mondta a Népszavának Szabados Gábor sportközgazdász, aki szerint a cég marketingje láthatóan erős lesz, három elsőosztályú csapattal ugyanis már meg is állapodtak. Ezt az egyezséget azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a klubok keresték meg a márkát, ez minden bizonnyal fordítva történt. A legjobb reklámfelület ugyanis egy elsőosztályú csapat – tette hozzá. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a márkák haszna nem a klubokkal kötött szerződésekből ered, hanem a tízezres vagy akár százezres nagyságrendűre becsülhető amatőr játékosok vásárlásaiból. A TAO-pénzek egy részét ráadásul ruházatra is lehet költeni. A nyugati topcsapatok esetében egyébként a sportszergyárak amellett, hogy ingyen adják a felszerelést további pénzeket is fizetnek a használatért. A hazai elsőosztályú csapatoknál viszont inkább az a jellemző, hogy a felnőtt csapat ingyen kapja a mezt és az egyéb kiegészítőket, de az utánpótlás csapatok esetében már ki kell fizetni a teljes felszerelés árát. Szabados Gábor arra is rámutatott a focisták gyakran „márkasoviniszták”, így általában csak az a jó nekik amit az Adidas vagy a Nike gyárt. A cipő még érzékenyebb kérdés, a klubok ezért olyan szerződéseket kötnek, amelyek nem terjednek ki a lábbelikre. Lapunk felvetésére, miszerint hogyan fordulhatott elő, hogy egy márkaüzlet nélküli céggel szerződtek le elsőosztályú csapatok, azt mondta: a hétvégén elkezdődik a bajnokság, év közben pedig nem lehet szerződést bontani a nagy gyártókkal. Így feltehetően kénytelenek voltak a 2Rule-nál előreszaladni és valódi árusítás nélkül megállapodni a klubokkal. (L. T.)

2018.07.21 13:00
Frissítve: 2018.07.21 13:00