évforduló;bezárás;Népszabadság;

2017-10-08 22:40:00

Halkul a szabad szó - Egy éve nincs Népszabadság

Egy éve, október 8-án jelent utoljára Magyarország legnagyobb politikai napilapja. Vasárnap a hajdani munkatársak megemlékeztek a lap lemészárlásáról.

Szinte órára pontosan egy évvel a Népszabadság bezárása után vasárnap délelőtt a lap egykori munkatársai a pesti Pozsonyi úton, hajdani tárcaszerzőjük, Bächer Iván fájánál találkoztak.

A régi Népszabadság-számokkal, sőt - Rogán Antal egy évvel ezelőtti magánrepülésére emlékeztetve - játékhelikopterrel érkező résztvevők előtt beszédet mondott Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, a Népszava szerkesztője. Hangsúlyozta: az a koncentrált minőség, amely a Népszabadságban testet öltött, alighanem megismételhetetlen.

Kelen Károly, a Népszabadság Egyesület elnöke ezt követően átadta a frissen alapított díjat, amellyel a munkatársak azt a kollektívát vagy személyt kívánják a jövőben elismerni, aki a legtöbbet tette az adott évben a szólás- és sajtószabadságért. A Népszabadság-díjat az idén Babos Attila, a Szabad Pécs portál alapítója vette át, kijelentve: „ez ma Magyarország legfontosabb díja, mert a szólásszabadságnál nincs most fontosabb”.

A megemlékezésen elhangzott: október 19-én ismét egykori népszabadságos szerzők részvételével jelenik meg a Fedél Nélkül. A hajléktalanok lapjának plusz papírköltségét az egyesület és a volt munkatársak állják, és bár a tavalyi elképesztő sikerre, 37 ezer példány eladására nem lehet számítani, abban alighanem joggal bíznak a szervezők, hogy a kormánypárti Magyar Idők rendes példányszámára így is rádupláznak.