fűtés;hideg;társasház;gázriport;

2017-10-09 21:56:00

Itt élünk - Jön a hideg, elmegy a fűtés, de érkezik a számla

Két hónapja nincs gáz egy fővárosi társasházban. Esettanulmány az állam szolgáltatóról, a bürokráciáról és kevés szivárgásról.

Gáz nélkül is van élet, csak elég hideg – mondja a Bertalan Lajos utcai háztömb egyik lakója, aki feleségével együtt vastag melegítőt visel, mintha őszi hegyi túrára indulnának. Holott csupán reggelizni készülnek a nappalijukba, ahol most is 16-18 fok van. De nem csak Bertalanéknál van hideg, hanem a ház minden lakásában: a Fővárosi Gázművek még augusztus elején zárta el az épületben a főcsapot. Azóta a lakók kénytelenek voltak a belváros közepén berendezkedni a gázmentes, félnomád életmódra.

Van aki beszerzett egy gázpalackot és azzal próbál főzni, vizet melegíteni. Mások elektromos tűzhellyel vagy légkondival fűtenek, elektromos rezsón főznek, és ott melegítik a vizet fürdéshez is – magyarázza az egyik lakos, aki speciel a mosógéppel melegíti a vizet a fürdéshez. A legcifrább megoldást az egyik kisgyerekes családnál láttuk: jobb híján teaforralóban melegítenek fürdővizet. Sokszor ráadásul ezek a módszerek sem működnek: délutánonként, amikor mindenki hazaér, a túlzott áramfogyasztás miatt rendre leolvad a biztosíték. Ilyenkor aztán nem marad más, mint a zseblámpa és a tábori spirituszégő. Ottjártunkkor a ház közös képviselője, Erőss Ferenc éppen a sokadjára cseréli ki a leégett biztosítékokat .

A házat huszonöt éve gondozó szakember nehezen palástolja a dühét. Régebben néhány nap alatt megoldódott volna egy ilyen probléma – mondja Erőss úr, most azonban augusztus óta nincs gáz a házban és már itt a fűtési szezon. A lakók azt mesélik: bizonytalanságukban már fűhöz-fához rohangálnak, volt, aki egyenesen Simicskó István honvédelmi miniszternek, a kerület országgyűlési képviselőjének írt levelet, hasson már oda a gázművekre.

A történet május elején kezdődött, amikor a gázművek arról értesítette a lakókat, hogy az utcában kicserélik a főgázvezetéket. A nagy beruházás miatt nyomáspróbát tartottak a házban és ekkor kis mértékű szivárgást észleltek a gázművek emberei. Az épületgépész végzettségű Erőss szerint hibahatár körüli volt a szivárgás, ám a gázművek képviselője előbb közölte, hogy elveszi a gázt a háztól, majd később visszaüzent: a teljes hálózatot le kell cserélniük, ami összességében 6 millió forintba kerül. Erőss szerint ez nonszensz, mivel ők addig is folyamatosan ellenőrizték és karbantartották a gázhálózatot, ám azért, hogy újra rendben legyen minden, a ház lakói belementek a cserébe. A csere előfeltétele viszont a gázórák leszerelése lett volna. A közös képviselő szerint tavaly még a bejelentéstől számított egy-két napon belül megtörtént a gázóra levétele. Most azonban heteken át még a gázművek ügyintézőjét sem sikerült elérnie, hogy megtudja, mikor jönnek a szerelők. Erőss úgy tudja: a gázműveknél kirúgták a régi szerelőgárdát és külső cégbe szervezték ki ezeket a munkákat.

Az új cég – amelynek nevét sem árulták el a közös képviselőnek – csak három héttel később, augusztus végére szállt ki és szerelte le a gázórákat. Azonban nem indulhatott el a felújítás, ahhoz ugyanis a gázműveknek ellenőrizni kellett volna a benyújtott gázterveket. Azonban Erőss úr szerint jó időre itt is beragadt az ügyintézés. A közös képviselő szerint szakemberhiány miatt ma a gázművek mindössze egy tucat tervet tud naponta befogadni. Végül a közös képviselő a médiához fordult. A ház lakásainak felében, összesen 23 csecsemő lakik – mondja. Az első sajtóhíradások után hirtelen felgyorsult a történet és a gázműveknél hirtelen elfogadták a terveket. Így ottjártunkkor már serényen dolgoztak a ház által felfogadott kivitelezők, így van rá esély, hogy október közepére, két és fél hónap után már újra lesz gáz a házban. De – mint azt az egyik lakó elmondja – azért a csekkeket közben is küldte a cég: a gázdíjat ugyanúgy be kellett fizetnünk, mintha meleg lett volna a lakásban.

Cáfol a gázművek
A Főgázt szerint nem igaz, hogy megváltozott volna a kiviteli tervek befogadásának és jóváhagyásának rendszere. Arra ugyanakkor nem reagált a cég, hogy miért tartott három hétig a gázórák leszerelése. Arra a kérdésünkre sem válaszolt, hogy kiszervezték-e a tevékenységet külső cégbe. Szerintük egyébként ők „nem is kötelezték a felhasználókat a saját tulajdonú vezetékrendszerük cseréjére”, "csak a rendszerüknek tömörnek, gázszolgáltatásra alkalmasnak kell lenniük."