Chirac mauzóleuma, könyvtéglákból

Méltánytalan volt Jacques Chirac-kal, a francia Ötödik Köztársaság egyik legnépszerűbb elnökével a politika. Nimbusza ennek ellenére töretlen.

A francia alkotmánymódosítás két teljes esztendőt elcsent Jacques Chirac elnök hivatali idejéből. Majdnem elérte már Mitterrand tizennégy elnöki évét, amikor hatályba lépett, hogy ezen túl az Élysée-palotában mindenkinek csakis öt év járhat. Jó esetben kétszer öt. Amit az utódok közül senki nem ért el, az első ciklus után Sarkozytől Hollande-ig, kivétel nélkül mindenki megbukott.

Chiracnak még jutott tizenkét év. Éppen tíz esztendeje, 2007 májusában búcsúzott el a hatalomtól, és ebből az alkalomból az idei tél a francia könyvkiadásban Chirac-ciklus lesz. December végéig hét kötet jelenik meg róla. Elismerők, méltatók, de természetesen kritikusak is. De Gaulle igazi elismert utódának, az őt közvetlenül követő filozofikus hajlamú Georges Pompidou-t tartják, akihez kegyetlen volt a sors, élete derekán végzett vele a szörnyű betegség. Utána egyetlen hűséges degaulle-istának, úgyszólván csakis Chiracot ismerték el. Ő most november végén tölti be nyolcvanötödik évét, gyakorlatilag teljesen visszavonultan él, és ez magyarázza a rendkívüli érdeklődést is iránta. Azt se tudja igazán senki, hogy az egészségi állapota kifogástalan-e, bármilyen kór gyötri-e, csupán megalapozatlan, suttogó találgatásokat terjesztenek róla.

A Le Monde találékonyan, kötetekbe gyűjtött mauzóleumnak minősítette e szokatlan érdeklődést. Megelőlegezett nekrológoknak, amelyekben rajongók és ellenfelek mondják el gyakran ellentétes véleményüket. A kisebb szenzációkra mindig szomjas Paris Match hírmagazin meglehetősen önkényesen barátságtalan, javarészt pletykákból táplálkozó sztorikból festett portrét. Különössége a történetnek, hogy az állítólagos forrás Daniel Le Conte, a hajdani jó barát, bensőséges szóvivő, most júliusban halt meg 68 éves korában, és azzal a címmel tette közzé visszaemlékezéseit, hogy „Elnök úr, az éjszaka beköszöntött. A Chirac rejtély”. Találgatják, Le Conte elárulta-e a baráti intimitást, a kötetét szenzációnak szánta-e? Egyébként őt úgy tartják számon többnyire ma is, mint igazi cimborát, kellemes társat, akivel naphosszat együtt töltött az elnök. Az volt állítólag Le Conte igazi szándéka, hogy ápolja Chirac mindennapi kapcsolatát a külvilággal, éreztesse milyen környezetben él. De éppen ellenkezőleg alakult. A Paris Match publikációjából kisebb botrány kerekedett. A család legfiatalabb leánya, Claude riasztott. Maga a cím, „Chirac alkonya” is kihozta őt a sodrából, amely álláspontja szerint nélkülözi a tiszteletet és a méltóságot. „Azt óhajtom – mondta Claude -, hogy vallják be egyértelműen és kereken, az egész riport a család ellenére született, nem tudtunk róla semmit. Sokkolt, bosszantott”.

A L’Express hetilap szerint a valóság azonban ennél cifrább. Chiracnak és feleségének, Bernadette-nek a viszonya állítólag pokoli volt, immár hét éve. Hónapokon keresztül nem is étkeztek együtt, vagy csupán nagyon ritkán. Bernadette késő éjszaka tért nyugovóra, másnap déltájban ébredt, külön szobájában reggelizett. Nappal ellenben Chirac, ha nem volt éhes lepihent, mély álomba merült, hiába ébresztgették, néha sürgősen kórházba kellett szállítani, ahol az orvosok megállapították, ellentétes hatású gyógyszereket szedett, jelentős mellékhatásokkal. A liftbe az előző otthonban nem fért be a tolószéke, amelyben közlekedett. Elköltöztek. Chirac most földszinten él, parkra néző árnyas szobában, napfényben ritkán van része. Mintha csak névtelenek otthona volna a lakhelyük.

A barátságos szellemiségű kötet a napokban jelenik meg Jean-Louis Debrének, a nemzetgyűlés egykori elnökének a tollából. „Majd később újabb részletek” címmel tette közzé, visszaemlékezéseinek második részeként. „Chirac – írta – ma nosztalgikus visszaemlékezésekre serkent, azt a múltat idézi föl, amelyben a politikusokat még hősöknek tartották. A franciák tudnak kedvelni olyanokat is, akikért egyébként nem túlzottan rajonganak”. Arnaud Ardoin újságíró a maga visszatekintéseiben azt írta, hogy negyvenöt éves politikai pálya és tucatnyi könyv, amely ezt elemzi, még mindig változatlanul ébren tarthatja a honfitársak érdeklődését. Akárcsak a fáraósírok, amelyekből mindig rejtélyek bukkanhatnak felszínre. A misztikus Chirac, az utolsók egyike, aki maga és emlékei köré tud híveket toborozni, még ha ellentétes érzelműeket is. A fiatalabbak közül „az ínyenc falatokat kedvelőket”, akiknek még ma is tetszik egykori legendás fekete kocsija, a szájában állandóan ott csüngő csikk, a jellegzetes chiraci póz. Förtelmes politikai tévedések is tarkítják a múltját, gyakran szeszélyesen váltott doktrínákat, de az egyénisége változatlanul hódító.

Tíz éve távozott a hatalomból, a nosztalgia új és új erőre kap. Akadnak, akik hajlamosak azt hirdetni, előleg mindez arra az esetre, amikor majd elérkezik az igazi és végleges búcsú ideje.…